A zugligeti Libegőt 55 éve, 1970. augusztus 20-án adták át a nagyközönségnek. A Libegő Magyarországon viszonylag újdonságnak számított, pedig akkor már közel 40 éve terveztek ide különféle kötélpályákat. Az első terv 1933-ban született, sőt a BSZKRT, az akkori budapesti közlekedési vállalat, illetve egy magánszemély, ifj. Hantos István is előmunkálati engedélyt kapott egy Zugligetbe vezető „sodronykötélpályára”.
Ám se a közlekedési nagyvállalat, sem a magánvállalkozó nem kezdte meg az építkezést a II. világháború kitöréséig, a háború után pedig már más volt a helyzet. Az 1950-es években az addigi népszerű kirándulóhelyet, a János-hegyet katonai területté nyilvánították, és nem lehetett látogatni, értelemszerűen szó sem lehetett arról, hogy ide egy drótkötélpályát építsenek.
A lehetőség az 1960-as években merült fel ismét, mégpedig a XII. kerületi tanács vetette fel, sőt akkor tekintélyes összeget, 25 millió forintot szánt a beruházásra. A szocializmusban a települések és a kerületek élén úgynevezett tanácsok álltak, amelyek a központi közigazgatás helyi szervei voltak.
Az 1960-as években több terv is készült, volt olyan, amelyik egészen az Erzsébet kilátóig haladt volna. A terveket az UVATERV készítette el 1967-re, és az építkezés 1969. március 24-én indult meg. Ugyan az UVATERV elkészítette egy zárt kabinos kötélpálya terveit is, sőt a meglévő rendszerhez is készült egy négyszemélyes állókabin prototípus, a Libegő egy klasszikus ülőszékes felvonó lett, amely ekkor a világon számos helyen, jellemzően sípályákon készült, a világon az első ilyen az USA-ban létesült 1935-ben, Európában 1947-ben.
A zárt kabinos kötélpályák régebbiek, és azok sem voltak ritkaságok, van több olyan város, ahol ez a rendszer a tömegközlekedés része. Budapesten is vizsgálták ennek lehetőségét, például a II. világháború után, amikor az összes Duna-hidat a német csapatok elpusztították, és felmerült, hogy a két part között kabinos drótkötélpályát építsenek. Budapesten tehát egy ülőszékes pálya létesült, amelynek teljes hossza 1040 méter, és ezalatt 263 méternyi szintkülönbséget hidal át. A Libegő teljesítménye óránként 500 utas.
Az ünnepélyes megnyitó augusztus 19-én volt, még az akkori közlekedés és postaügyi miniszter, Csanádi György is kipróbálta feleségével együtt a Libegőt. A Népsport című lap 1970. augusztus 20-án így köszöntötte az új budapesti látványosságot:
„Köszöntjük az ország első igazi felvonóját. Köszöntjük a Libegőt, s 9807 névadóját, aki fáradságot nem ismerve ennyi javaslatot küldött be arra a pályázatra, amely a „gyerek” nevét kívánta eldönteni. A Libegő legyőzte a Lebegőt, a Jánoskát, a jégpályát, építői pedig a különféle nehézségeket. Egy évvel ezelőtt kezdődött meg a Zugliget és a János-hegy között az erdőirtás, s már elmondhatjuk: hurrá, libegünk. A hegyszerető emberek és a síelők nagyot gazdagodtak. Röpke tizenkét perc leforgása alatt juthatnak el a Jánoshegy szívébe, a kilátóhoz közeli, felső állomásra.”
A nevére ugyanis pályázatot írtak ki, volt is számos javaslat, így Hegyi-kopter, Űrbusz, Jánoshegyi Zümmögő, de szerepelt a lehetőségek között a Huza-vona, Zuglibusz, vélhetően vicceskedve valaki a Villamos-széket is javasolta. De a sokezer ötlet között még a MALÉV, az akkori állami légitársaság nevére hasonlító MILÉV betűszó is szerepet, ami a Mini-Légi-Vonat rövidétése lett volna. Egy változat nem szerepelt csak a közel 10 ezernyi javaslat között, a Libegő, csak a Lebegő.
A nép pedig tódult megnézni, kipróbálni, az első napon 10348-utas volt, egyesek másfél órát álltak sorban, hogy utazzanak, sőt a hetedik üzemnapon már a százezredik jegyet is megváltották rá. Pedig a jegy nem volt olcsó, egy irányba 5, oda vissza 7 forint volt, akkor, amikor is a Magyar Hírlap újságírója a megnyitó után egy héttel azon zsörtölődött, hogy a Libegő környékén egy pohár Jaffa szörp 2,90 forint, egy pár főtt virsli 9,30 forint.
A Libegőt egészen 1977-ig a beruházó, XII. kerületi tanács üzemeltette, ez után vette át a BKV. Ugyan a következő években nagyszabású tervek születtek újabb budapesti kötélpályákra, de végül azok nem épültek meg.
Nyitókép: A frissen elkészült Libegő (Fotó: Fortepan/UVATERV)
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció