A színházak repertoárja a XIX. század közepére már széles választékot kínált, de a színészek, rendezők és direktorok megpróbálták műfaj szerint szétválogatni a színielőadásokat, és külön intézményekben bemutatni az operát, a komoly színműveket és az úgynevezett népszínműveket, a vígjátékokat, bohózatokat, daljátékokat. A pest-budai Nemzeti Színház igazgatósága a népszínművek közé sorolható darabokat törölte az előadások sorából, s ez lendületet adott más fővárosi színtársulatoknak, elindította a népszínművek kedvelőinek a lobbitevékenységét, hogy ez a műfaj önálló teátrumot kapjon Pest-Budán. A műfajban járatos színészek és várospolitikusok egyaránt felkarolták a kezdeményezést, hiszen ez rendkívül népszerű témának és jó üzleti lehetőségnek bizonyult.
Hogy az elképzelést tettekre váltsák, és megvalósuljon, az 1860-as évek végétől több gyűlést szerveztek az ötletgazdák és az ötletpártolók. A polgári kezdeményezések korában természetes volt, hogy adományokból, sorsjegyek vagy részvények kibocsátásából próbálnak tőkére szert tenni a kulturális intézmények alapítói. Ez azonban most kevésnek bizonyult, mert nem gyűlt össze elég pénz.
Az ügyet Steiger Gyula fővárosi képviselő kezdeményezésére Pest város tanácsa mozdította elő, amely egy Pest városi tulajdonban álló – a mai Andrássy út mentén fekvő – Hermina téri telket adományozott ingyen a leendő színház felépítéséhez. Ez azért volt nagy segítség, mert így legalább telekre nem kellett a szervezőknek költeni. A pénz gyűjtése azonban elakadt. Ekkor olyan döntés született, hogy a kormány megvásárolja ezt a telket 500 ezer forintért, e pénzből jut másik telek megvásárlására a Népszínház részére az akkori Kerepesi út (ma Rákóczi út) és a Serfőző utca (ma József körút) találkozásánál, vagyis a mai Blaha Lujza téren. A Hermina téren pedig a kormányzati elképzelések szerint a majdani Operaház épül fel. De még a telekért kapott pénz sem bizonyult elégségesnek az építési munkálatok megkezdésére.
A színház megépítésének levezénylésére 1872-ben egy úgynevezett népszínházi bizottság alakult, amely tagjaiból egy kilenc tagú bizottságot választott igazgatás céljára, ennek soraiból választottak egy kéttagú végrehajtó bizottságot. E nagy bizottságnak lett elnöke Lipthay Béla báró országgyűlési képviselő és a Fővárosi Közmunkák Tanácsának tagja, számos művészeti-kulturális polgári kezdeményezés motorja, illetve bekerült a kétfős végrehajtó bizottságba is, Steiger Gyulával, aki itt a fővárost képviselte.
A népszínházi bizottság bízta meg ifjabb Ferdinand Fellnert, a bécsi Fellner és Helmer építészeti iroda vezetőjét és tulajdonosát, hogy készítse el a leendő intézmény kiviteli terveit, majd felügyelje az építkezést. Fellnerék mellett szólt, hogy éppen akkor fejezték be az általuk tervezett brünni és bécsi színházak építését, ami nagy tekintélyt kölcsönzött nekik.
A fiatal Fellner az édesapjától örökölte meg az irodát, amely rövid idő alatt az Osztrák–Magyar Monarchia egyik leghíresebb és legtöbbet foglalkoztatott színháztervező irodájává nőtte ki magát. Bécsben több színházat terveztek, de nevükhöz kötődik a budapesti Vígszínház, Operettszínház, a berlini, grazi, kecskeméti, kolozsvári, odesszai, prágai, pozsonyi, salzburgi, szegedi, temesvári, zágrábi, zürichi, varasdi színházak, operaházak, koncerttermek tervezése.
A bizottság Fellner tervei kivitelezésével a budapesti Buzzi Bódog és Kéler Efraim Napóleon építési vállalkozók cégét, a „Buzzi és Kéler” építészcéget bízta meg 1874-ben. Buzzi Bódog 1875 januárjában elhunyt, így ő már nem élte meg, hogy a Népszínház elkészüljön, de alig harmincéves vállalkozótársának nagy elismerést jelentett, hogy a teátrum felépült. A két építőipari vállalkozó jelentős kockázatot vállalt, mert nem csupán az intézmény felhúzására szerződtek, de arra is, hogy a bekerülési összegből még hiányzó 110 ezer forintot is előteremtik és azt tíz éves futamidőre, hat százalékos kamatra adják kölcsön az építkezéshez. Nagyon is érdekeltek voltak a sikerben.
A Népszínház épülete 1875-re készült el. „Ami csinosságát illeti, versenytárs nélkül áll a monarchiában” – méltatták a korabeli napilapok. Belső tereinek, termeinek kialakítása, berendezése még ez év szeptemberében is tartott. Az építtetők fontosnak tartották, hogy a kor legmodernebb színházi technológiájával szereljék fel. A gépészet és a színpadi technika kivitelezéséért felelős vállalkozó, Galló György még nyugat-európai körutat is tett annak érdekében, hogy tanulmányozza Bécs, München és Párizs nagy teátrumainak színpadi gépezeteit, és elment Bayreuth-ba, hogy a Wagner-színház technikáját is megnézze. „Mind ama gépezet, mely a bécsi operaházban van, meglesz a magyar népszínházban is, s ezeken kívül még sok más” – írta az Ellenőr című lap 1875. május 29-én.
A színpadnak több süllyesztő berendezése volt, a legnagyobb képes volt arra, hogy nyolcvan embert emeljen fel egyszerre. Szeptember–október fordulójára elkészült az épület belseje is, Lipthay báró szőnyegeket ajándékozott, melyeket a folyosókon fektettek le.
A nézőteret amfiteátrális alakban alakították ki, számos lépcső és folyosói bejárata volt a karzatnak és az egyes páholyoknak. Az egyes ülőhelyek alkalmi díja 20 krajcár és 1 forint 50 krajcár között mozgott, a karzati állóhelyek 10 krajcárba kerültek. A nézőtér képes volt kétezer ember befogadására. Rákosi Jenő, az első direktor úgy számolt, hogy egy-egy telt házas előadás akár ezerötszáz forint bevételt is hozhat, ezért társulata számára igen komoly összegű bérleti díj – évente 10 ezer forint – befizetése ellenében vállalta, hogy három évig működteti a Népszínházat. A színészek és technikai személyzet fizetése havonta 16 ezer forintra rúgott, a napi kiadások (beleértve a gázvilágítást, fűtést is) elérhették a 130 forintot is.
A teátrum ünnepélyes megnyitását 1875. október 15-re tűzték ki. A dátumot jó előre beharangozta a napisajtó, a nyitóelőadásra pillanatok alatt elkeltek a jegyek, a vidékre kiküldött jegyvásárlási felhívásoknak idejük sem volt arra, hogy postafordultával visszatérjenek a helyfoglalások, addigra minden helyjegy elfogyott a fővárosiak gyors megrendelései alapján, sőt egész sor foglalás érkezett a jövőbeli előadások sorozatára is. A megnyitást 4 ezer forintos adománnyal támogatta a monarcha, Ferenc József király. A szervezők gondosan készültek a megnyitásra, kivilágították az intézményt, a főváros lóvasutak járatsűrítésével igyekezett elébe vágni a közlekedési fennakadásoknak.
Ő Felsége a király Rudolf trónörökös társaságában érkezett az avatásra, udvari kíséretük több páholyt is megtöltött. A magyar királyi kabinet részéről megjelent báró Wenckheim Béla miniszterelnök és kormányának több tagja, Széll Kálmán pénzügyminiszter, Perczel Béla igazságügyminiszter és Tisza Kálmán belügyminiszter, akit néhány nap múlva az uralkodó kinevezett kormányfővé. Budapest főváros magisztrátusa is méltó módon jelent meg, de értelemszerűen eljött Lipthay Béla báró is a feleségével. A magyar arisztokrácia a Nemzeti Kaszinóban tömörült, és előzetesen gondoskodtak arról, hogy a Népszínházban legyen páholyuk, így a Kaszinó főnemesei azt töltötték meg. „A víg múzsa jó kedvvel fogadta a közönség hódolatát, mely jóindulatú előleg gyanánt esett, s melyet utólagosan fog megérdemelni és megtartani” – olvashatjuk a Vasárnapi Ujság 1875. október 17-én megjelent cikkében, amelyet a budapesti Népszínház megnyitásáról írtak.
A közönség az avatás alkalmával láthatta először, hogyan néz ki belülről az építmény. „Meg volt lepetve a díszes színház ragyogó belsejétől, s a szüneteken kívül még a darabok folyamában is, nem egy jelenetet fölhasznált, hogy a remek csilláron, a falak gazdag aranyozásain, a freskókon, a nézőtér pompás beosztásán s általában az egészet jellemző ízlésen és elegantián gyönyörködjék” - adott ízelítőt az új teátrum fogadtatásáról a Pesti Napló 1875. október 16-án.
Az október 15-i programban első helyen szerepelt egy allegorikus jelenet, mint felavató, utána következett az egyfelvonásos „Leánykérő” című népszínmű, majd a „Jeremiás siralmai” című bohózat. A műsor este hét órától tízig tarott. Ferenc József nem nézte végig, korábban eltávozott, de a közönség igen elégedett volt a látottakkal, hallottakkal. A színház megnyitása nagy sikert aratott. „A távozó közönség egyetértett abban, hogy a népszínház gyönyörű épület, s Budapest egyik kiváló dísze” – írták a másnapi újságok.
Az avatás után késő este, a Pannónia szálló éttermében lakomát rendeztek azok tiszteletére, akik a Népszínház létrehozásához, megnyitásához segítséget nyújtottak. Az irodalmi, színházi világ krémje, körülbelül hatvan személy gyűlt össze, éjszakába nyúlóan ünnepelték a sikert, és egyik pohárköszöntő követte a másikat.
Az intézményt 400 ezer forintra biztosították. Ebből egy-egy harmadot (kétszer 133333 forintot és 33 krajcárt) az Első Magyar Biztosító Társaság és a Pesti Biztosító Intézet, a harmadik harmadot pedig fele–fele arányban a trieszti székhelyű Assicurazione Generali, valamint a Viktória Biztosító Társaság vette át, egy százalékos biztosítási díj mellett.
A főváros elöljárósága a városfejlesztés és a Népszínház külső látványát, városképi befolyását erősítendő döntött arról, hogy a Kerepesi úton (a mai Rákóczi úton) a teátrumtól nyugatra fekvő úgynevezett Kasszelik-féle házat, valamint a Rókus Kórház épületének egy részét elbontatja, hogy az út sugárút jellegét az elbontások által messziről látható színház határozza meg. Döntöttek arról is, hogy az előadások estéin a lóvasútnak a Váci és az Üllői út irányában közlekedő egységeit különjáratokkal erősítik meg, hogy sűrűbben közlekedjenek. A városvezetés arról is döntést hozott, hogy az addigi Sertéskereskedő utcát átnevezik Népszínház utcára, melyet a jövőben ki is szélesítenek. Ez utóbbival az volt a cél, hogy az épületet hátulról is térszerűen széles utca övezze és az intézményt úgy tüntesse fel a járókelők szemében, mintha egy tér közepén állna. Mindebből látható, hogy a korabeli városvezetés nem csak egy épületben gondolkodott, hanem a környezetének méltóvá tételét, a szép városképet is fontosnak tekintette.
A Népszínházat 1908-ban a Nemzeti Színház társulata bérelte ki ideiglenes jelleggel, amely egyre hosszabb időtartamúvá vált, miközben a teátrum fel is vette a Nemzeti Színház nevet.
Kilencven esztendővel az intézmény megnyitása után, 1965-ben a kommunista hatalom döntése értelmében az egykori Népszínházból lett Nemzeti Színház épületét lebontották, többszöri robbantással rombadöntötték.
Nyitókép: A Nemzeti Színház 1926-ban (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció