Gyulai Pál 200 évvel ezelőtt, 1826. január 25-én született Kolozsvárott egy elszegényedett nemesi családban. Apja, Gyulay Antal kincstári számvevőtiszt, anyja Hajós Sára volt. Tanulmányait a helyi református kollégiumban kezdte, de mivel apja 1840-ben váratlanul elhunyt, hamar a saját lábára kellett állnia. Nevelő vált belőle, előbb Pataki Dániel, majd gróf Bethlen János fogadta fel a fiai mellé. Közben befejezte bölcsészeti és jogi tanulmányait, majd a teológia következett. Mindezzel párhuzamosan saját szorgalomból megtanult németül és franciául, és dolgozott az Erdélyi Híradó című lapnak is. De nemcsak rövidebb cikkeket, hanem egész könyvet is írt, az Erdély irodalomtörténetét feldolgozó munkájával még díjat is nyert. Teljesen megérdemelten nevezte ki alma matere 1847-ben az költészeti osztályának tanárává.
A szépen felívelő oktatói pálya 1848-ban tört meg, amikor Gyulai a kolozsvári forradalmi ifjúság egyik vezetője lett. Valószínűleg kis termete miatt – a visszaemlékezések szerint mindössze százötvenöt centiméter magas volt – a szabadságharcban nem vett részt, képességeit másként állította a hazája szolgálatába: az országgyűlési követté választott gróf Teleki Domonkos titkárává szegődött. E feladatait azonban már nem a kincses városban, hanem Pesten és a gernyeszegi kastélyban végezte. A szabadságharc leverése is Pesten érte, amelyet több verssel gyászolt.
Természetesen Pesten is bekapcsolódott az irodalmi életbe, megismerkedett például Arany Jánossal és Eötvös Józseffel. A titkári feladataitól 1852-ben vált meg, ezután ismét tanításból élt, de nem hanyagolta el az irodalmat. Pákh Alberttel és Jókai Mórral közösen indították 1854-ben a hosszú életű Vasárnapi Ujságot, majd pedig a Pesti Napló munkatársa lett. Erre az időre esett házasságkötése is: 1858. július 31-én vette feleségül Szendrey Máriát, aki tíz évvel volt fiatalabb Júliánál. Azt sajnos nem tudni, hol ismerkedtek meg, csak feltételezés, hogy Petőfi özvegyénél találkoztak, mikor Gyulai a költő verseinek kiadására készült.
Azonban a nász után nem maradtak sokáig Pesten, mert szülővárosa még abban az évben ismét a református kollégium tanárává választotta. Az erdélyi tartózkodás sem lett hosszú életű, 1860-ban már ismét Pesten találjuk őket. Két évvel később pedig beköltöztek abba a Főherceg Sándor (ma Bródy Sándor) utcai földszintes házba, melyet az apósa, Szendrey Ignác vásárolt nekik.
A Gyulai házaspár sajnos nem sokáig élvezhette együtt az új otthont, Szendrey Máriát ugyanis 1866-ban, mindössze harmincnyolc évesen elragadta a kolera. Az özvegynek három kisgyerekről kellett gondoskodnia. Hihetetlen munkabírását mutatja, hogy még ilyen körülmények között is újabb feladatokat vállalt, 1867-ben tagja lett a Magyar Tudományos Akadémiának és a Pesti Napló szerkesztőbizottságának, de munkatársa volt a Deák-párt félhivatalos lapjának, a Budapesti Közlönynek is. Majd 1873-ban a Kisfaludy Társaság másodelnökévé is választották, 1879-től 1899-ig pedig a szervezet elnöke volt, miközben a pesti egyetem irodalomtörténet tanszékére is meghívást kapott, és ott tizennégy évig oktatott. A Budapest Szemle című lapnak, amely a Magyar Tudományos Akadémia folyóirataként jelent meg, 1873-tól egészen az 1909-ben bekövetkezett haláláig a főszerkesztője volt.
Már életében megalkuvást nem ismerő kritikusként ismerték, Petőfi, Vörösmarty, Katona József munkáinak napjainkban is hatással lévő értékelése mellett hihetetlen mennyiségű kritikai, irodalomtörténeti, irodalomelméleti munkája maradt ránk, miközben írt verseket, fontos kisregényt is. Tekintélyét mutatja, hogy amikor a Főrendiház 1885-ös újjászervezésekor Ferenc József 29 jeles magyar embert élethosszig tartóan kinevezett a Főrendiház tagjává, akkor Gyulai Pál is köztük volt (Ybl Miklós építésszel, Ráth Károly főpolgármesterrel és Hunfalvy Pál nyelvésszel együtt).
Gyulai Pál szemtanúja volt az 1873-as városegyesítésnek: Budapest ezután szédületes fejlődésnek indult, és a népességszám a századfordulóra több mint a duplájára emelkedve átlépte a hétszázezer főt. Emiatt azonban kínzó lakáséhség is támadt, így a bérházépítés vált az egyik legjövedelmezőbb befektetési formává. Gyulaiék a századforduló után döntöttek úgy, hogy a kis földszintes ház helyébe egy nagyobbat emelnek. Valószínűleg nem a családfő forszírozta a dolgot, hiszen ő ekkorra már megöregedett. A ház egyébként sem az ő, hanem az apósa nevén volt egészen az 1895-ben bekövetkezett haláláig. Gyulai Pál ekkor úgy döntött, hogy a tulajdonjogot közvetlenül a még életben lévő két gyermekére, Arankára és Kálmánra hagyományozza – sajnos a legfiatalabb testvérük, Margit már 1885-ben elhunyt.
A két örökös 1904 februárjában ifj. Nagy Károly építészt bízta meg a szülői ház helyére építendő bérház terveinek elkészítésével, mely a következő év tavaszára meg is valósult Schomann Antal vállalkozásának kivitelezésében. A munkában közreműködött még Zielinsky Szilárd is, aki az ekkor még újdonságnak számító vasbeton födémeket gyártotta le. Ifj. Nagy Károly a közel négyzet alakú telek három oldalára tervezett egy-egy traktust, a hátsót viszont szabadon hagyta, így egy U alaprajzú épület jött létre. Ebből viszont a Bródy Sándor utcán gyaloglók szinte semmit nem sejtenek, hiszen zársorú beépítésbe került, vagyis mindkét oldalról csatlakoznak hozzá a szomszéd házak. A jobb oldali ráadásul ugyanúgy háromemeletes, így itt egyáltalán nem látni az épület oldalfalát, az csak a bal oldalon válik láthatóvá egy tűzfal formájában, hiszen az itt csatlakozó ház csak egyemeletes.
Az épületből tulajdonképpen csak a főhomlokzat látszik, ami az északnémet téglaépítészet hatását mutatja. Alapvetően ugyan világosbarna vakolat borítja, a hangsúlyosabb részeket viszont téglával emelték ki. Téglakeretet kapott a középtengelyben nyíló kapu, valamint az összes szint ablaka is. Eredetileg a teljes lábazat is ilyen lehetett, ám itt utólag ablakokat nyitottak. A szuterén felső szakaszán azonban most is megfigyelhető az összefüggő téglafelület, mely a magasföldszintig tart, és egy párkányban ér véget. A magasföldszint és az első emelet közötti párkányban geometrikus motívumokat alkottak a téglákból, a második és a harmadik emelet között pedig stilizált rózsákkal díszített terrakottalapok alkotják a párkányt. Ezzel magyaros ízt akartak becsempészni az épületbe, a századfordulón ugyanis központi téma volt a nemzeti építészet kérdése.
A homlokzat felső lezárásához ellenben neoromán stíluselemeket kölcsönöztek: a főpárkányban úgynevezett törpegaléria vonul végig, a tető szarufáit pedig faragott kőkonzolok tartják. A homlokzat két szélén úgynevezett Vendramin-ablakok nyílnak, fölöttük az attika felületét téglavonalak hálózzák be, legfölül pedig egy félköríves árkádsor halad. Az ablakok téglakeretezésében is megfigyelhető a változatosság, hiszen a felső két szinten egészen vékonyak, míg az alsó szinteken jóval vastagabbak. Az első emeletieket ráadásul még díszes szemöldökpárkány koronázza, a boltív magasságában pedig egy-egy törpeoszlop fogja közre.
Gyulai Pál már közel volt a nyolcvanadik életévéhez, amikor el kellett költöznie jól megszokott otthonából, az építkezés ideje alatt a Szentkirályi utca 22-ben, majd a Baross utca 17-ben lakott. Szerencsésen átvészelte ezeket az ideiglenes körülményeket, és 1905 nyarán már visszatérhetett a Sándor utcába, ahol még négy évet élt. Végül 1909. november 9-én hunyt el. Azt, hogy a kortársai mennyire tisztelték, jól mutatja, hogy a halála után három évvel már utcát neveztek el róla: az egykori házához közeli, addigi Gyöngytyúk utca azóta is a nevét viseli. Születésének százhatvanadik évfordulóján pedig a házának falára is rögzítettek egy emléktáblát.
A nyitóképen: A Bródy Sándor utca 13. számú bérház napjainkban (Fotó: Dubniczky Zsolt/pestbuda.hu)
