Budapesten a villamos döbbenetes gyorsasággal terjedt el, a magyar fővárosnak annyira „megtetszett” az akkor teljesen új közlekedési eszköz, hogy a világon elsőként itt alkalmazták a belvárosi közlekedésben. Azonban a villamosközlekedésnek voltak árnyoldalai is. Ez a közlekedési eszköz nemcsak Budapesten, hanem a világon mindenütt újdonságnak számított. Gondoljunk bele, addig a városban közlekedők mindegyikének volt szeme, és látta, mi történik előtte, és ki tudta kerülni, vagy meg tudott a saját akaratából állni. Igen, a lovaknak is volt szemük, és egy ló sem vágyott arra, hogy nekimenjen valaminek vagy valakinek. A villamos előtt nyilvánvalóan nem volt ló, azaz egy „biztonsági faktor” kiesett. Az embereknek, mind az üzemeltetőknek, mind a város közönségének meg kellett szokniuk, hogy a villamoskocsi máshogy viselkedik. Másrészt a villamosok még viszonylag kezdetleges szerkezetek voltak, sokkal egyszerűbb felépítéssel rendelkeztek, mint akár a XX. század közepi utódaik. Ebből is következően sok kisebb-nagyobb baleset is előfordult a villamosokhoz kapcsolódva. A legnagyobb Zugligetben történt 125 éve, 1900. június 4-én.
A zugligeti vonal eredetileg lóvontatásra épült, de mivel a Zugliget nagyon népszerű volt az utasok körében, ez volt a budai oldal első villamosított vonala is, amely a lóvasutat 1896-ban váltotta fel. A villamosközlekedés nagy sikert aratott itt is, akárcsak a város más pontjain.
Azonban 1900. június 4-én borzalmas tragédia történt. A kirándulóhelyre, lévén hogy pünkösdhétfő volt, és szép idő, nagyon sokan látogattak el, és egy ilyen, a kirándulásból hazatérőkkel zsúfolt kocsival történt meg a baleset, amelyet a Pesti Hírlap 1900. június 5-én, azaz másnap így írt le, szemtanúk elmondása alapján:
„A zugligeti vonal végpontjáról a közönség rohama s meglehet a kezelő személyzet némi mulasztása következtében is (a tények még nincsenek egészen tisztázva) egy villamosvasúti kocsi a lejtőn magától megindult s közönséggel megrakva lefelé rohant, mígnem az első fordulónál, körülbelül egy kilométernyi rohanás után az óriási lendület kidobta a sínekből és fölborította a rajta levő közönséggel együtt. Sajnos, a baleset négy utas halálával és hét utas súlyosabb megsebesülésével végződött. Azok, akik kisebb sérüléseket és horzsolásokat szenvedtek, számba sem voltak vehetők, mivel a tömeg — mint az hasonló katasztrófáknál történni szokott — szétfutott és örült, hogy életét a kiállott rémület, vagy kisebb sérülés árán megmenthette.”
Valójában az történt, hogy a lejtős végállomáson álló kocsira nagyon sokan, egyes beszámolók szerint 70-en zsúfolódtak fel. A kocsin se a villamosvezető, se a kalauz nem tartózkodott éppen. Mivel a villamosoknak akkor – és még sokáig – a vezetőállása nem volt elválasztva az utastértől, valószínűleg az történhetett, hogy a zsúfoltságban egy utas meglökhette, és ezzel oldotta a fékkart, és mivel a kocsi eleve lejtőn állt, az megindult.
Alig ocsúdott a budapesti közönség a sokkból, a következő napokban további, szerencsére kisebb villamosbalesetek is történtek, 1900. június 13-án a Sóház utcában egy, illetve június 24-én két, június 26-án pedig még egy kisebb baleset is történt. Ekkor a közönség annyira felháborodott, hogy az Andrássy és a mai Bajcsy-Zsilinszky út, az akkori Váci körút sarkán meg is támadták a balesetet okozó villamosvezetőt, és csak a rendőrség tudta kimenteni a feldühödött emberek gyűrűjéből. Nem csoda, hogy a villamosok iránti bizalom megrendült. A rendőrségnek is lépnie kellett, a Magyarország című lap 1900. június 26-án közölte a fővárosi rendőrfőkapitánynak a BKVT, a Budapesti Közúti Vaspálya Társaságnak szóló leiratát, amelyben az 1881. évi XXI. törvénycikk egy részére hivatkozik:
„Figyelmeztetem egyúttal arra is, hogy a hivatkozott törvény 10. §-a következőleg szól: »Hasonlóképpen joga van a rendőrségnek bizonyos tárgynak használatát megakadályozni, azokat zár alá venni, vagy valamely üzletnek folytatását ideiglenesen beszüntetni, ha közbiztonsági tekintetben azt sürgősen igénylik […].« Amennyiben a gyakorlatlan vezetők alkalmazása következtében a balesetek szaporodnának, meg fogom fontolni, hogy ne vegyem-e alkalmazásba az idézett szakaszt és ne tiltsam-e be egészben vagy részben a vasút üzemét és pedig annyival inkább, mert most már második napja, hogy a villamosvasút üzemének védelme érdekében az egész rendőrség szolgálatban van és ezen állandó szolgálatban tartásnak is megvannak a határai.”
A balesetek hatására természetesen nem tiltották be a villamost Budapesten, de változtatásokat vezettek be. Egyrészt egyes végállomásokon megjelentek azok az 1970-es évekig megtartott korlátok, amelyek az utasokat terelték, hogy ne egyszerre, egymást lökdösve rohanják meg a járműveket, ezenfelül rendelkezéseseket hoztak a zsúfoltság ellen, szabályt hoztak arról, hogy egy időben a vezető és a kalauz nem hagyhatja el a járművet. A rendőrség előírta alkalmasabb villamosvezetők foglalkoztatását is. A zugligeti esetnél a villamosvezetőt letartóztatták, de végül nem vonták felelősségre, mert valójában az akkori előírások szerint nem hibázott. A zugligeti villamos-végállomást viszont a következő években átépítették, 1903-ra a pályát egy rövid vízszintes szakasszal meghosszabbították, így a villamos magától nem tudott elindulni, ahogy a balesetnél történt.
Nyitókép: A már átépített zugligeti végállomás (Fotó: Fortepan/Képszám: 149470)
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció