Lechner Jenő
A híres Fiume Kávéház kevéssé ismert történetei
2024. április 10. 16:00
A hazai kulturális élet egyik legjelentősebb ünnepe a magyar költészet napja, melyet 1964-ben tettek József Attila születésnapjára, április 11-re. A költőóriás is gyakran dolgozott egy-egy „kávéházi szegleten”, mint ahogy a XX. század elejének más jelentős alkotói is. Cikkünkben a Múzeum körút 13. szám alatt egykor működő Fiume Kávéházat mutatjuk be, amelyet az írókon túl az építészek is előszeretettel látogattak.
Így éltek az első budapesti gyermekotthonok lakói
2024. március 6. 12:30
Az árva, elhagyott gyerekek gondozása már az elmúlt évszázadokban is cselekvésre sarkallta a jobb érzésű embereket. A nevelésükre létrehozott lelencházak eleinte egyházi és egyesületi keretek között működtek, majd megnyílt az első állami intézet is 1907-ben. Az akkori gyermekvédelmi törvények megalkotói arra törekedtek, hogy az elhagyottak vagy árvák minél hamarabb családba kerüljenek, így a nevelőotthonokban többnyire csak átmenetileg tartózkodtak.
Vetítővásznon a főváros műemlékei – Egy 100 évvel ezelőtti előadás-sorozat története
2023. szeptember 6. 10:00
Budapest már csak méreténél fogva is az ország legtöbb műemlékkel rendelkező városa, de nem volt ez mindig így. A XIX. század második felében még szinte csak a középkori épületek érdemelték ki ezt a rangot, amelyből a fővárosban meglehetősen kevés van. A XX. század elejétől kezdett változni a helyzet, a figyelem pedig a trianoni katasztrófa után terelődött igazán Budapest régi építményeire. Száz évvel ezelőtt egy nagy hatású előadás-sorozatot is tartottak a témában.
A csendes rokon – 140 éve született Lechner Loránd
2023. július 6. 9:00
A magyar építészettörténetben a Lechner név szinte egyet jelent az aktív közéleti szerepléssel: Lechner Ödön a dualizmus utolsó három évtizedében, unokaöccse, Lechner Jenő pedig a XX. század első felében hangoztatta szakmai elképzeléseit a különböző fórumokon. Jenő öccse, az éppen száznegyven éve született Lechner Loránd kevésbé kereste az ilyen lehetőségeket, a csendesebb természet azonban nem jelentette a tehetség hiányát: beszéltek helyette zseniális tervei és épületei.
Az Epreskert beépítési terve – Többszintes épületek övezték volna a parkot
2023. június 14. 12:30
Terézváros egyik üde színfoltja az Epreskert, melynek fái jótékonyan javítják a sűrűn beépített környék hangulatát. Néhány pavilon ugyan betolakodott a kerítésen belülre, de azok harmonikus összhangban állnak a romantikus parkkal. Az 1940-as évek elején mégis felmerült az ötlet, hogy nagyobb épületeket helyeznek ide. A drasztikus beavatkozást a szükség diktálta volna, de az szerencsére nem volt olyan mérvű, hogy meg is valósuljanak a tervek.
Isten ostora az Attila úton – Grandiózus emlékmű foglalta volna el a Vérmezőt
2023. május 25. 10:00
Attila hun király megkerülhetetlen alakja az európai történelemnek és a hun–magyar rokonság hívei szerint népünkhöz is szorosan kapcsolódik. Szobra azonban még a húszas évek végén sem állt az országban, a hiány pótlására ezért 1929 májusában – 94 évvel ezelőtt – nagyszabású tervet készítettek, mely a Vérmező jelentős részét elfoglalta volna.
Világosság a tudományok szentélyében – 88 éve alakították át az ELTE központját
2023. május 14. 9:00
A belvárosi Egyetem téren a névadó intézmény központi épülete 1900-ban épült neobarokk stílusban, belsejét viszont gazdag, szecesszióba hajló díszítés borította. A szemet gyönyörködtető kialakítás azonban nem volt tekintettel a használhatóságra, amit harminc évvel később már nagyon zavarónak ítéltek. Az egyetem fennállásának 300. évfordulójára ezért modernizálták, és 1935. május 12-én ünnepélyes keretek között át is adták.
Egy igényes lap a főváros múltjáról – 120 éve indult a Budai Napló
2023. április 18. 9:00
Budapestet a XX. század első felében szinte elárasztották a sajtótermékek, óriási változatosságot mutatva mind a fennállás időtartamát, mind a megjelenés gyakoriságát tekintve. A tömegből lokálpatriotizmusával kitűnt a Budai Napló, melyet 1903-tól 1938-ig olvashattak a Duna jobb partján lakó fővárosiak. Főszerkesztője-tulajdonosa, az érdekes nevű Viraág Béla végig ügyelt arra, hogy a lap magas színvonalat képviseljen.
Technikai bravúr az évszázados falak között – 80 évvel ezelőtti templombővítések
2023. április 10. 14:00
Budapest utcáit járva sok-sok templomban gyönyörködhetünk, melyek az állandóság szimbólumai: míg a város folyamatosan változik körülöttük, ők őrzik eredeti képüket. A körülmények olykor mégis kikényszerítik az átalakításukat, hiszen ezeket is rendszeresen használják, így meg kell felelniük bizonyos elvárásoknak. A XX. század első felében több templom bővítése került napirendre, ezek közül kettőt mutatunk be.
Egy háztömböket alakító templom – 111 éve zajlott a Kálvin téri pályázat
2023. április 8. 12:30
A Kálvin teret városképi szempontból mindig is kiemelt figyelem övezte, hiszen Budapest egyik legforgalmasabb csomópontja. Fontosságát jelzi, hogy 111 évvel ezelőtt nagyszabású pályázatot hirdettek a modernizálására, mely során azonban az ott álló református templomot meg kellett kímélni. E tekintélyt parancsoló épület nagyban befolyásolta a beérkezett pályamunkák stílusát is.
Dráma az egyetem falán – 95 éve készült a hősi emlékmű terve
2023. március 30. 9:00
A pesti Egyetem tér folytonos nyüzsgésében a hallgatóknak talán fel sem tűnik az az emlékmű, amely a templom és az ELTE központi épülete közötti rövidke falszakaszt díszíti. Pedig az elődjeiknek állít emléket, azoknak a hősöknek, akik az első világháborúban a hazájukért küzdöttek, és azoknak, akik őket hősiesen segítették. A drámaian összeeső katona első terve 1928-ban, kilencvenöt évvel ezelőtt született meg.
Luxus a fehér kockákban – 90 éves modern villák Budán
2023. március 23. 10:00
A főváros budai oldala csodálatos tájaival és friss levegőjével ma is nagy vonzerővel bír, és így volt ez már a múlt század első felében is. A Trianon után különösen zsúfolttá váló Pestről sokan költöztek át a Duna túloldalára, és a harmincas évek elejétől már modern stílusú villákat építettek a hegyoldalakba. Közülük az alábbiakban kettőt mutatunk be, melyekbe kilencven évvel ezelőtt költöztek be lakóik.
Kőkoporsó az Országház előtt – 89 éve leplezték le a Nemzeti vértanúk emlékművét
2023. március 20. 10:30
Az Országház előtt számos államférfi szobra látható, ezért a Kossuth tér szomszédságában, a Vértanúk terén álló Nemzeti vértanúk emlékművét viszonylag kevés figyelem övezi. Az egyszerűségében is méltóságteljes alkotás az első világégés utáni proletárhatalom halálos áldozatainak állít emléket. Ötévnyi előkészület után, 1934. március 18-án, éppen nyolcvankilenc évvel ezelőtt leplezték le.
Ahol egy filmcsillag lakott száz évvel ezelőtt – Rózsahegyi Kálmán villája
2023. február 24. 9:00
Rózsahegyi Kálmán a múlt század első felének egyik legnagyszerűbb színészóriása volt, a színpadon túl számos kultikus filmben is játszott. Ötvenedik születésnapjára rajongói egy családi házzal szerették volna meglepni, melyre gyűjtést indítottak. A terveket Lechner Jenő készítette el száz évvel ezelőtt, 1923-ban, és zseniális ötletével, remek stílusérzékével egy pazar luxusvillát alkotott. A színész három évvel később az Amerikai Egyesült Államokból hazatérve foglalhatta el új otthonát.
Drágakő az Ördög-árok mentén – Kilencven éve fogant meg a smaragdtemplom gondolata
2023. február 21. 14:00
A hűvösvölgyi villamos-végállomástól alig pár száz méterre, pazar villák között egy fantasztikus templom bújik meg. Modern formái sejtetik, hogy a XX. században épült, de azt talán nem is gondolnánk, hogy milyen hosszú ideig tartott a munka – a középkori katedrálisokkal vetekedve több évtized alatt sikerült csak befejezni. Viszont az eredmény is hasonlóan ragyogó lett, a gótika és a modernizmus remekül egyesül benne. A remetekertvárosi templom építésének ötlete kilencven évvel ezelőtt, 1933-ban fogant meg.
Színház is volt egykor az Osztálysorsjáték Palotában – 105 éve kezdődött a teátrum története az Eskü téren
2023. február 12. 9:00
Ahol manapság autók kanyarodnak le az Erzsébet hídról a pesti rakpartra, a második világháború előtt egy hatalmas és gyönyörű épület állt: az Osztálysorsjáték Palota. A századfordulón emelték neobarokk stílusban, de már a szecesszió is rányomta a bélyegét. Belsejét azonban többször átalakították, legjelentősebb mértékben Medgyaszay Vilma színháza számára. Ennek klasszicista terveit Lechner Jenő 1918 februárjában, tehát éppen 105 évvel ezelőtt készítette.
Egy izgalmas korszak tanúi – Stílusok kavalkádja a századfordulós villákon
2023. január 27. 9:00
A századforduló elnevezés alatt általában az 1800-as évek végét és az 1900-as évek elejét szoktuk érteni, a boldog békeidők utolsó két évtizedét. Ez az időszak az építészet területén elképesztően nagy változatosságot hozott, ami nemcsak a nagy méretű középületeken, de a kisebb lakóházakon, villákon is megjelent. Erre remek példát szolgáltat egy kevéssé ismert építész, Lechner Jenő néhány korai villája is, melyek közül többet 1908-ban, vagyis száztizenöt éve vehetett át az új tulajdonosa.
Botrányos előtörténet, szenzációs végkifejlet – Százéves az Ostrom utcai Lukács-villa
2022. december 16. 8:30
A Bécsi kapu térbe torkolló meredek Ostrom utca több értékes épületnek ad otthont, melyek igényes megjelenésükkel többnyire méltóak a kiemelt helyszínhez. Az 5-ös szám alatti egykori Lukács-villa keletkezésének története azonban botrányokkal tarkított, de ez a zavaros korszak számlájára is írható. Az éppen 100 éve elkészült villa falai azonban elrejtik ezt a csorbát, és a mai szemlélőnek már csak a tervező zsenialitásáról mesélnek.
Amikor válság volt a húszas évek Budapestjén: lakásépítési programot indított a főváros
2022. december 7. 11:00
Budapesten a dualizmus időszakában a legtöbb bérházat magánbefektetők emelték, hiszen ekkoriban hatalmas kereslet volt rá: nagy tömegek költöztek fel a fővárosba. A tendencia az első világháború után is folytatódott, de ekkor a gazdasági környezet már közel sem volt olyan kedvező, ezért maga a székesfőváros indított kislakás-építési programot. Közülük több épület is 1926 novemberére–decemberére készült el, az első lakók kilencvenhat évvel ezelőtt költözhettek be.
Apácák és kommunisták is használták a Vakok Intézetének mai központját
2022. november 11. 10:00
A Városliget keleti határát jelentő Hermina út elsősorban templomairól ismert: a nevét is adó Hermina-kápolnáról, illetve az Ajtósi Dürer sor sarkán álló Szeplőtelen fogantatás templomról. A kettő között azonban megbúvik egy alacsonyabb, mégis méltóságteljes megjelenésű épület, melyet eredetileg a Ferences Mária Misszionárius Nővérek építtettek, és éppen kilencvenöt évvel ezelőtt adtak át.
Szecesszió a síremlékeken – Kísérlet a temetői művészet megújítására
2022. november 2. 10:00
Halottak napja környékén sokan látogatunk ki szeretteink sírjához, és ilyenkor felfedezhetjük, hogy a temető igazi műalkotások tárháza is. A XX. század elején a klasszikus formákkal szakító szecesszió ezt a területet is áthatotta, és a művészek igyekeztek új megoldásokat kínálni a sírkövek megrendelőinek. Közülük az egyik leglelkesebb Füredi Richárd szobrász volt, aki két társával együtt kiállítást szervezett, hogy a nagyközönséggel is megismertesse az új ízlést tükröző alkotásait.
Száztíz éves szomszédok – A nagy iskolaépítő akció ikrei
2022. október 3. 14:00
Budapesten szerencsére igen sok építészetileg is értékes iskolaépület található. Jelentős részük egy igen szűk időszakban, mindössze három év alatt jött létre: 1909 és 1912 között a Székesfőváros nagy iskolaépítő programot hajtott végre. Sok közismert alma mater született ekkor, az alábbiakban viszont két kevésbé híres példáját mutatjuk be ennek a termékeny érának.
Lengyel–magyar két jó barát – Báthory István budapesti szobrának kálváriája
2022. augusztus 7. 12:30
A lengyel és a magyar nép barátsága évszázadokra nyúlik vissza, amelyet a középkorban uralkodó királyok alapoztak meg. Közülük az egyik legjelentősebb Báthory István volt, aki erdélyi fejedelemként szerezte meg a lengyel trónt is. Emlékét a két világháború között is ápolták, és 1933-ban – az uralkodó születésének négyszázadik évfordulóján – szobrot is terveztek állítani neki Budapesten, mely végül csak egy negyedszázaddal később került a helyére.
Egy elfeledett emlékmű a Szabadság téren – Az Ereklyés Országzászló üzenetei
2022. augusztus 3. 12:00
A Szabadság tér napjainkban is számos szobornak és emlékműnek ad otthont, és nem volt ez másként a XX. század első felében sem. A trianoni békediktátum után itt állították fel az elszakított országrészekre emlékeztető allegorikus szobrokat, majd pedig az Országzászlót. Ez utóbbi ötlete 1927 augusztusában – kilencvenöt évvel ezelőtt – fogalmazódott meg, amit már egy fél évvel később tett is követett.
A Nemzeti Múzeum belső átalakítása – Rejtett emelettel is bővült az épület
2022. július 29. 9:00
A Magyar Nemzeti Múzeum hazánk egyik ikonikus épülete, ezért 1847-es átadása óta minden korban odafigyeltek állapotára. A XX. század elejére viszont már olyan mértékben megnőtt a gyűjteménye, hogy a túlságos zsúfoltság ellehetetlenítette a működését. Az őrzött anyag egy részét más épületekbe szállították, majd 1926-ban elkezdődött a nagyszabású helyreállítása, melynek keretében 1927-ben – kilencvenöt évvel ezelőtt – egy rejtett, harmadik emeletet is kialakítottak benne.
Művészet az évszázados falak között – Az Egyetemi templom kevéssé ismert oldala
2022. július 17. 9:00
Pest belvárosában immár 280 éve magasodnak az Egyetemi templom falai: a magyar barokk építészet egyik gyöngyszeme közel húszévnyi kivitelezés után, 1742-ben került tető alá. Ez azonban nem jelentette a befejezését, a belső tér ugyanis ekkor még teljesen dísztelen volt. Az meglepően későn, csak a XIX. század közepére kapta meg méltó arcát, amit a XX. század elején további részletekkel egészítettek ki – a ma ismert templom tehát ekkor alakult ki.
Lángok martaléka – Hetvenöt évvel ezelőtt égett le a Szent István-bazilika kupolája
2022. június 23. 11:30
Budapest legnagyobb templomának építése a méretéhez igazodóan nagyon sokáig tartott, kitöltötte a XIX. század második felét, és még a XX. századba is átnyúlt egy kicsit. 1905-ben fejezték be, de negyven évvel később már ismét felállványozhatták: a II. világháborús sérüléseit kellett helyrehozni. A renoválásból azonban még nagyobb baj lett, egy véletlen tűzeset folytán az egész kupola leégett.
Az Országház utca rejtett kincse – Egy kalandos történetű díszterem
2022. május 29. 9:00
A budai Várban, a keskeny Országház utca egy- és kétemeletes házai között sétálva nem is gondolnánk, hogy az egyik milyen hatalmas dísztermet rejt. Pedig tulajdonképpen logikus, hiszen az utca neve már sugallja, hogy egykor itt az ország legnagyobb főurai is megjelentek, nekik pedig reprezentatív terem dukált. A kalandos történetű helyiség életében 1929. májusának végén fordulópont következett be, ugyanis több évtizedes elhanyagoltság után visszaadták régi fényét.
Ilyen is lehetett volna – Egy százéves terv a Néprajzi Múzeumhoz
2022. május 24. 9:00
Vasárnap ünnepélyes keretek között átadták a Néprajzi Múzeum új épületét a Városligetben. Az intézmény százötven éves fennállása során ez az első saját, múzeumi célra szánt székháza, bár tervek korábban is készültek hozzá. Közel száz évvel ezelőtt, 1923-ban is lezajlott egy pályázat, melyre változatos terveket nyújtottak be.
Magyaros lelkület – A reneszánsz ihlette Pesterzsébet különleges iskolaépületét
2022. április 12. 9:00
A pesterzsébeti Lázár Vilmos Általános Iskola jellegzetes épülete könnyen magára vonzza a figyelmet. Bár fekvése miatt meglehetősen kiesik a főváros vérkeringéséből, tervezője okán mégis szorosan kapcsolódik Budapest építészeti magas kultúrájába: a budavári Bécsi kapu, a Jókai-síremlék tervezője, Lechner Jenő alkotása ez is, aki a terveket 1916. április 11-én, tehát éppen 106 évvel ezelőtt véglegesítette.
További cikkeink
Így építtetett székházat a Dísz téren a Vöröskereszt Egylet
Aki a Hunyadi János úton érkezik fel a budai Várba, már láthatja, hogy a Dísz tér két újjáépülő palotája közül az 1–2. számú saroktelken álló Vöröskereszt Egylet egykori székháza szinte teljesen elkészült. Az épület kívülről az 1945 után lebontott eredetinek hiteles helyreállítása, amely hét évtized után teszi ismét teljessé a Dísz tér egykori foghíjas keleti oldalát.
Műemlék templom középkori alapokon – 325 éve vannak jelen Cinkotán az evangélikusok
A mai Budapest területén, Cinkotán alakult meg 325 évvel ezelőtt a főváros legrégebbi evangélikus gyülekezete, így templomuk is a legrégebbi evangélikus templomnak tekinthető. A XII. században építeni kezdett, majd több ütemben bővített templom ma már műemlék, végleges formáját mintegy 250 éve nyerte el. Az évforduló alkalmából ennek az ősi épületnek a történetét mutatjuk be.
Felújították a Klauzál teret
Megújult Belső-Erzsébetváros legnagyobb tere. A Klauzál téren új fákat és cserjéket ültettek, felújították a játszóteret, többfunkciós sportpályát, kutyafuttatót és fitneszparkot is kialakítottak.