Bár sok történelmi korszak pontos kezdetét illetően dúlnak szűnni nem akaró viták, abban a legtöbb magyar egyetért, hogy a reformkor az 1825-ös pozsonyi országgyűléssel vette kezdetét. Abban az évben, november 3-án ajánlotta fel egyévi jövedelmét a magyar nyelv ügyére és egy tudós társaság megalapítására gróf Széchenyi István. Ez a Magyar Tudományos Akadémia alapításának dátuma. A legnagyobb magyar a reformkor egyik vezéralakja lett, aki hihetetlen energiával vitt végig számos nemes ügyet (gondoljunk csak a Lánchídra), és példáját számos más arisztokrata is követte. Mindennek köszönhetően az ország gyorsuló ütemben kezdte meg a Nyugathoz való felzárkózást, igyekezve bepótolni azt, ami a török uralom alatt félbemaradt.
A legjobban észrevehető tájékozódási pontok a templomtornyok, amelyek gyakran a fontosabb tereket, csomópontokat is kijelölik. Pest történelmi központjában, a mai V. kerületben mindjárt két fontos templom tornyait is megpillanthatjuk egymás közvetlen közelében: a Belvárosi plébániatemplom két tornyát és a pesti ferencesek templomáét, amelyek nemhogy a reformkor óta, de jóval régebben állnak a helyükön. A Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony főplébánia-templom az egyik legkorábbi épület a pesti oldalon, elődje már az Árpád-korban is állt, a mai épület legrégebbi részei román kori köveket is rejtenek, gótikus szentélye a török uralom előtti időket őrzi. Az épület mai külsejét alapvetően a XVIII. század legvégén nyerte el. Azóta több felújításon is átesett (gótikus szentélyét 1889–1890-ben például Steindl Imre tervei szerint restaurálták), de a reformkori szemlélődő biztosan felismerné.
Miközben a Ferenciek tere az elmúlt 200 évben teljesen átalakult, az Alcantarai Szent Péter-templom, 1743-as felszentelése óta nem sokat változott. Kivéve a tornyát, amelyik az egyik legszebb a városban: a mai toronysisak csak 1863-ban készült el Wiesner Ferenc tervei szerint, előtte majd száz évig (1758-tól) egyszerűbb sisak díszítette a szentély déli oldalán álló építményt. Nem közismert tény, hogy a templom kriptájában nyugodott 1849. október 7. és 1870. júniusi újratemetése között Batthyány Lajos miniszterelnök, akinek testét titokban, éjszaka szállították ide a Rókus Kórházból, ahová a kivégzése után vitték.
Ha már említettük, szintén reformkor előtti Pest legrégebbi, ma is működő kórháza, a mai Rákóczi úton álló, Szent Rókusról elnevezett intézmény. A Rókus Kórház 1798 óta működik, a ma is látható épület elődje egy fából készült ispotály volt, amely az 1765-ben elkészült Rókus-kápolna mögötti területen helyezkedett el, lényegében a mai épület helyén. A Rókus Kórház egyik híres orvosa nem más volt, mint Semmelweis Ignác, az anyák megmentője, aki alig 33 évesen, 1851-ben vette át a szülészeti osztály vezetését, hogy itt is alkalmazza a fertőtlenítést forradalmasító módszereit.
Lakóházból a pesti oldalon jóval kevesebb régi épület maradt meg, de az egyik legöregebb, ma is álló ház a Pollack Mihály nevéhez köthető, Váci utca 13., Régiposta utca 15. szám alatt álló sarokház. A klasszicista épületet Schorndorfer Ferenc órásmester építtette 1805–1806-ban, és valószínűleg a város első háromemeletes lakóháza volt. A földszinten a kezdetektől üzletek voltak: műkereskedés, posztókereskedés (divatüzlet), szőrmebolt. Igaz, nem sokáig, de híres lakója is volt a háznak: 1883–1884-ben itt bérelt lakást Mikszáth Kálmán és felesége.
A teljesség igénye nélkül sorolhatnánk még a pesti oldalról kisebb-nagyobb átépítéseken átesett épületeket, templomot, a mai Városháza épületét, amely tulajdonképpen soha nem készült el teljesen, a Petőfi Irodalmi Múzeumnak otthont adó Károlyi-palotát, amely azonban épp a reformkor idején, az 1830-as években kapta klasszicista külsejét az eredeti barokk helyett. De térjünk inkább át Budára, ahol jóval több emléket őrzött meg az idő.
A budai Vár a főváros legnagyobb területű városrésze, amely a legrégebb óta őrzi arculatát. Persze sebhelyes ez az arc, hiszen az 1849-es szabadságharc csatái, majd a II. világháborús ostrom sok épületet elpusztított, amelyeket a XX. század második felében jellemzően gyengébb kvalitású házakkal pótoltak. A reformkori látogató azonban az egész mai Budapesten itt érezhetné magát leginkább otthon: a legtöbb barokk és klasszicista épület 1825-ben is itt állt már, sőt sokkal régebben. Számos vári ház története nyúlik vissza a középkorig, és sok olyan van, amely a török idők előtti részleteket foglal magába: gótikus ülőfülkék, ablakok és ajtókeretek, megmaradt boltozatok. A legközismertebb a Vörös Sün-ház, amely mai, klasszicizáló formáját az 1810-es években nyerte el, de falai jóval korábbi köveket is őriznek. A Vár két nagy temploma közül egyik sem őrzi már eredeti formáját: a Mária Magdolna-templomot 1950-ben Rákosi Mátyás döntése után bontották le, ma már csak a tornya áll. A Mátyás-templom pedig 1825-ben, a Schulek Frigyes-féle XIX. századvégi újjáépítés előtt még felismerhetetlenül másképp nézett ki, két épület, a jezsuiták kollégiuma és szemináriuma fogta közre, csonka kis tornya pedig aligha ragadta magával bárki tekintetét.
A vele szemben álló régi budai városháza viszont 1774 óta látható mai alakjában (kis óra- és harangtornya 1818-ban készült el), amikor Nepauer Mátyás (Nöpauer Máté névalakban is ismert) tervei szerint emelettel bővítették az eredetileg az 1700-as évek első évtizedében épült házat, melyet eredetileg Venerio Ceresola tervezett. A középületek közül az 1806-ban épült Sándor-palota kisebb külső változtatásokon kívül, mint az Ybl Miklós által tervezett Duna-fronti erkély, szintén úgy néz ki, mint a reformkor idején, még ha hosszú út és több átfogó felújítás is vezetett idáig, amíg főúri lakból először, Andrássy Gyula idején a miniszterelnök, majd 2000-től a köztársasági elnök hivatala nem lett. Az egykori Helytartótanács Úri utcai épületegyüttese szintén nem modern kori építmény: az 51-es szám alatti klasszicista ház épp a reformkor hivatalos kezdetét jelentő évet megelőzően, 1824-ben készült el Pollack Mihály tervei szerint, szomszédja, az 53-as pedig a ferencesek kolostora volt 1741-1786-ig, amikor II. József hivatali célra elkobozta, s tíz évvel később a Helytartótanács központja lett, melyet 1867-től a Belügyminisztérium vett át. Néhány éve az állam ugyanerre a célra vásárolta meg a Magyar Tudományos Akadémiától, de a belügyi tárca azóta sem költözött be.
A török fürdők, mint a Király, a Rudas és Rác Buda legrégebbi, folyamatosan fennmaradt épületei közé tartoznak, így logikusan gondolhatnánk, hogy a reformkori látogatónak is ismerősek lehetnek. Ez azonban nem feltétlenül igaz, hiszen 1825 óta a fürdőépületek jelentős átalakításon estek át, historizáló épületegyüttesbe foglalták őket. Ez történt a Király fürdővel is, ám épp a reformkor idején: barokk szárnyát 1827 és 1837 között építette át és bővítette klasszicista stílusban König Mihály, a tulajdonos, akiről a fürdő mai nevét kapta. Érdekes időkapszula a Víziváros központja, a Batthyány tér is. Az itt álló Szent Anna-templom építését a budai városházánál már említett Nepauer Mátyás fejezte be 1761-ben (miután eredeti tervezője, Hamon Kristóf 1748-ban meghalt), az épület 55 méter magas tornyaival azóta a tér és a budai Duna-part panorámájának jellegzetes eleme, ahogy a mellett álló plébániaépület is. Utóbbi a templommal együtt nyerte el ma ismert képét, de alapját egy 1700 körül épült, vendégfogadóvá alakított lakóház képezte. A tér 3-as számú háza, a barokk Négy Évszak-ház 1795 körül nyerte el mai formáját akkori tulajdonosának, Hikisch Kristóf építőmesternek köszönhetően. Szomszédja, a 4-es szám alatt álló egykori Fehér Kereszt fogadó épülete némileg régebbi, az 1760-as években nyerte el mai, rokokó külsejét. A fogadó népszerű vendéglátóhelynek számított, nagyterme sok társasági eseménynek adott helyet, egyebek mellett színelőadásoknak is. A népszerű, de hamis történet szerint itt szállt meg Csehország felé menet Giacomo Casanova, de ami tény, hogy az épületnek sokkal magasabb rangú vendége is volt, nem is egyszer: II. József két alkalommal is itt szállt meg, 1783-ban és 1784-ben is.
A főváros épületállományában elhanyagolható azoknak a házaknak a száma, amelyek már a reformkorban is álltak, mégis sok olyan épületet találni, amelyeket látva ismerősen sóhajtana fel a megszeppent időutazó. Legtöbbjük templom, Pesten néhány lakóház, középület és egykori nemesi lakhely, Budán azonban több is akad belőlük, de többnyire a Várban és közvetlen környékén. Relatíve kevesen vannak, mégsem tudjuk egyetlen írás keretében felsorolni mindet, de pontosan tudjuk: kiemelt fontosságúak, hiszen régi korok emlékeit őrzik.
Nyitókép: A Váci utca 1845-ben (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)
