Hazánk történelme sajnos bővelkedik a szomorú eseményekben, melyek közül az egyik legsúlyosabb az 1526. augusztus 29-i mohácsi csata volt. Ennek következményei napra pontosan tizenöt évvel később váltak nyilvánvalóvá, amikor a törökök minden ellenállás nélkül, egyszerű csellel foglalták el Budát. Gyorsan be is rendezkedtek: a Nagyboldogasszony-templomot már pár nap múlva dzsámivá alakították, hiszen Szulejmán szultán szeptember 2-án, az ünnepélyes bevonulásakor itt vett részt istentiszteleten. A későbbiekben a többi templomra is hasonló sors várt.
Ő maga ugyan nem maradt sokáig, de jött helyette sok török, akik magukkal hozták a szokásaikat is, például a fürdőzés szeretetét. Az egykori magyar fővárosnál jobb helyet nem is találhattak volna erre, hiszen egymást érték a meleg vizes források. A Gellért-hegy környékén különösen kedvezők voltak az adottságok, amit már az Árpád-korban is ismertek: II. András király például gyógyvizes ispotályt alapított a mai Gellért fürdő helyén, egy 1292-ből fennmaradt okirat pedig megemlékezett a későbbi Rudas fürdőről is. Ez lett a törökök kedvence, amit a többszöri átépítés is jelez: Ali és Szokollu Musztafa pasák is fejlesztették.
Utóbbi volt a leghosszabb idei hivatalban lévő pasa, 1566 és 1578 között irányította a budai vilajetet (tartományt) és ez idő alatt reneszánsz fejedelmek módjára élt, pártolta a művészeteket. Mecénási tevékenysége a fürdőn is meglátszott, a medencét egy oszlopcsarnokkal vette körül, melyek közül az egyik zöld volt. E jellegzetességből származott a török Jesil direkli ilidzsaszi elnevezés, amit magyarul zöld oszlopos fürdőt jelent. Sokan jártak csodájára, a XVII. század második felében Evlia Cselebi török utazó ezeket jegyezte fel róla:
„…nyolc boltíve fölött magas kerek kupola van; cseréppel fedve lévén, benne vízmedence van, amelynek kerülete kétszáz lépés. nagyon tiszta s a vízmedencébe öt fokozatú széles lépcsőkön kell lemenni […]. A nyolc boltív alatt nyolc hánefi medence [mosómedence] van; […] Kupolájának négy sarkát deszkazsindely fedi. Egy zöld oszlopa van, ezért nevezik zöld oszloposnak.”
E zöld oszlopot ma már nem látni, hiszen az épület sok változáson meg keresztül az elmúlt közel félezer évben. A korabeli leírások, a XX. századi régészeti ásatások, valamint számos hasonló fürdő példája azonban támpontot adnak eredeti felépítésének megértéséhez. A szokásoknak megfelelően három részből állt: egy előcsarnokból (törökül camekán), ahol a vendégek levetkőzhettek, és amelyet felül dobon ülő kupola zárhatott. Ennek maradványai nem kerültek elő, de az analógiák alapján valószínű, hogy négyzet alaprajzú lehetett, több sorban nyíltak rajta ablakok, belső terének közepén pedig csorgókútból folyhatott víz.
Fennmaradt azonban az átmeneti épületrész (sogukluk), mely három helyiségből áll: a középső kisebbet két nagyobb fogja közre. Ma dongaboltozat fedi őket és bennük már nem láthatók iszlám stílusú részletek, eredetileg azonban díszes medencék sorakozhattak a falak mentén, hiszen a fürdőzni vágyók itt mosakodtak. A középső, négyzet alakú térből vezet az út a valódi fürdőcsarnokba (sicaklik), amelyet Evlia Cselebi már bemutatott nekünk. Azzal azért még kiegészítjük, hogy a medence nyolcszög alakú, a befoglaló tér viszont négyzetes, így a sarkokban nagyobb hely maradt további falikutak számára is. Ezek fölött cseppkövekre emlékeztető, úgynevezett sztalaktitboltozatot alkalmaztak.
Cselebi egyébként írt a már említett Gellért fürdőről is, melyet akkoriban Acsik ilidzsének neveztek. E szerint vize többféle betegség kezelésére is alkalmas, ám csak addig szabad benne maradni, amíg a test egészen vörös nem lesz. Ekkor a gyógyulásra vágyónak ki kell jönni belőle, és melegen kell tartania magát. A Rudassal ellentétben a török kori épület a felszínen már nem látható, mivel a XX. század elején jelentősen megemelték a talajszintet, és ekkor betemették. Gondoskodtak viszont róla, hogy a mai fürdőből – föld alatti járaton keresztül – megközelíthető maradjon, bár csak különleges alkalmakkor látogatható.
