A XII. kerületi Szilassy út 3. szám alatti, egykori Istenszeme fogadó helyén lévő Haggenmacher-villa épületét a  Magyar Állam megvásárolta a Fővárosi Önkormányzattól, és közcélra hasznosítja. A kulcsokat pénteken vette át Pokorni Zoltán polgármester és Fürjes Balázs Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára.

Mint mi is megírtuk, a Főváros Tulajdonosi Bizottsága tavaly novemberben döntött a műemlék eladásáról, és már alá is írták az adásvételi szerződést, azonban az eladás szándéka óriási közfelháborodást váltott ki a Hegyvidéken.

A leromlott állapotú villa a Szilassy út 3. szám alatt (Fotó: Fürjes Balázs/Facebook)

„Meglepően olcsón, nettó 400 millió forintért hirdette meg a Főváros az ingatlant. Gazdára is talált, de egy kisebbfajta népmozgalom indult el, hogy inkább maradjon közösségi tulajdonban, ne privatizálják ezt a közel 40 ezer négyzetméteres telket a rajta lévő műemlékkel együtt” – ismertette az elmúlt hetek fejleményeit Pokorni Zoltán a villa kulcsainak hivatalos átvételekor.

Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára Facebook-oldalán is megerősítette, hogy széles körű egyetértés bontakozott ki az ügyben. Mint mondta, teljesen különböző pártállású önkormányzati képviselők, civilek, továbbá a polgármester és ő maga is egyetértettek abban, hiba lenne privatizálni ezt a jelentős műemléket, inkább köztulajdonban kell tartani és fel kellene újítani. 

A belső terek is teljes felújításra szorulnak (Fotó: hegyvidek.hu)

„Kivédtük a privatizációt, köztulajdonban, közösségi használatban marad az egykori Istenszeme fogadó. A kormány és a Hegyvidéki Önkormányzat együttműködésével új fejezetet nyithatunk a hely történetében” – közölte az államtitkár.

A villát egy gondos műemléki felújítás után közösségi célokra használják, üzleti alapon nem lehet értékesíteni a jövőben sem.

Az épület helyén lévő, Johann Karl von Stettner udvari tanácsos majorságán emelt házban már az 1760-as években vendégfogadó működött, amely a közeli tóról kapta az Istenszeme nevet. Itt tartózkodott Kossuth Lajos 1837 májusában, és itt tartóztatták le.

A Haggenmacher-villa egy 1968-as felvételen (Fotó: hegyvidek.hu)

A fogadó helyére Haggenmacher Károly új tulajdonos 1884 és 1885 között építtette fel a mai épületet, amelyet az örökösök 1941-ben egy csere keretében átadtak a fővárosnak. A Haggenmacher-villa tehát kulturális, történelmi értékénél fogva is megőrzendő.

Pokorni Zoltán kiemelte, hogy a tervezett funkciókat illetően kikérik számos szervezet véleményét, és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem építészeti tanszékét is bevonják a közös gondolkodásba. Javaslatot bárki más tehet, erre egy külön felületet hoznak létre az önkormányzat honlapján.

„Mindenkinek szárnyalhat a fantáziája. A megvásárlás után reményeink szerint a felújítás kapcsán is számíthatunk a kormány támogatására, de olyan funkciót kell ide álmodni, ami eltartja magát: vagy normatív támogatást élvez, vagy olyan bevételt remélhet, ami a folyamatos, napi működést fedezni tudja” – ismertette a jövőbeli fenntartás kereteit Pokorni Zoltán.

Forrás: pestbuda.hu, hegyvidek.hu, Fürjes Balázs/Facebook

Nyitókép: Átadták a Haggenmacher-villa kulcsait, immár állami tulajdonban van (Fotó: hegyvidek.hu)