Az 1867-es kiegyezés lehetővé tette, hogy a Magyar Királyságban visszaálljon újra az 1848-as áprilisi törvények által megszabott népképviseleti országgyűlés és felelős kormányzás, vagyis a korszellemnek megfelelő modern parlamentáris jogállam. A kabinetek számára a Deák Párt képviselői biztosították a képviselőházi többséget 1875 tavaszáig.
Csakhogy az 1867 utáni években, különösen az 1873-as pénzügyi válság miatt az egymást követő Deák párti kormányok körül elfogyott a levegő politikai értelemben, elhasználódtak miniszterként a párt erős emberei, a képviselőcsoport klikkekre szakadt, és az ellenzéki Balközép Párt vezérétől, Tisza Kálmántól várta mindenki a politikai megoldást. Ez az akkori viszonyok között azt jelentette, hogy az addig kormánytöbbséget adó Deák Párt és a kormányképes ellenzéki Balközép Párt egyesül (a korban használt kifejezéssel élve: fuzionál), miáltal egy olyan nagy többséggel rendelkező, stabil kormánypárt jön létre, amely képes arra, hogy a népszerűtlen takarékossági intézkedéseket megtegye és nemzetközi hitelt felvéve, rendbe szedje az állam pénzügyeit. Az ezekhez szükséges törvényalkotási munkához pedig biztosítsa az országgyűlés működését és a döntéshozatalt.
A két nevezett párt koalícióra lépéséről vagy fuzionálásáról már 1873-tól cikkeztek, vitáztak, a politizáló társadalom várta ezt, hogy úrrá legyenek a pénzügyi problémán, és elkerüljék az államcsődöt. A fúzió végül 1875 márciusában következett be. Ennek eredményeként létrejött – napjainkban 150 éve – a Szabadelvű Párt és báró Wenckheim Béla miniszterelnök vezetésével megalakult az első szabadelvű párti kormány. E kabinetben Tisza Kálmán, aki addig ellenzéki pártvezér volt, az erős pozíciónak számító belügyminiszteri tárca vezetésére vállalkozott.
Mindenki az új párt és kabinet megalakulására, illetve programjára várt, így Budapesten a márciusi napokban nagy örömmel fogadták a fúziót. Az egyesülő pártok vezetői és tagjai, országgyűlési képviselői a fúzió után számos gesztust gyakoroltak egymás irányába, hogy az egyesülés komolyságát kifejezzék egymás felé, illetve a nyilvánosság irányába. A pártalakulás hírének még a magyar pénzpiacra és a tőzsdére is jó hatása volt.
A Szabadelvű Párt létrejöttének örömére a budapesti tudományegyetem és a műegyetem hallgatói fáklyás felvonulást és szerenádot szerveztek Pestre. „Nagy élénkséggel folynak a két egyetem ifjúsága közt az előkészületek a fáklyászenére, mely este 7 órakor lesz a szabadelvű párt klubjában (Lloyd-épület), kiindulás a széna-térről, Wimmer-kávéház előtt. Az ifjúság részéről Cseresznyés Jenő technikus fog szónokolni” – adták hírül a tervet a politikai napilapok. A felvonulás okát így határozták meg: „A két egyetem ifjúsága a magyar parlament új pártalakulás monumentális tényének megünneplésére a szabadelvű párt kormányának fáklyásmenetet rendez.” Időpontként a szervező diákok március 5-ét, este hét órát jelölték meg.
A mai Kálvin téren volt a gyülekező, amelyet akkor Szénás térnek neveztek. Ennek keleti sarkán, a Magyar Nemzeti Múzeummal a háta mögött állt a Wimmer Kávéház, a mai Kálvin Square sokemeletes üvegépülete helyén. A kis földszintes házikó a városba érkezők megálló- és pihenőhelye, illetve a kispénzű egyetemi ifjúság ivójának számított a korban. Úgynevezett kofakávéház volt, akkoriban a Két Pisztoly Vendégfogadó nevet viselte (bár eredetileg Marczibányi Háznak s nevezték), és a Szénás térre érkező vidéki árusok látogatták, meglehetősen rossz hírnek örvendett.
Innen indult a fáklyásmenet, amelyhez a pesti polgárság nagy számban csatlakozott. Hatszáz egyetemi hallgató vitt fáklyát a kezében, és még zenéről is gondoskodtak a szervezők. A diákok felkérték Rácz Palit, a korszak leghíresebb cigányprímását és ikonikus zenészét, aki mögött már jelentős nemzetközi hírnév is állt, hogy cigány bandájával muzsikáljon a felvonuló tömeggel együtt haladva, vagyis az egyetemi hallgatóknak sikerült egy „sztárfellépőről” gondoskodni.
„Legelöl városi lovas darabontok jártak, hogy a gomolygó menet szabadon találja az utczákat. Szövétnek lángolt és füstölt, végtől-végig tartó sorokba az utczán. A menet élén nemzeti lobogót vittek, s középen zenekar játszott.” A Szénás térről a Kecskeméti utcán vonult keresztül a tömeg. Az Egyetem téren, az egyetemmel (ma az ELTE jogi karának főépülete) szemben, a Károlyi-palotához délről közvetlenül egy ház csatlakozott (a mai Henszlmann Imre utca torkolata helyén), ahol akkor Széll Kálmán pénzügyminiszter és neje, Vörösmarty Ilona (Deák Ferenc nevelt lánya) lakásán élt az öreg és folyton betegeskedő Deák, aki maga is tagja volt az új pártnak és fontosnak is tartotta, hogy a pártalakuláskor elsőként írja be nevét az alakuló gyűlésen kihelyezett pártkönyvbe. Az ide érkező tömeg percekig éljenzett a nemzet prókátorának ablakai alatt, majd folytatta útját az Úri utcán keresztül. A felvonulásra kijelölt utcákon az épületek egy része meg volt világítva gyertyákkal, lámpákkal, a Nemzeti Kör helyiségére a zászlót is kitűzték.
Az Egyetem tér után az Úri utcán, majd a Kristóf téren és a Gizella téren keresztül ment végig a Dorottya utcán, amely elvezetett a Szabadelvű Párt székházáig, amely a Dorottya utca és az akkor Lánchíd térnek nevezett terület sarkán állt, szemben a Magyar Tudományos Akadémia neoreneszánsz palotaépületével. Az út során nem csak Deák Ferencet éltették a prominens politikusok közül. „A Ferencziek terén, a Hon szerkesztősége előtt Jókai Mórt zajosan éljenezték. Az utczák, merre az impozáns menet vonult, szépen kivoltak világítva. Az éljenzés szakadatlan volt Tiszára és koronkint a kormány többi tagjaira: Wenckheim, Pécsire, Széllre, Simonyira, stb. ugy szintén Deákra és Ghyczyre, a szabadelvű kormányra és pártra.”
A Lloyd-épület előtt Cseresnyés Jenő műegyetemi hallgató mondott ünnepi beszédet a Szabadelvű Párt megalakulása feletti össznemzeti örömöt kifejezve. Szavaira Tisza Kálmán belügyminiszter, a betegség miatt távolmaradó Wenckheim miniszterelnök megbízásából pedig Széll Kálmán pénzügyminiszter reagált.
A felvonulásnak költsége is volt, melyet adománygyűjtésből fedeztek. Mivel a kiadás kevesebb volt, mint a bevétel, a pénzmaradványt is hasznos ügyekre fordították: „A szabadelvű pártnak adott fáklyásmenetére begyűlt pénzből a rendező bizottságnál fennmaradt 18 frt 50 kr, melynek felét, azaz 9 ft 25 krt a bukovinaiaknak szánta, a másik felét a népszínháznak” – tudósítottak a pénz kezelőinek döntéséről a napilapok.
A fúzió megünneplésének a Duna pesti partján álló Hungária Szálló dísztermében március 7-én rendezett bankett volt az utolsó felvonása. Ezt az eseményt is előzetesen beharangozta a sajtó, úgy írták, a „párt vasárnap egy nagy lakomával tartja megalakulásának ünnepét”. Wenckheim miniszterelnök erről is távol maradt, ezúttal a családját ért gyászeset miatt. Megbízásából az alig harminckét éves pénzügyminiszter, Széll Kálmán mondott pohárköszöntőt, de felszólalt Gorove István, a Szabadelvű Párt elnöke, Tisza Kálmán belügyminiszter és a két korábbi párt részéről is többen, hogy hangsúlyozzák az egységet. Az addigi balközépi Podmaniczky Frigyes báró „humorosan a mamelukokra emelte poharát”. Így hívták azokat a képviselőket, akik a következő harminc évben a képviselőházi többséget biztosították a szabadelvű párti kabinetek számára.
A Hungária Szálló konyhájában a következő menüvel készültek a bankettre a szakácsok és kuktáik: „»Szabadelvű« leves – Kis vagdalék pástétom, fogas olajvaj- s remoulade-mártással. – Marhaágyék finom főzelék- és burgonyareszelttel. – Borju oldalszelet gombával. – Kappan és báránysült, Saláta és befőtt. – Fagylalt, formában. – Gyümölcs, sütemény, sajt. – Fehér és vörös asztali bor. – Pezsgő: Moet crémaut rosé. Fekete kávé.”
A vasárnapi bankett után, hétfőn megkezdődött az ország pénzügyi-gazdasági rendbetételét célzó kormányzati munka. A Szabadelvű Párt 1875-től 1905-ig irányította a Magyar Királyságot, ez az időszak volt a magyar nemzet történelmének a gazdaság, a kultúra és a demográfia területén a legprosperálóbb korszaka.
A Balközép Pártnak addig a Nádor utcai Tigris Szállóban volt a székhelye, ami után „tigriseknek” is nevezték a képviselőházban markánsan kritikai hangot megütő ellenzéki pártot. A fúzió után okafogyottá vált ennek a központnak a fenntartása, így a tigrisek átköltöztek a Deák Pártnak addig is otthont adó Lloyd-épületbe. „A volt »Deák-kör« helyiségének bejárata fölött már ott van az uj fölirat: »A szabadelvű párt helyisége.«”
Miközben megtörtént az összebútorozás, máris felröppentek a sajtóban a hírek, hogy az új párt központjából el akarnak költözni: „A szabadelvű párt körhelyiségét sokan szeretnék más pontra tenni át, például a nemzeti színház bérházába. A régi Lloyd-terem ugyanis rossz akusztikáju, a mellékhelyiségek pedig szűkek. Máskülönben történeti emlékek vannak hozzá kötve. Két évtizeden át ez volt a nemzeti kaszinó helyisége, s ott tartottak akkor szavalati estélyeket nemzeti színházi tagok közreműködésével. A mostani kormányelnök: b. Wenckheim is onnan nézte Budavár 1849 májusi ostromát. Egyszer – mint a ’Hon’ írja – egy Budáról átröppent puskagolyó ép feje fölött fúródott a falba; midőn pedig az étteremben többekkel ebédelt, egy ágyúgolyó tört át a falon s végig gurult a talajon. – Ugyane teremben szavalta Jókainé Vörösmarty hírhedett szép költeményeit a kaszinó szavalati estélyén.”
A felröppent napihírt azonban nem követték tettek, a Szabadelvű Párt maradt a Lloyd-épületben és harminc évig a kormánypárt képviselőházi tagjai itt folytatták le a törvénytervezetek és határozati javaslatok vitáit, mielőtt azokat az országgyűlésben megtárgyalták és megszavazták volna. Egy alkalommal, az 1890-es években a pártkör ideiglenesen átköltözött a Hungária Szállóba, mert a Lloyd-épület felújításra szorult, de ennek elkészülte után visszatértek és egészen a párt 1906-os feloszlatásáig itt működött az akkori Magyarország legfontosabb politikai boszorkánykonyhája. A boldog békeidőkben nyolc miniszterelnök kormányát és nyolc győztes képviselőházi választást innen szerveztek.
Nyitókép: A Szabadelvű Párt országgyűlési képviselői 1899-ben (Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár)
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció