Európa szerencsésebb felében hosszú időkre visszanyúló hagyományai voltak a világkiállításoknak (London, 1851) és minden olyan rendezvénynek, amely egy-egy iparilag fejlettebb állam előrehaladását (1844, Párizs, Francia Ipari Kiállítás) vagy legújabb technikai vívmányait bemutatta (1879, Berlini Üzleti Kiállítás).
Az 1867-es kiegyezés után Magyarország is a gyors gazdasági fejlődés terére lépett és ennek eredményeit igyekezett ország-világ elé tárva bemutatni. Ez adta a budapesti Városligetben megrendezett Országos Általános Kiállítás ötletét, amely 1885 májusában nyílt meg, és őszig volt látogatható.
A kezdeményezést a vállalkozói, nagyipari, kereskedelmi rétegek, az egyes bányavidékek központjai, a Tisza Kálmán miniszterelnök vezette kabinet és a főváros magisztrátusa is felkarolta. A nagytőke teljes mellszélességgel az ügy mellé állt, hiszen technikai eredményeinek, termékeinek akart piacot, vevőket szerezni a bemutatkozási lehetőséggel. A kiállítás busás haszonnal kecsegtetett.
Többéves szervezőmunkából született meg 1885-ben az Országos Általános Kiállítás, amely összefogta a korabeli magyar társadalmat és nemzeti büszkeséget eredményező vállalkozássá nőtte ki magát, megmutatva a legfrissebb – ipari, mezőgazdasági kereskedelmi, szolgáltatóipari – gazdasági eredményeket. De felvonultak a művészeti, a kulturális szféra és a folklorisztika képviselői is, mert felismerték ennek a seregszemlének a súlyát: aki nincs itt, az nincs.
Az építőipar, a gépgyárak, a bányászat, a kohászat, az erdészet, a haszonnövény-termesztés, az állattenyésztés, a ménestelepek, a királyi uradalmak, a virágkertészetek, az élelmiszer- és vendéglátóipar, a cukrászat, a borászat, a pezsgő- és sörgyártás, a szeszipar, a híres fürdővárosok és szállodák, a különféle szabadalmak, a pénzintézetek, a tanügy, a szórakoztatóipar, a sport, az egészségügyi szervezetek, a nyomdák, a vasúti és hajózási társaságok képviselői egész sor egzotikus külsejű csarnokot húztak fel, hogy termékeiknek kulturált környezetben reklámot csináljanak.
A nemzeti összefogásból az uralkodó Habsburg–Lotharingiai-dinasztia sem akart kimaradni. A trónörökös Rudolf főherceg két tehervagonnyi vadászati felszereléssel, főleg az általa elejtett vadak trófeáival járult hozzá az erdészeti pavilon berendezéséhez, Albrecht főherceg pedig a Magyarországon fekvő birtokainak bemutatására egy külön pavilont emeltetett.
A magyar nemzet és a királyi dinasztia interakciója nem volt egyoldalú e kiállítás dimenziójában, ugyanis nemcsak a két főherceg tett kezdeményezést a rendezvény irányába, hanem a kiállítás valódi nyertesei, a budapesti ipari nagyvállalkozók is Ferenc József király felé, akik az uralkodócsalád befogadására saját költségen felállították és berendezték az úgynevezett Királypavilont.
A rendezvénynek a trónörökös lett a védnöke, és a május 2-i ünnepélyes megnyitóra Ferenc József császár és király is ellátogatott, hogy megnyissa a kiállítást. Ezért a teljes bécsi udvartartás elkísérte, ezzel is emelték a rendezvény fényét és a nemzetközi sajtó figyelmét is ráirányították. Ki is sajátították maguknak a rivaldafényt, mivel Rudolf mondott köszöntőt az apja előtt, aki erre válaszolt, és megnyitotta a kiállítást. Tisza Kálmán miniszterelnök feladata annyi volt, hogy megköszönje mindezt a királynak. Az uralkodó nem csak a megnyitón jelent meg, de másnap még egy udvari ünnepségnek is helyet adott a budai királyi palotában ebből az alkalomból.
És ha már az összefogás nemzeti méreteket öltött, az új, modern iparágak és kereskedelmi forgalomban megjelenő termékek mellett helyet kapott a folklorisztika is: bemutatták a különböző földrajzi–néprajzi csoportok hagyományos életmódját, eszköztárát és népművészeti alkotásaikat. Így húzták fel a szegedi csárda másolatát, egy székely házat, berendezett szobával, de megjelentek az aldunai csángók is a tárlatban. Ami az országban élő etnikumokat illeti, a Magyar Királysággal társországi viszonyban álló Horvát- és Szlavónország pavilonját is meg lehetett tekinteni, ahogy az Osztrák–Magyar Monarchia által alig egy évtizede annektált Bosznia is képviseltette magát termékeivel.
A tucatnyi kiállító épületet ültetvények, tavak, vendéglők, parkok, illemhelyek és négyezer elültetett fenyőfa vette körül. Mindezt a Városligetnek a mai kiterjedésénél kisebb területén az akkori Stefánia és a Hermina út közötti részén alakították ki. Még a balkáni államok – Bulgária, Románia, Szerbia és Törökország – is képviseltette magát „ama termények és műipari czikkek mutatványaival, melyek ez országokban bevitel és kivitel tárgyai. E mintagyűjteményeket az aldunai államokban levő konzulátusaink állították egybe az ottani kormányok közreműködésével.” Az „Országos” néven futó rendezvény így nemzetközi jelleget öltött, de úgy is, hogy az országba importként érkező modern gépek beszállítói egy nemzetközi gépcsarnokot is berendeztek portékáik reklámozására. A rendezvény egyébként nemzetközi viszonylatban is megállta a helyét.
A főváros külön pavilonnal mutatkozott be. „A bejárati előtérre nézve […] áll Budapest fővárosának díszes kiállítási csarnoka, mely ugy alakjánál, mint terjedelménél fogva is egyike a kiállítás feltűnőbb épületeinek. Ez épületet Kauser József műépítész tervezte s Neuschlosz K. és fiai építették föl 1,064 négyzetméter területen. Kiállítva van benne a főváros nevezetesebb épületeinek mintái, csatornázási tervei, tanügye stb.”
A rendezvény megszervezéséért felelős országos bizottság harmincegy pavilon építési költségeinek előteremtését vállalta magára. Ezek összesen 1 millió 306 ezer forintba, a terület körbekerítése 11 ezer, a nyolc bejárati kapu felállítása 8 ezer forintba került. Ezeken kívül még ötvennégy kiállító pavilon készült, melyet magánszemélyek, társulatok, részvénytársaságok finanszíroztak.
Budapest elöljárói, a Fővárosi Közmunkák Tanácsa és Tisza Kálmán miniszterelnök kormánya is tisztában voltak azzal is, hogy ez a kiállítás nagyon komoly kitörési lehetőség Budapest számára abból az árnyékból, amit Bécs hírneve vet rá az idegenforgalom szempontjából, de ettől függetlenül is kiváló alkalom arra, hogy a magyar főváros az idegenforgalom, a turizmus szempontjából divatba jöjjön, mint úticél. A XIX. század második felében a közlekedés fejlődése, a szabadidőben való gondolkodás és a szabadidőre költhető többletbevételek megteremtése módot adtak a modern értelemben vett turizmus kialakulására és elterjedésére.
Ezt kívánta Budapest elöljárósága meglovagolni, ezért láttak fantáziát az Országos Általános Kiállítás megrendezésében. Tisza miniszterelnök és kormánya ezért sürgette, hogy az Operaház és a Keleti pályaudvar már 1884-re elkészüljön, illetve huszonkét évi adománygyűjtés, szervezés és teszetoszáskodás után a vonzóbb városkép érdekében állították fel Petőfi Sándor szobrát a pesti Duna-parti korzón 1882 októberében, mert Budapest ekkor még hiányt szenvedett a szem számára vonzó köztéri műalkotásokból. Mindezekkel már 1885-re fókuszáltak, hogy Budapest arculatát kedvezőbb színben tudják feltüntetni.
A munka meghozta gyümölcsét, a kiállítást több mint százezren keresték fel, 66 ezren voltak közülük magyar állampolgárok, 35 ezren külföldiek, akik közül 23 ezer látogatót tett ki az osztrák „sógorok” száma. Korábban Budapest nem tudott ilyen idegenforgalmi-turisztikai látványossággal szolgálni az ide érkezők vagy csak utazási célpontokat keresők számára.
Addig a Nemzeti Múzeum kiállítóterei, egy-egy alkalmi kulturális program, egy ciklikusan visszatérő vásár megrendezése, vagy a politika által felszínre hozott esemény kínált ideiglenes látogatási lehetőséget, de az 1885-ös Általános Kiállítás áttörte ezt a korlátot. Ebbe a Magyar Államvasutak is besegített, amely a 400 km-nél távolabbról, Erdélyből, Horvátországból, valamint a külföldről érkező látogatók számára gyorsvonati jegykedvezménnyel állt elő, minden személyszállítási osztályon. A Fővárosi Tanító-Egyletek egy bizottságot szervezett, hogy a vidékről érkező tanító kollégákat fogadja és útbaigazítsa.
Egy milánói utazási iroda is vállalta, hogy a kiállításra tömeges kirándulásokat szervez Olaszországból. A rendezvény sikeres megszervezéséből ihletet és bátorságot merített a főváros és a kormányzati elit, hogy Budapest otthont adjon a későbbiekben a millenniumi ünnepségek lebonyolítására.
Az Országos Általános Kiállításnak persze nem az volt az elsődleges és legfőbb célkitűzése, hogy turistákat csalogasson Budapestre, bár fővárosi nézőpontból ez megkerülhetetlen szempontnak számított. A rendezvénynek ugyanis nem csupán következményei, de előzményei is voltak. 1872-ben Kecskeméten (2300 négyzetméter fedett területen 575 kiállító), 1876-ban Szegeden (5400 négyzetméter fedett területen 2227 kiállító), 1879-ben Székesfehérváron (2500 négyzetméter fedett területen 2778 kiállító) rendeztek jelentős kiállításokat.
Budapesten az 1885-ös kiállításon 300 ezer négyzetméter bekerített és 65 ezer négyzetméter fedett területen több mint 9 ezer kiállító jelent meg a portékájával. Mindezen számok változása jól tükrözik, hogy milyen gyors és nagy volumenű gyarapodáson és fejlődésen ment keresztül a boldog békeidők Magyarországa és fővárosa. Ezt akarták a világ elé tárni.
A lelkesedés és összefogás mértékét kifejezik azok a számok, hogy eredetileg a Városligetben 172 ezer négyzetméter területet jelöltek ki a kiállítás számára, mely végül 300 ezer négyzetméter területen valósult meg. Belépő- és bérleti díjakból, reklámanyagok terjesztéséből, kormányzati és fővárosi támogatásból 695 ezer forint bevételre számítottak, de már a kiállítás megnyitásakor 1 millió 525 ezer forintnál járt e bevétel összege. Az Országos Általános Kiállítás 1885. november 2-ig várta a látogatókat.
A korabeli sajtó felkapta a nevét a kiállítás főszervezőinek. Matlekovits Sándor a földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi minisztérium államtitkára volt a kiállításnak a Tisza-kormány által megbízott elnöke. Így méltatták erőfeszítéseit a Vasárnapi Ujság 1885. május 3-i számában megjelent cikkben: „Alig másfél milliónyi csekély összeggel egy év alatt egy nagy, szép várost varázsolt a városligetbe, hol meglepetéssel fogja látni a külföldi, büszkeséggel a hazai közönség is Magyarország hatalmasan fejlődő iparát.”
Az „Ipargrófnak” nevezett gróf Zichy Jenő, az Országos Iparegyesület elnöke volt a kiállítás másodelnöke. „Ahol tettre van szükség, kivált az ország anyagi előhaladása terén, Zichy Jenő gróf mindig ott van az elsők között, hogy fáradhatatlanságával biztosítsa a jó ügy sikerét” – írta a Vasárnapi Ujság című lap 1885. május 3-án
Nyitókép: A Budapestet bemutató pavilon (Forrás: Vasárnapi Ujság)
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció