műemlékvédelem
Az elődök emlékének adózva – Az épített örökség nagyjai a Nemzeti Sírkertben
2023. december 16. 10:00
A magyar építészet napja alkalmából december 16-án jeles díjakat adnak át a Pesti Vigadóban, melyeket az építészet, a tájépítészet, a műemlékvédelem és a régészet területén tevékenykedő szakemberek kapnak. Ennek apropóján felidézzük néhány, e szakmákban érdemeket szerzett személyiség emlékét, és képzeletben ellátogatunk a Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben lévő sírjukhoz is.
Vetítővásznon a főváros műemlékei – Egy 100 évvel ezelőtti előadás-sorozat története
2023. szeptember 6. 10:00
Budapest már csak méreténél fogva is az ország legtöbb műemlékkel rendelkező városa, de nem volt ez mindig így. A XIX. század második felében még szinte csak a középkori épületek érdemelték ki ezt a rangot, amelyből a fővárosban meglehetősen kevés van. A XX. század elejétől kezdett változni a helyzet, a figyelem pedig a trianoni katasztrófa után terelődött igazán Budapest régi építményeire. Száz évvel ezelőtt egy nagy hatású előadás-sorozatot is tartottak a témában.
Kiállítás nyílt a magyar műemlékvédelem 150 évéről
2022. szeptember 15. 16:00
A magyarországi műemlékvédelem idén 150 éves. A Pesti Vigadóban most megnyílt kiállításon több mint hatszáz négyzetméteren mutatják be az eltelt másfél évszázad gazdag múltját. Megismerkedhetünk a különböző műemléktípusokkal, az elmúlt évek díjazott helyreállításaival, a műemlékvédelem története pedig idővonalon követhető végig.
Átadták a Haggenmacher-villa kulcsait, megmenekült az épület
2022. február 14. 14:00
A Magyar Állam élt elővásárlási jogával, és megvásárolta a Fővárosi Önkormányzat által privatizálni kívánt XII. kerületi Haggenmacher-villát, amelynek helyén egykor az Istenszeme fogadó működött. A kulcsokat a napokban adták át. Az értékes műemlék tehát köztulajdonban marad, a tervek szerint a felújítást követően közösségi célokra használják majd.
Százötven éve jött létre az első műemlékvédelmi szervezet – Felmérték az épített örökséget
2022. február 10. 12:30
Európa nagy részéhez hasonlóan hazánkban is a XIX. század elejétől kezdett egyre nagyobb tömegeket megmozgatni a műemlékek ügye, de az első, kifejezetten e célt szolgáló intézmény csak 1872-ben, tehát 150 évvel ezelőtt jött létre. A közös múlt iránti érdeklődésből természetszerűleg fakadt az épített környezet iránti felelősségvállalás is, hiszen azokban őseink munkáját tisztelhetjük.
A magyar műemlékvédelem ikonja – 175 éve született Forster Gyula
2021. december 21. 9:00
Forster Gyula a magyar műemlékvédelem mindeddig legtehetségesebb irányítója volt. A XIX. század végén és a XX. század elején több évtizeden keresztül határozta meg e szakterület szellemi és gyakorlati irányát is. Az épületek helyreállítása ügyében nem rettent meg vitába szállni az ország legtekintélyesebb építészeivel sem, hogy igazát érvényre juttassa, jelentős mértékben hozzájárult például a Belvárosi plébániatemplom megmaradásához.
A műemlékvédelem egykori Budavári Palotája – Új tulajdonosa lett a Táncsics utcai épületnek
2021. november 30. 10:00
A budavári Táncsics Mihály utcában számos műemlék sorakozik, közöttük az 1. szám alatti barokk palotának különleges szerep jutott a műemlékvédelem területén: 1970-es helyreállítása óta itt működött az Országos Műemléki Felügyelőség, illetve annak utódszervezetei egészen a legutóbbi időkig. Az épületet most eladta a magyar állam, így a jövőben új funkciót fog kapni. Ez azonban nem idegen tőle: hosszú története alatt sokféle tulajdonosa volt, akik eltérő módon használták a XVIII. században épült palotát.
A budapesti panoráma gyöngyszeme – 125 éve készült el az újjáépített Mátyás-templom
2021. november 13. 9:00
A főváros és az ország egyik legismertebb temploma a budavári Nagyboldogasszony-templom, vagy ahogyan leggyakrabban emlegetjük, a Mátyás-templom. Az eltérő nevek főleg abból adódnak, hogy igen hosszú történelme során sokféle funkciót betöltött, illetve sokféle külsőt is öltött. A ma látható neogótikus épület a több évtizedes, Schulek Frigyes vezette átépítés eredményeként 125 évvel ezelőtt készült el.
Megmenekült a bontástól a Márványmenyasszony és a Wichmann-kocsma épülete is
2021. január 17. 13:00
Az elmúlt napok eseményeire reagálva a Miniszterelnökség elrendelte a műemlékvédelmi eljárás megindítását két budapesti, kultúrtörténeti jelentőségű épület esetében. A Széchenyi lakodalmának helyet adó, I. kerületi Márványmenyasszony vendéglőn és a VII. kerületi, Wichmann Tamás kocsmájaként ismertté vált Kazinczy utcai házon a gyorsított eljárás lezártáig tilos bontási vagy építési munkát végezni. Bár az épületek jövőjében még így is bőven akadnak kérdőjelek, múltjukat annál jobban ismerjük.
Elkészült a Belvárosi plébániatemplom kilátópontja
2020. április 23. 14:00
Elkészült a Belvárosi plébániatemplom kilátója, és befejeződött a két torony felújítása. Ugyan a kilátó nagyközönség előtti megnyitását el kellett halasztani, de fotókon megmutatjuk, mit látnak majd a turisták a magasból, ha elvonul a járvány. A napokban lebontották a munkálatok miatt felállított védőparavánokat is, így ismét láthatóvá vált a templom teljes homlokzata.
Műemléki díjjal ismerték el a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga helyreállítását
2020. április 21. 9:00
A fővárosban a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga és Ligeti Miklós szobrászművész egykori Stefánia úti műteremháza kapott elismerést példaértékű műemléki helyreállításért. A díjakat az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága ítélte oda a műemléki világnap alkalmából.
ICOMOS-díjjal ismerték el a régi budai városháza helyreállítását
2019. május 8. 12:01
Az UNESCO nemzetközi műemlékvédelmi szervezete, az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága ICOMOS-díjjal jutalmazta a régi budai városháza helyreállítását. A bizottság a díjazást a helyreállítás példamutató gondosságával, a kortárs elemek visszafogottságával indokolta.
Lehullott a lepel: így fest az újjáépített Király utca 40.
2019. február 20. 8:00
A hányatott sorsú, eredetileg Hild József tervezte ház hosszú kálváriája a végéhez közeledik: az eredetit idéző, ámde teljesen új homlokzat nemrég vált láthatóvá.
Megnézhetjük a Várkert Bazárban Magyarország Kincseit
2018. szeptember 7. 14:56
Az elmúlt években megújult műemlékekről nyílt kiállítás a Várkert Bazárban.
Nemzetközi sikert ért el a Váci 1
2017. május 10. 16:41
A Váci 1 műemléki védettséget élvező kereskedelmi ingatlan a FIABCI Nemzetközi ingatlanfejlesztési nívódíj pályázat döntőjébe került.
Közel 400 millió jut műemléki felújításokra
2017. április 6. 15:24
Ötven pályázatot támogatnak Budapest több mint 390 millió forintos műemléki keretéből homlokzatok és egyéb épületelemek felújítására. A főváros városképét meghatározó, örökségvédelem alatt álló építészeti értékek rekonstrukciójának, felújításának támogatására meghirdetett pályázat iránt nagy volt az érdeklődés.
Távozik a Forster Központ elnöke
2016. július 21. 12:08
Sárváry István, a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ elnöke távozik pozíciójából.
Húsz várunk és kastélyunk újulhat meg
2016. július 1. 15:37
A Forster Központ segítségével, uniós forrásokból húsz várunk és kastélyunk újulhat meg a közeljövőben.
További cikkeink
Alacsonyabb padlós csuklós buszok Budapestnek
Budapesten 30 éve mutatkoztak be az első alacsonyabb padlószintű csuklós autóbuszok. Az új járművekből 171-et vett a város, és 2022-ig közlekedtek. Nem lett annyira elterjedt, mint az elődje, de mégis fontos lépést jelentettek Budapest közlekedésében.
Későmodern épületeket mutat be a Kiscelli Múzeum plakátkiállítása
A BTM Kiscelli Múzeum munkatársai 2014 óta folyamatosan dokumentálják az 1945 utáni budapesti későmodern épületeket, ebből a fényképanyagból nyílt plakátkiállítás a Városháza parkban. A plakátokon megjelenik az egykori Teherelosztó, a VITUKI toronyház, a Kossuth téri MTESZ-székház épülete és a Déli pályaudvar utascsarnoka is.
Megemlékezéseket tartottak a nemzeti gyásznapon a Batthyány-mauzóleumnál és országszerte
Az 1848-49-es szabadságharc mártírjaira emlékeztek a fővárosban, valamint országszerte és az egész Kárpát-medencében október 6-án, a nemzeti gyásznapon. Budapesten 175 évvel ezelőtt ezen a napon végezték ki Batthyány Lajost, az első független, felelős magyar miniszterelnököt, Aradon pedig a tizenhárom honvéd főtisztet, akiket aradi vértanúkként ismer az egész nemzet. A Fiumei úti sírkertben, a Batthyány-mauzóleumnál koszorúzást tartottak.