A magyar műemlékvédelem ikonja – 175 éve született Forster Gyula

Írta: Bodó Péter

2021. december 21. 9:00

Forster Gyula a magyar műemlékvédelem mindeddig legtehetségesebb irányítója volt. A XIX. század végén és a XX. század elején több évtizeden keresztül határozta meg e szakterület szellemi és gyakorlati irányát is. Az épületek helyreállítása ügyében nem rettent meg vitába szállni az ország legtekintélyesebb építészeivel sem, hogy igazát érvényre juttassa, jelentős mértékben hozzájárult például a Belvárosi plébániatemplom megmaradásához.

Báró Forster Gyula Esztergomban született 1846. december 21-én. Apja, Forster János prímási jószágkormányzó viszonylagos jólétet tudott biztosítani gyermekének, figyelmet fordított az oktatására is. A gimnáziumot szülővárosában végezte, majd Pesten folytatott jogi tanulmányokat. Párizsban is tanult 1869-71 között és hazatérése utáni évben ügyvédi diplomát szerzett. Mégsem indított praxist, helyette a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban vállalt állást, ahol a műemléki ügyosztályra került.

Forster Gyula (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1900. június 3.)

A hazai műemlékvédelem gyökerei a reformkorba nyúltak vissza: 1847-ben a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Társaságának ülésén Henszlmann Imre terelte először a figyelmet az épített örökségünkre. Az abszolutizmus évtizede után több kísérletet tettek a törvényi szabályozás megalkotására, többek között Eötvös József vallás- és közoktatásügyi miniszter is. A politikus 1871-ben bekövetkezett halála miatt erre végül nem került sor, de a következő évben hivatali utóda, Pauler Tivadar létrehozta a Magyarországi Műemlékek Ideiglenes Bizottságát.

Henszlmann Imre emléktáblája, Schaár Erzsébet munkája (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)

Ahogyan a neve is mutatja átmeneti megoldásról volt szó, hogy a jogi szabályozás megalkotásáig is legyen egy szakmai szervezet, melynek elsődleges feladata a nemzeti emlékek számbavétele, osztályozása és dokumentálása. Tisztviselői az elnök és a helyettese, az előadó, a titkár és az építész volt, tagjait pedig a miniszter nevezte ki. A Bizottságon belül még 1877-ben egy munkacsoport alakult a törvényjavaslat előkészítésére és szakmai indoklására, amit 1878 elején terjesztettek Trefort Ágoston kultuszminiszter elé. Forster minisztériumi pályája idején egyébként végig Trefort vezette a tárcát.

Trefort Ágoston 1872-1888 között volt vallás- és közoktatásügyi miniszter (Forrás: Vasárnapi Ujság 1888. augusztus 26.)

Itt hosszas tárgyalások kezdődtek a törvény pontos megszövegezése végett, melyeken Forster Gyula mint a műemlékekkel foglalkozó ügyosztály vezetője vett részt. Végül az Országgyűlés az 1881. évi XXXIX., A műemlékek fenntartásáról címet viselő törvénycikkben teremtette meg a műemlékvédelem jogi keretét. A hatóság ezután Műemlékek Országos Bizottsága néven működött tovább, bár keze erőteljesen meg volt kötve a törvény gyengesége miatt. Érvénye ugyanis csak azokra az épületekre terjedt ki, amiket hivatalosan is műemlékké nyilvánítottak. Ez pedig nagyon ritka volt, hiszen ilyenkor rendelni kellett hozzá költségvetési forrást is.

Forster nem is rejtette véka alá az elégedetlenségét, de látva a pénzügyi ínséget, a műemlékeket más módon próbálta védeni:

„…fenntartásuk iránt való érdeket a tulajdonosokban felébresztve legalább azt elérni, hogy a tulajdonosok a birtokukban lévő műemlékeket tőlük telhetőleg oltalmukba vegyék s emberi kegyetlenség s durva kéz ne mozdítsák elő pusztulásukat.”

Odaadó munkájának köszönhetően szépen haladt felfelé a ranglétrán is és 1883-ban már miniszteri tanácsos lett, négy évvel később pedig a Bizottság másodelnökévé, majd 1906-ban elnökévé nevezték ki. Ugyanebben az évben Éber László művészettörténész személyében új előadót kapott a Bizottság, akivel Forster is nagyon konstruktívan tudott együtt dolgozni. Horler Miklós Az intézményes műemlékvédelem kezdetei Magyarországon (1872-1922) című tanulmánya szerint a hazai műemlékvédelem egyik aranykora kezdődött ekkor.

Éber László művészettörténész (Forrás: MTA Könyvtár, Mikrofilmtár, ltsz: D 42.81.)

A Bizottság költségvetése viszont nagyon alacsony volt, valójában még a feladatának szánt helyreállításokat se tudta ellátni. Forster azonban minisztériumi kapcsolatait is felhasználva elérte, hogy a Katolikus Vallásalapból nagyobb összegeket fordítsanak rossz állapotú műemlék templomok felújítására. Az ilyen jellegű munkák hazánkban már az 1860-as években elindultak, ekkor szépült meg például a soproni Szent Mihály-templom, vagy a pannonhalmi és a lébényi apátsági templomok. A fővárosban a Pest-belvárosi templom kutatása kezdődött meg ekkor, a szentély restaurálására azonban csak 1889-90-ben került sor, melyet Steindl Imre vezetett. Még később, az első világháború éveiben újították fel Gül Baba türbéjét.

Gül Baba türbéje napjainkban (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)

Három jelentős templomon viszont évtizedeken átívelően tartott a munka: a pécsi Szent Péter és Pál Székesegyház, a kassai Szent Erzsébet Székesegyház és a budavári Nagyboldogasszony-templom. Mivel történelmünk szimbolikus építményei voltak, a tervező építészek – sorrendben Friedrich Schmidt, Steindl Imre és Schulek Frigyes – nem elégedtek meg konzerválással, hanem a szerintük helyes gótikus stílusban átépítették azokat. Forster befolyásához mérten igyekezett megakadályozni a legnagyobb pusztítással járó beavatkozásokat. A helyreállításokkal kapcsolatban így fogalmazta meg véleményét:

„Nem az a feladat, hogy az építész az ő tehetségét, az ő phantasiáját a műemlékek átalakítása, megújítása körül ragyogtassa, hanem az, hogy a műemlékek stíljének alapos ismeretében az eredeti építész szellemi művét a legnagyobb tiszteletben tartva, szeretettel és minden kitelhető gonddal iparkodjék a műemléket eredeti állapotában megvédeni s fentartani.”

Ennek megfelelően elnöki kinevezése után változtatott a helyreállítások rendszerén: a hatalmas összegeket felölelő és sajnálatos rombolással járó néhány beruházás helyett több, kisebb ráfordítással elvégezhető munkát végeztek el. Kitágította a műemlékek időbeli határait is és a középkoriak mellett egyre több reneszánsz és barokk épület is megújulhatott a Bizottság gondoskodásának köszönhetően: az eperjesi Rákóczi-ház, a bárfai városháza vagy a kassai premontrei templom.

A Rákóczi-ház Eperjesen (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)

Ebben az időben kezdett hatósági jellegű feladatokat is ellátni a szervezet, bár a műemléki törvény hiányosságai miatt inkább az egyes települések elöljáróságán, illetve a Kultuszminisztériumon keresztül tudott nyomást gyakorolni egy-egy elérendő cél érdekében. E módszerekkel sikerült megakadályozni például a lőcsei városfal lebontását, vagy Eperjes városképének védelme érdekében különleges építési szabályrendelet megalkotását elérni. Budapesten belül a Belvárosi plébániatemplom megmaradásáért harcoltak sikerrel, azt ugyanis az Erzsébet híd építése miatt le akarták bontani. A Ferenciek terén álló templom lebontását pedig Horler Miklós idézett tanulmánya szerint maga a rendfőnök kérvényezte bérházépítés céljából, de engedélyt természetesen nem kapott.

A ferences templom Budapest Belvárosában (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)

Forster gondot fordított a szakma másik két aspektusára, a műemlékek dokumentálására és megismertetésére is. Javaslatára a Bizottság 1896 elején elfogadta a műemlékek nyilvántartásának és törzskönyvezésének helyes módszerét, amely alapján 1899-ben elindultak az úgynevezett topográfiai (térképalapú) rendszerben történő rögzítések. Fontosnak tartotta az így megszerzett ismeretek közreadását is, ezért kezdeményezte és szerkesztette is azt a kiadványsorozatot, amely 1905-1915 között jelent meg négy kötetben Magyarország Műemlékei címen.

A Magyarország Műemlékei sorozat díszes borítója (Forrás: Hungaricana.hu)

Az első (1905) és második (1906) kötetben található a műemlékek vármegyénkénti felsorolása, illetve a róluk készített és a Bizottság gyűjteményében tárolt rajzok listája. Mindezt kiegészítette az épületekkel foglalkozó általános irodalom ismertetése. A száraz felsorolást azonban tanulmányokkal színesítették, a harmadik (1913) és negyedik (1915) kötetben pedig már azok dominálnak. Több írást maga Forster jegyzett, de a szerzők között találjuk még többek között Möller István, Lux Kálmán és Foerk Ernő építészeket, Varju Elemér és Éber László művészettörténészeket is. Magát a közel négyezer tételt tartalmazó, hatalmas listát pedig Gerecze Péter állította össze.

A harmadik kötet elején Forster Rákóczinak és bujdosó társainak síremlékei a külföldön és hazánkban címmel közölt tanulmányt, a témában ugyanis otthonosan mozgott. Fontos szerepet játszott a fejedelem hamvainak hazahozatalában, hiszen szaktudása miatt Wekerle Sándor miniszterelnök megbízásából tagja lett annak a küldöttségnek, amely 1906 őszén kiutazott Törökországba és hazahozta a földi maradványokat. Budapesten a nagyszabású ünnepségek rendezéséért is ő volt felelős.

II. Rákóczi Ferenc és társai hamvainak hazahozatalára ünnepségeket rendeztek a fővárosban (Fotó: Fortepan/Képszám: 115792)

A Keleti pályaudvarról díszmenet szállította a Belvárosba a koporsókat, a Kerepesi út ezen szakaszát ezután nevezték át Rákóczi útnak. A ravatalt a Szent István-bazilikában állították fel, majd Kassára, a Szent Erzsébet-székesegyházba vitték a hamvakat, ahol Forstert az a megtiszteltetés érte, hogy ő nyithatta ki a fejedelem koporsóját és vehette ki a csontokat tartalmazó ládát, melyet kőszarkofágba helyezett.

A fejedelem koporsóját díszmenetben szállították (Fotó: Fortepan/Képszám: 115802)

Ezek a jelentős feladatok jól mutatják tekintélyét. Ezt az uralkodó is honorálta, hiszen 1904-ben bárói méltóságot – Pusztakéri nemesi előnévvel – és örökös főrendiházi tagságot adományozott neki, 1911-ben pedig belső titkos tanácsossá nevezte ki. Kertész K. Róbert a róla írott nekrológjában kiemelte, hogy számos más szakmai szervezet is tagjai közé választotta, többek között a Magyar Tudományos Akadémia igazgató-tanácsa és az Országos Képzőművészeti Tanács. 1887 és 1911 között pedig a Magyar Földhivatal igazgatói feladatait is ellátta.

Szakirodalmi munkássága is roppant széleskörű volt. Jogász végzettsége tetten érhető néhány tanulmányában is:

A műemlékek védelme a magyar és a külföldi törvényhozásban című összefoglaló munkájában (1906)
A katholikus autonómia törvényhozási rendezésének kérdéséről írott könyvében (1914)
A főkegyúri jog gyakorlása, midőn nincs koronás király (1929).

Báró Forster Gyula László Fülöp 1913-as festményén (Forrás: Nemzeti Portrétár)

Történeti szemléletéről tanúskodnak viszont például olyan publikációi, mint

A műemlékek védelme a magyar kormány visszaállítása óta (1905)
III. Béla magyar király emlékezete (1900)
Hunyadi János származása és a vajdahunyadi freskók (1915)
A Magyar Tudományos Akadémia és a műemlékek védelme (1928).

Felbecsülhetetlen értékkel bírnak a Bizottság tevékenységéről szóló éves beszámolók is, melyeket hosszú időn keresztül, nagy rendszerességgel adott ki.

A Belvárosi plébániatemplom megmentéséért sokat tett Forster Gyula is (Fotó: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára/Klösz György fényképei. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.07.047.)

A Tanácsköztársaság idején feloszlatták a Műemlékek Országos Bizottságát, és bár 1921-ben újra felállt Forsterral az élén, ám az idős elnök a következő évben már önként mondott le és nyugdíjba vonult. 1932-ben hunyt el. Hatása azonban tovább élt, 2000-ben az Országgyűlés Forster Gyula-díjat alapított az épített és régészeti műemlékvédelem területén végzett szakmai tevékenység elismerésére. A díjhoz tarozó emlékérmet Madarassy István ötvösművész alkotta és előlapján a névadó portréja, hátoldalán pedig Dömös prépostsági altemplomának képe látható. 2012 és 2016 között a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal átszervezésével létrejött új műemléki szervezet is Forster Gyula nevét viselte.

A nyitóképen: Pest látképe az 1870-es években, előtérben a Belvárosi plébániatemplom, mögötte balra a régi pesti városháza tornya látszik (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)


Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó