Országos Általános Kiállítás

191026_275905239_1110553176432487_2402923497570575118_n.jpg Százhúsz éve hunyt el Tisza Kálmán miniszterelnök, Budapest fejlesztője Ezekben a napokban emlékezünk meg a monarchiabeli Magyar Királyság legmeghatározóbb miniszterelnökéről, borosjenői Tisza Kálmánról, aki éppen 120 esztendővel ezelőtt, 1902. március 23-án hunyt el józsefvárosi lakásában. A kortársai által Generálisként emlegetett politikus, aki kormányfői tisztségéből adódóan a Fővárosi Közmunkák Tanácsának is elnöke volt, kiemelkedően sokat tett Budapestért.
Egy vásárváros születése és átalakulása – A Budapesti Nemzetközi Vásár Kőbányán Már a XIX. század második felében rendezett, úgynevezett általános kiállításokon felmerült az a gondolat hazánkban, hogy bár a közös bemutatkozás nagyobb számban érdekelheti a magyar és külföldi látogatókat, de az ipari, a mezőgazdasági, a képző- és iparművészeti, valamint egyéb szakágazatok számára mégis célszerű volna önálló, külön helyszíneket biztosítani. 1885-ben olyan sajtótudósítások is megjelentek már az Országos Általános Kiállítás idején, melyekben arról írtak, hogy élő állatokat bemutatni nem szerencsés közvetlenül a sütő- és cukrászipar termékei vagy éppen egy-egy vendéglő közvetlen közelében.
Rendkívüli pompával nyílt meg 135 évvel ezelőtt az Országos Általános Kiállítás a Városligetben A kiegyezés utáni Magyarországon 1885-ben volt az első olyan országos jelentőségű iparkiállítás, amelynek politikai, társadalmi és gazdasági értelemben is az ország fővárosának tekinthető Budapest adott otthont. A május 2-ai megnyitóünnepségén Ferenc József is jelen volt, és novemberig mintegy kétmillió ember kereste fel a Városligetben a 270 ezer négyzetméteren elterülő rendezvényt. Egész Magyarország bemutatkozott, felvonultatva az ipar és a mezőgazdaság mellett a tudomány, a művészetek, a nevelés és közoktatás, az egészségügy, valamint a közlekedés területén elért eredményeket.
Egy eltűnt építészeti remekmű nyomában – 135 éve épült a városligeti Iparcsarnok A Városligetben több mint 50 éven keresztül állt egy szépséges épület. Kiállítások befogadására építették, de sok minden másra is használták az 1885-ös megnyitását követő évtizedekben. Koncertek, előadások, sőt még istentiszteletek is zajlottak falai között. Az 1945-ös világháborús ostrom után nem építették újjá, helyén a Budapesti Nemzetközi Vásár egyik kiállítócsarnoka állt 1972-ig, majd 1985 és 2015 között a Petőfi Csarnok. Jelen pillanatban nem tudni, mi lesz a helyén.

További cikkeink