Ferenciek tere
2025. november 9. 15:00
A reformkor kezdete, az 1825-ös év óta eltelt idő történelmi távlatban ugyan nem sok, ám olyan eseménydús két évszázad van mögöttünk, amely gyökeresen formálta át Pest és Buda városképét. Maradt azonban jó pár épület, amely már 200 évvel ezelőtt is állt, így valószínűleg a reformkori időutazó számára is ismerős lenne.
Kolduló barátok a Duna mentén – Ferences rendi emlékek Pesten és Budán
2024. április 17. 15:00
A ferences barátok számára április 16. minden évben nagy jelentőséggel bír, a hagyomány szerint ugyanis 1209-ben III. Ince pápa e napon hagyta jóvá – egyelőre még csak szóban – a rendük alapítását. Ilyenkor megújítják az egyszerűségre és tisztaságra vonatkozó fogadalmukat, mi pedig ez alkalomból bemutatjuk, hogy az elmúlt évszázadok során milyen kulturális örökséget teremtettek a fővárosban.
Budapest régen és ma – 5 képen mutatjuk meg, mennyit változott a város
2023. február 23. 16:00
A városegyesítés 150 éves évfordulóját idén ünneplő ünneplő Budapest annyit változott az idők során, hogy mindennap rácsodálkozhatunk egy-egy utcarészletre, eltűnt vagy éppen csodával határos módon megmaradt régi épületre. Ezúttal öt képpár segítségével mutatjuk be az idő múlását a régi pesti belváros házacskáitól a tabáni árvízig.
Átadták a Deák Ferenc tér és a Ferenciek tere megújult állomásait a 3-as metró vonalán
2023. január 23. 15:00
Január 23-án kora délután megnyitották az utasforgalom előtt a Ferenciek tere és a Deák Ferenc tér állomást a 3-as metró vonalán, így Kőbánya-Kispest és a Deák Ferenc tér között már jár a metró. A metróvonal teljes felújítása idén májusban fejeződik be.
Retró hangulat és színek kavalkádja a Deák Ferenc téri metróállomáson
2023. január 19. 21:00
A Deák Ferenc téri metróállomást hétfőn adják át a forgalomnak, ám már most kiderült, milyen látvány fogadja majd az utasokat, ha lemennek az aluljáróba. A tervezők elképzelése az volt, hogy kortárs retró hangulatot teremtsenek a csőszerű terekkel és a sokféle szín, a sárga, a kék, a türkiz és a fehér használatával.
Január 23-án adják át a Deák tér és a Ferenciek tere metrómegállókat
2023. január 11. 18:00
Január 23-án megnyitják a Ferenciek tere és a Deák Ferenc tér állomásokat az utasforgalom előtt. A tervek szerint március közepétől fog a teljes vonalon járni a metró, május közepétől pedig az utolsóként felújított Nagyvárad tér és Lehel tér állomásokat is használhatják az utasok.
Aranyszínű lett a metrómegálló a Ferenciek terén
2023. január 9. 18:00
Hamarosan megnyílik a metróállomás a Ferenciek terén, ahol az utasok a korábban megszokottól teljesen eltérő látvánnyal fognak találkozni. Az aluljárószinten megmaradt a hagyományos narancssárga szín, de a mozgólépcsővel az utastérbe érkezőket aranyszínű állomás fogadja majd. A színek és grafikai motívumok a térnek nevet adó ferences rendre utalnak.
Józsefvárostól a budai Várig – A XIX. század második felében számos templom újult meg Pest-Budán
2022. április 17. 9:00
Húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe és egyben a megújulás és újjászületés időszaka is. A XIX. század második felében jórészt minden katolikus templom egy ilyen megújuláson és átalakuláson ment keresztül. Külső homlokzatok és belső terek, tornyok és tetőzetek újultak meg, és nyertek a korábbi arculatukhoz képest szebb és látványosabb szakrális külsőt, ami az önálló esztétikai értékeken túl az egyházi építészet terén is Pest-Buda, később Budapest fővárosi rangját emelte. Ezekből mutatunk meg néhányat.
A magyar műemlékvédelem ikonja – 175 éve született Forster Gyula
2021. december 21. 9:00
Forster Gyula a magyar műemlékvédelem mindeddig legtehetségesebb irányítója volt. A XIX. század végén és a XX. század elején több évtizeden keresztül határozta meg e szakterület szellemi és gyakorlati irányát is. Az épületek helyreállítása ügyében nem rettent meg vitába szállni az ország legtekintélyesebb építészeivel sem, hogy igazát érvényre juttassa, jelentős mértékben hozzájárult például a Belvárosi plébániatemplom megmaradásához.
Katasztrófaturisták a XIX. században is voltak – Tömegek gyűltek össze a szerencsétlen építőmunkások jajkiáltására a Ferenciek terén
2021. december 18. 10:30
Szédületes iramban indult meg a városegyesítés után Budapest kiépítése, hatalmas, sokszintes házakat húztak fel néhány hónap alatt, ám ritkán fordult elő az építkezéseken baleset. Az egyik ilyen a Ferencziek Bazára kivitelezésekor történt, amikor egy leomló fal nyolc munkást temetett maga alá. A sérültek jajkiáltására a pestiek pillanatok alatt ellepték a környéket. Múltidéző cikkünk bepillantást enged abba, hogy hogyan kezelték a XIX. században a hatóságok az építési baleseteket.
Látta már az új Krúdy-szobrot a Belvárosban? – A köztéri alkotást az egykori Belvárosi Kávéház közelében állították fel
2021. november 26. 17:00
Krúdy egyik kedvelt helye volt az egykor a déli Klotild-palotában működött Belvárosi Kávéház, itt írta meg a Szindbád-novellák jelentős részét. Ennek az eseménynek állít emléket a most felállított zsánerszobor a Ferenciek tere közelében.
Ahol a szakralitás és a világi élet találkozott – 145 évvel ezelőtt kezdték el építeni a ferencesek bazárját
2021. október 28. 11:00
Budapest egyik legpatinásabb étterme, a koronavírus áldozatává váló és felszámolás alatt lévő Kárpátia több mint nyolcvan évvel ezelőtt az egykori ferencesek bazárjában nyitotta meg a kapuját 1934-ben. Az üzleti célokat is szolgáló, hatalmas épületet már eleve úgy tervezték, hogy kávéházat és éttermet is működtetnek benne, de a neves fotós, Klösz György karrierje is jórészt ebből az épületből indult.
Az Országházzal szemben találtak méltó telket az Igazságügyi Palotának – 125 éves a Kúria épülete
2021. október 20. 9:00
Hauszmann Alajos neve az utóbbi időben a várbeli építkezések miatt elsősorban a királyi palota építészeként forog a köztudatban, de számos más alkotás is fűződik a nevéhez Budapesten. Az egyik legnevezetesebb és legjobban sikerült műve a Kúria Kossuth téri épülete, melyet éppen 125 évvel ezelőtt, 1896. október 20-án adtak át ünnepélyes keretek között, a millenniumi ünnepségek keretében.
Átalakult városkép: 6 érdekes képpárral idézzük fel, mennyit változott Budapest száz év alatt
2021. július 30. 9:00
A változást követni mindig izgalmas, főképpen akkor, ha Budapestről van szó! A régi fotók hűen dokumentálják, milyen volt korábban a főváros egy-egy háza, utcája vagy tere. Segítségükkel felidézhetjük az egykori Gizella téren álló Haas-palotát, rácsodálkozhatunk, hogy az 1880–1890-es években még milyen kopár volt a Rózsadomb, és a mai Margit körút inkább egy kisváros utcájára hasonlított. A pesti Duna-parton, az épülő Parlament épülete mellett pedig még gyárak álltak.
Elegáns szálloda nyílt a felújított déli Klotild-palotában
2021. június 30. 10:30
Matild Palace néven nyílt luxuszálloda a déli Klotild-palotában, a Ferenciek terén. A köznyelvben Matild-palotaként emlegetett épület felújítása öt éven át tartott, a munkálatok eredményeként visszanyerte eredeti megjelenését.
Már életében teret neveztek el Pesten a nemzet ügyvédjéről – 175 éve született Apponyi Albert
2021. május 29. 15:00
Budapest egyik fontos belvárosi terét már életében elnevezték róla, száz évvel ezelőtt az egész ország által ünnepelt hős volt, akinek születésnapján díszsorfalat álltak a fővárosiak. A nemzet ügyvédjének nevezték, ezt a címet a trianoni békediktátumot megelőző tárgyalásokon elmondott híres védőbeszédével érdemelte ki a ma 175 éve született Apponyi Albert. Bár életében és halála után is Magyarország egyik legnagyobb fiának tartották, a háború után igyekeztek őt elfeledtetni. Ma nem sok minden emlékeztet az egykor mindenki által tisztelt politikusra a magyar fővárosban.
Lebontották az állványokat a déli Klotild-palotáról, láthatóvá vált az épület
2020. július 12. 17:00
Lebontották az állványt a Ferenciek terén álló déli Klotild-palotáról, így teljes szépségében láthatóvá vált az épület. A Korb Flóris és Giergl Kálmán tervei alapján 1899 és 1902 között elkészült műemlék épületben szállodát alakítanak ki, a homlokzat rekonstrukciója mára nagyrészt elkészült.
Harminc éve kapták vissza nevüket a történelmi városrészek Budapesten
2020. június 22. 15:00
A szocializmus magyarországi bukása után, az első szabad választásokat és a demokratikusan megválasztott többpárti parlament 1990. május 2-i alakuló ülését követően megkezdődtek Budapesten az utcaátnevezések. A régi, leváltott rendszerre utaló nevek törlése s ezzel együtt a történelmi elnevezések rehabilitációja volt a cél. A városrészek neveiről és néhány főút új nevéről 30 évvel ezelőtt, 1990. június 19-én döntöttek Budapesten.
Folytatódik a metrófelújítás, több belvárosi állomásnál elindultak az előkészületek
2020. május 9. 17:00
A 3-as metróvonal középső szakaszán két hónapja folyik a munka, újabb belvárosi állomások felújítása várható. Az Arany János utcai metrómegálló falburkolata alatt rejtélyes jelekre bukkantak.
Elkészültek a 3-as metró déli szakaszának látványtervei
2020. február 5. 17:00
Elkészültek a Népliget, az Ecseri út, a Pöttyös utca, a Határ út metrómegállók látványtervei. A 3-as metró déli szakaszának rekonstrukciója várhatóan őszre fejeződik be, megmutatjuk, milyenek lesznek az állomások.
Párisi Udvar: műemlék – emelettel megtoldva
2019. március 20. 8:25
Ha alatta megyünk el, nem látszik, ha szemből nézzük, bizony kikandikál: a Párisi Udvar megújulása egyúttal egy modern emeletráépítéssel is járt. Felháborító? Vagy ugyan már?
Átjárható lesz a Párisi Udvar?
2018. június 26. 17:35
Idén júniusra ígérték a tulajdonosok a jövőben hotelként működő Párisi Udvar megnyitását, később az időpontot őszre módosították. A gazdag ornamentikájú homlokzat egy részéről a napokban lekerült az állványzat, készül a komplett szállodatér is, ami pedig az ikonikussá vált passzázst illeti, használata egyelőre tisztázatlan.
Sör, gábli és szalontüdő – 140 éve épült a Ferenciek Bazára
2017. december 22. 13:55
Többek között a patinás Kárpátia Étteremnek is helyet ad a Ferenciek Bazára: a 140 éves tömbnek és benne a Kárpátiának izgalmas története van, olvassa el nálunk!
Párisi Udvar: a XX. századi bevásárlóközpont
2016. október 7. 15:18
Sokáig váratott magára a Ferenciek terének és környezetének a rendbetétele, amely még most is tart. Hosszú évek után a tér egyik emblematikus épülete is megújul. A mai Párisi Udvar és a neki otthont adó Brudern-ház története majdnem kétszáz éve kezdődött.
Lezárhatnak budapesti aluljárókat
2016. október 3. 10:40
Több mostanában felújított budapesti aluljárót is lezárhatnak éjszakára a közeljövőben.
