belvárosi plébániatemplom

váci utca.jpg Pest-Buda a reformkor kezdetekor: ezeket a házakat már az Akadémia-alapító Széchenyi István is látta A reformkor kezdete, az 1825-ös év óta eltelt idő történelmi távlatban ugyan nem sok, ám olyan eseménydús két évszázad van mögöttünk, amely gyökeresen formálta át Pest és Buda városképét. Maradt azonban jó pár épület, amely már 200 évvel ezelőtt is állt, így valószínűleg a reformkori időutazó számára is ismerős lenne.
A félhold árnyékában – Török kori emlékek Budapesten Hazánk történelmének egyik legnehezebb időszaka zajlott az 1920-as évek elején, az alapoktól kellett újjászervezni az ország működését. A sok teendő közé tartozott a diplomáciai kapcsolatok felvétele is a különböző államokkal, ez Törökországgal éppen 100 évvel ezelőtt történt meg. Bár kapcsolatunk nem volt mindig felhőtlen, mert középkori épületeink java része elpusztult a 150 éves török uralom alatt, de a megszállás idején épült, és máig megmaradt török emlékek ma már turisztikai látványosságnak és védendő értéknek számítanak Budapesten.
Két gyöngyszem a pesti Duna-parton – A Klotild-paloták Az Erzsébet híd pesti hídfője építészetileg többé-kevésbé egységesnek mondható, hiszen hasonló történelmi korban, a XX. század elején épült ki. Az épületek közül kettő nem is csak hasonlít egymásra, hanem egymás tükörképei, tulajdonképpen ikerpalotákról van szó. Nevük is azonos: az építtetőjük után Klotild-palotáknak szokás hívni, ugyanis Habsburg József főherceg felesége rendelte meg őket. Bár a pesti népnyelv a délire előszeretettel használja a Matildot is, amit a benne tavaly megnyílt szálloda is átvett. Az északiban pedig idén nyílik új hotel – ebből az alkalomból érdemes visszatekinteni az épületek történetére.
Mátyás korabeli imatermet restauráltak a belvárosi plébániatemplomban Befejeződött a szűk lépcsőn megközelíthető kis emeleti tér felújítása és az eredeti, reneszánsz kori falfestés feltárása.

További cikkeink