Meleg vizes forrásra épült még a vártól délre a Rác fürdő, északra pedig az Irgalmasrendiek fürdője (eredeti nevén Veli bej fürdő) és a Szent Lukács fürdő is. A török kori városfalon belül emelt Király fürdő viszont kivétel, annak vizét ugyanis a Veli bej környékéről eredetileg vörösfenyő csöveken keresztül vezették oda, hogy egy esetleges ostrom idején se szűnjön meg a tisztálkodási lehetőség. Evlia Cselebi Kakaskapu fürdőjének nevezte, hiszen nem messze volt tőle a várfalon nyitott átkelési pont. Jellegzetesek a félgömb kupolái, melyeket – a medence fölötti boltozattal együtt – hatszög alakú felülvilágító nyílások törnek át. Hasonló megoldást alkalmaztak a többi fürdő esetében is, az oldalfalakon pedig általában szamárhátíves záródású ablakok engedték be a fényt.
Ez a boltív forma kapott helyet az egyik legismertebb török emléken, Gül Baba türbéjén is. A névadó egy harcos muszlim szerzetes volt, aki a megszálló csapatokkal együtt érkezett Budára. Nem sokáig élvezhette azonban a város szépségeit, 1541. szeptember 2-án már elhunyt. A legenda szerint a dervis koporsóvivői közé még maga Szulejmán szultán is beállt, ami jól mutatja, mennyire tisztelték. A Rózsadombon helyezték örök nyugalomra, sírja fölé pedig 1543–1548 között emelték a ma is álló türbét. Egyszerű, nyolcszög alaprajzú, félgömb kupolával fedett épület, melynek bejárata és keleti oldalán nyíló ablaka fölött kaptak helyet az említett szamárhátíves záródású ablakocskák. Ez a motívum a belső teret is uralja, a falak felső részén ilyen ívsor fut körül.
Buda a törökök számára hadászati szempontból is stratégiai fontosságú város volt, ezért a várfal erődítésére is nagy gondot fordítottak. Ennek mai napig látható emlékei például a Murád pasa tornya az Anjou-bástyán – az Országos Levéltár mögött –, Veli bej tornya a Tóth Árpád sétányon, vagy a Karakas pasa tornya a Palota úton. Utóbbi helyén egyébként a középkorban is volt egy torony, a törökök tehát csak saját képükre formálták azt. Ez most egészen jó állapotnak is örvend, hiszen a Nemzeti Hauszmann Program keretében felújították az 1618–1621 között épített, tizenkétszög alaprajzú tornyot. Eredetileg is kétszintes volt: alul az ágyúkat helyezték el, felül pedig az őrség állomásozott. A királyi palota századfordulós kibővítésekor azonban elbontották, így ma nem a XVII. századi köveket láthatjuk, hanem azokat, amelyekből a második világháború után meglehetősen történelmietlenül újjáépítették.
A másfél évszázados török megszállásra olyan kevésbé látványos épületrészek is emlékeztetnek, mint például a budai kapucinus templomban található egykori dzsámi falmaradványai. Azt Tojgun pasa építtette 1555 körül, és ezen is szamárhátíves ablakok nyíltak, melyek közül az egyik az 1970-es évek elején folytatott régészeti feltárások eredményeképpen a templom déli falán ma is látható. A pesti Belvárosi Plébániatemplomnak pedig a belsejében került elő a XIX. században egy úgynevezett mihráb, ami az iszlám vallásban az imádkozás irányát jelölő falifülke. Ez rendszerint a dzsámik Mekka felé néző oldalának közepén kapott helyet, itt azért a szentélyben van, mert a törökök csak ezt a részt használták a templomból.
Buda 1686-os felszabadítása és a kereszténység régóta várt diadala következtében sok iszlám emlék pusztult el, de az a felsoroltakból is látszik, hogy a mindenkori pasák megbecsülték ezt a kivételes fekvésű várost, igényes épületeket emeltettek ide.
Buda 1686-os felszabadítása és a kereszténység régóta várt diadala következtében sok iszlám emlék pusztult el, de az a felsoroltakból is látszik, hogy a megmaradt török kori épületek igényesek, és gazdagítják ezt a kivételes fekvésű várost.
A nyitóképen: Gül Baba türbéje 1942-ben (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció