A Várhegy nyugati oldalán elterülő két nagy parkot, a Vérmezőt és a Városmajort már a XIX. század közepén is utca kötötte össze, melyet az utóbbiról neveztek el Városmajor utcának. Jó levegője miatt már akkor is szívesen költöztek ide a budaiak, már az 1838-ban készült térkép is számos házat jelöl itt. Valószínűleg a lakosság gyarapodása miatt szükség mutatkozott egy pékségre, ezért dönthetett úgy Schachtner Jakab, hogy ő is ott telepszik meg, és nyitja meg sütödéjét. Azt sajnos nem tudni, kit bízott meg a tervezéssel, de minden bizonnyal tanult építész volt, aki ismerte a legújabb stílustörekvéseket is.
Az 1840-es években ugyanis kezdett veszteni egyeduralmából a klasszicizmus, az évtizedek óta jól ismert formák helyére újak léptek. Nem minden átmenet nélkül zajlott azért a változás, megmaradt a stílusra jellemző nyugodt tömegképzés és a harmonikus arányok, a homlokzatok tagolása, az ablakok csúcsíves záródása és a párkányok jellege viszont inkább a rejtélyes középkorra kezdett emlékeztetni. Ez a romantika fokozatos térhódításának eredménye, mely a század közepének meghatározó stílusa lesz.
A Schachtner-házon is remekül megfigyelhető a korai romantika, a homlokzat ugyanis a klasszicizmus örökségeként még teljesen szimmetrikus és vízszintes hangsúlyú, a díszítőelemek viszont már az új stílusra jellemzők. A kaputól jobbra és balra is négy-négy ablak sorakozik, melyeket keskeny falpillérpárok választanak el, a sarkokat pedig ezekhez hasonló, nyolcszög keresztmetszetű pillérek erősítik.
Maguk az ablakok csúcsívesen záródnak, de felül keresztrózsában végződő, szamárhátíves keretezés fogja körül azokat. A csúcsívet gótikus kőrácsokra emlékeztető faosztók töltik ki, melyeket egy kör alakzatba komponált a tervező. Hasonló rozetták kaptak helyet az ablakok fölötti ívmezőkben is, az attikát pedig csúcsíves, négykaréjos rácsok törik át. A romantikus-keleties jelleget a homlokzatot záró stilizált pártázat teszi teljessé. A kaput úgy alakították ki, hogy azon lovaskocsik is behajthassanak, ebből következően a kapualj meglehetősen széles, melyet felül csúcsíves, bordázott keresztboltozat fed.
Az épület a maga korában is feltűnő jelenség volt, még az egyik vezető hetilap, a Honderű is megemlékezett róla az 1847. október 19-i számában:
„Örömmel tesszük e megjegyzést, hogy Schachtner pesti sütőnek a budai Városmajor utcában idén épült kiválóan tiszta gót ízlésű háza is semmi óhajtani valót nem hagy, hacsak azt nem, hogy bár mentől számosabb ily jó ízlésű polgárokkal dicsekedhetnék városunk. A mondott lak mind építészeti stílje, mind felosztása és belső fölszerelése által dicséretére válik mindazoknak, kik annak kiállításában fáradoztak. E bájos telepvénynek azonban egy lényeges hibája van, hogy t.i. nincs kert köré helyezve.”
Valóban kétoldalt ma is összeér a szomszédaival, a telek belsejében azonban egy nagy udvar csatlakozik hozzá, melyet az épület két hátra nyúló szárnya fog közre. Azok eredetileg követték a főhomlokzat stílusát, szintén szimmetrikusak voltak, mindkettőn hat-hat csúcsíves ajtó-, illetve ablaknyílás sorakozott. A szimmetria 1921-ben szűnt meg, amikor az akkori tulajdonosa, Stemborg Albert úgy bővíttette ki Hing Gyula építésszel, hogy a déli szárnyhoz újabb helyiségeket csatoltak. Az épület egyébként több tulajdonosváltást élt meg, orvosok, mérnökök és gyárosok mellett többek között Árkay Bertalan és Pogány Móric építészek is laktak falai között. Utóbbi 1930-ban jelentős változtatásokat hajtott végre: emeletet húzott az utcafronti szárnyra, átalakította a belső tereket és módosította az udvari homlokzat csúcsíves nyílásait is, felborítva az épület eredeti arányait.
Sajnos nem sokáig élvezhette új otthonát, hiszen 1942-ben elhunyt. Az épület a főváros második világháborús ostromában súlyosan megsérült, a helyreállításra pedig 1949-ig kellett várni, ami azonban a déli szárny lebontását is magában foglalta. Ezután a Keresztes Nővérek vásárolták meg az ingatlant, hogy itt alakítsák ki új központjukat, azonban a szerzetesrendek feloszlatása miatt alig kilenc hónap múlva, 1950 őszén menniük kellett.
A házat ezt követően államosították, a nővérek csak 1992-ben kapták vissza. Húsz évvel később döntöttek arról, hogy építkezésbe kezdenek, hogy a puszta rendházon kívül közösségi központ is legyen az épületben. A 3h építészirodát bízták meg a bővítési tervek elkészítésével, akik a műemlékvédelmi szakemberek utasításait is figyelembe véve elbontották az északi szárny emeletét, a déli szárnyat ellenben visszaépítették. Az északi szárnyhoz csatoltak egy kétemeletes tömböt is, melyet ugyanúgy fehér homlokzattal borítottak, mint a szemben lévő szárny új részeit.
Ezek persze stílusukban is elütnek az eredeti neogótikus falaktól, melyeket a 2022-ben kezdődött és közelmúltban befejezett rekonstrukció során zöldre festettek. A modern hozzáépítések ettől függetlenül nem hatnak idegenül, és ha csúcsív nincs is rajtuk, a falak megdöntése miatt mégis érződik a neogótikára jellemző magasba törés. Ugyanakkor a díszektől mentes, nagy fehér felületek összhangban állnak a Keresztes Nővérek ferences lelkiségével is, melynek lényege a tisztaság és az egyszerűség.
A tervezők, Csillag Katalin és Gunther Zsolt a belső tér kialakításánál is egy középkori ferences szerzetes-festő alkotását vették mintának: a neogótikus utcai tömb északi felében kialakított kápolnát ugyanis Fra Angelico Angyali Üdvözlet című festménye ihlette. Gabriel arkangyal ott is egy egyszerű, gótikus térben jelenik meg Szűz Máriának, a kápolna szentélyében pedig szintén csúcsívek sorakoznak. Azok ráadásul több síkban helyezkednek el egymás mögött, melyeket külön-külön is meg lehet világítani, így a letisztultsága ellenére is nagyon kreatív tér jött itt létre.
A nyitóképen: Az egykori Schachtner-ház főhomlokzatának részlete (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció