Az osztrák–magyar kiegyezés után hazánkban minden képzeletet felülmúló gazdasági fejlődés indult, ami a fővárosi építkezési lázban is megnyilvánult. Ennek eredményeként Budapest számos csodálatos remekművel gazdagodott, de az érem másik oldala már nem volt ilyen fényes: elpusztult nagyon sok értékes épület is. E tekintetben az ősi Belváros szenvedett a legtöbbet, ahol a reformkorban kialakult klasszicista városkép szinte teljesen eltűnt. E folyamatot az érzékenyebb lelkű lokálpatrióták érthető módon szörnyülködve figyelték, de volt olyan is, akit cselekvésre ösztönzött.

A Belváros képe 1878 körül (Forrás: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.05.183)

Az 1878-ban született Lechner Jenő gyermekkorából még ismerte a régi Belvárost, melyet az Erzsébet híd építése miatt az 1890-es évek közepétől jelentősen átalakítottak, részben le is bontották. Lechner Ödön unokaöccseként őt is vonzotta az építészet, szentimentális természete miatt azonban ragaszkodott a múlt emlékeihez is, így már középiskolás korában – mikor elhatározta, hogy pályaválasztásában a nagybátyját fogja követni – szisztematikusan bejárta az egész várost, és listát készített az értékesnek tartott épületekről.

Lechner Jenő fényképe (Forrás: Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeuma)

Diplomája megszerzése után a nemzeti formanyelv keresése a Felvidék reneszánsz építészete felé vitte, és amellett hogy mélyreható kutatásokat folytatott irántuk, sürgette a XVI–XVII. századi emlékanyag védelem alá helyezését is. Tevékenységének köszönhetően 1917-ben a kultuszminiszter a Műemlékek Országos Bizottságának (MOB) tagjává nevezte ki, ebből az alkalomból Lechner letisztázta és a szervezet rendelkezésére bocsátotta a fiatal kora óta készített jegyzeteit, melynek a Budapest építőművészeti topográfiája címet adta.

Budapest építőművészeti topográfiája (Forrás: Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ)

A gépírással különálló lapokra készített munka ma is megtalálható a Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ Könyvtárában, a 2312/a leltári szám alatt. Lechner mindegyik tételnél feltüntette a pontos címet és helyrajzi számot, valamint a rajta olvasható feliratokat. Természetesen foglalkozott a stílusával is, és azokkal a jellemzőkkel, amelyek miatt érdemesnek tartotta felvenni a listára: építészi vagy szobrászati díszeivel, de számontartotta azt is, ha híres építész alkotásáról volt szó. Tudományos igényét mutatja, hogy ismertette a róluk megjelent szakirodalmat is. Az épületeket kerületenként csoportosította, és azokon belül bemutatta még a fontosabb utcák és terek történetét is.

Az első világháborút követő viharos események a Műemlékek Országos Bizottságát sem kímélték. A Tanácsköztársaság idején megszüntették, helyét az Országos Műemléki Hivatal vette át, mely azonban a kommünnel együtt bukott el. Vezetőjét, Éber Lászlót 1920 tavaszán kényszernyugdíjazták, a visszaállított Bizottság elnökéül pedig Kertész K. Róbertet nevezték ki ideiglenes jelleggel. Lechner Jenő is fontos szerepet, a valódi szakmai feladatokat ellátó előadó posztját látta el, de szintén csak átmeneti időre szóló megbízással.

Kertész K. Róbert fényképe (Forrás: Magyar Színművészeti Lexikon, 1929)

Kertész és Lechner már egyetemista koruk óta jóban voltak, és a MOB élén is remekül együtt tudtak működni, elméleti és gyakorlati síkon egyaránt. Programjukat Lechner A műemlékvédelem Magyarországon és jövő feladatai címmel írt munka második felében fogalmazta meg, melyből sugárzott a modern szemlélet. Újradefiniálták például a műemlék fogalmát: védelemre érdemes minden, ami a nemzeti tradíció fogalmához kapcsolódik, a népművészet, a hagyományos városképek, a természet alkotta látványosságok, a történelmileg fontos helyszínek. Tehát nemcsak ingatlanokat, de ingóságokat is felvettek volna a műemlékek közé.

A műemlékvédelem Magyarországon és jövő feladatai című füzet címlapja (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)

Újdonságnak számított az is, ahogyan a műemlékeket a fenntartásuk szempontjából csoportosították. Két kategóriát javasoltak: az egyik a fenntartandó műemlékeket foglalta magába, a másik pedig azokat, amelyek fenntartása nem feltétlenül szükséges vagy nem lehetséges, de amelyeket a MOB hozzászólása nélkül tilos átalakítani vagy lebontani. Az engedély kiadása előtt gondoskodni kell a szükséges fényképfelvételek elkészítéséről, a muzeális értékek megmentéséről, esetenként az ásatásokról. Javasolták, hogy ebbe vonják be a Székesfőváros Múzeumát is.

Meggyőződésük szerint a műemlékvédelem csak úgy működhet hatékonyan, ha a laikus emberek is a sajátjuknak érzik, így biztosítható, hogy a helyes gondolkodás olyan területekre is kihat, ahová a MOB keze már nem ér el. Ezért fontosnak tartották létrehozni az Országos Műemlék- és Otthonvédelmi Szövetséget, amelynek feladatát így határozták meg:

„…a hazai műemlék- és otthonvédelem gondolatát a társadalom összes rétegeiben felkelteni; a műemlék és otthon védelmének minden kultúreszközzel való propagálása és így a nemzeti tradíciók ápolása által a lüktető nemzeti érzést állandóan ébren tartani.”

A gyakorlatban ezt többek között folyóirat indításával, illetve városi látképes levelezőlapok terjesztésével oldották volna meg. Ez utóbbi jó módszer lehetett arra is, hogy a külföldet megismertessék értékeinkkel. Kulcskérdésnek tartották azt is, hogy az iskolai nevelésben is megjelenjen a műemlékek kérdésköre, amivel a nemzettudat erősödését is el lehet érni. Mégis úgy gondolták, hogy ez többről szól, mint pusztán a hazaszeretetre nevelésről: a jövő nemzedékekben így lehet elültetni a nemzeti építészeti formanyelv csíráját is. Így biztosítható, hogy a későbbiekben immanensen létrejöjjön egy igazán magyaros stílus.

Az emberek érdeklődését népszerűsítő előadásokkal is fel akarták kelteni: ennek köszönhető az a nyolcrészes előadássorozat, amelyet 1923 őszén és 1924 telén Budapest egyesítésének ötvenedik évfordulója alkalmából rendeztek a Gutenberg Otthon dísztermében működő Omnia moziban. Ezekben a főváros területén a római kortól a XIX. század végéig keletkezett építészeti emlékeket mutatták be. Lechner azt javasolta, hogy az előadásokról külön-külön jelentessenek meg ismeretterjesztő füzeteket is, valamint ösztönözte egy iskolai tankönyv kiadását is.

Az előadásokat a Gutenberg Otthonban tartották (Forrás: Magyar Építőművészet, 1908. 2. szám)

Ezekből ugyan nem lett semmi, 1924-re kijött azonban a nyomdából az a rendkívül igényes megjelenésű kötet, amely az előadások szövegén alapult, ráadásul a vetített képek jelentős részét is tartalmazta: 255 oldalon összesen 501 illusztráció kapott helyet. Hogy értékeinket a külföld is megismerhesse, a könyvben minden öt nyelven szerepelt: a magyar mellett franciául, olaszul, németül és angolul. Lévén a székesfőváros és a Műemlékek Országos Bizottságának közös kiadása, előszót Sipőcz Jenő polgármester és Kertész K. Róbert, a MOB elnökhelyettese is írt hozzá, de nem maradhatott ki a sorból Klebelsberg Kunó kultuszminiszter sem.

A Budapest műemlékei címlapja (Forrás: Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ)

A szerkesztési munkát Lechner Jenő végezte, az egyes fejezeteket pedig Gárdonyi Albert (Budapest története), Kuzsinszky Bálint (Aquincum), Szőnyi Ottó (A román stíluskorszak és Szent Margitsziget műemlékei), Lux Kálmán (A gótika emlékei), Csányi Károly (A reneszánsz korszak műemlékei), Foerk Ernő (A török hódoltság műemlékei), Kertész K. Róbert (A barokk korszak műemlékei), végezetül pedig maga Lechner Jenő (Budapest műemlékei József nádor korától a főváros egyesítéséig) jegyezték.

Részlet a Budapest műemlékeiből (Forrás: Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ)

A Budapest műemlékei címet viselő könyvet elsősorban a nagyközönségnek szánták ugyan, de a szakma is elismerte hiánypótló értékeit, és 1925-ben a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet aranyéremmel tüntette ki. Lechner Jenő ekkor valójában már régóta nem volt a MOB előadója, helyére  1921 végén Szőnyi Ottót nevezte ki a kormányzó. A Bizottságnak ettől függetlenül tagja maradt, és előremutató elképzelései sem tűntek el nyom nélkül a magyar műemlékvédelemből.

A nyitóképen: A Budapest műemlékei címlapja (Forrás: Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ)