A Szabadság tér a nemzeti létünk szimbolikus helye, neve is a több évszázados elnyomás után visszaszerzett függetlenségünket fejezi ki. A XVIII. század végétől egy hatalmas laktanya állt itt, mely börtönként is szolgált. Az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc után sokan raboskodtak a falai között, és ennek udvarán végezték ki az első felelős miniszterelnököt, gróf Batthyány Lajost is. A méltán gyűlölt kaszárnya még a kiegyezés után is évtizedekig állt, de a század végére, 1897-re sikerült elérni, hogy lebontsák. Helyén patinás teret alakítottak ki, melynek néhány utcáját az aradi vértanúkról nevezték el: Vécsey Károlyról, Aulich Lajosról és Kiss Ernőről emlékeztek meg így.

Az Újépület egyik saroktömbje kevéssel a lebontása előtt, 1896-ban (Forrás: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.08.049)

A trianoni békediktátum után kézenfekvő volt, hogy a kivégzett hősökhöz hasonlóan az elszakított országrészeknek is itt állítsanak emlékművet. A hivatalos javaslatot Kertész K. Róbert, a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium tanácsosa terjesztette elő, a szobrok felállítását pedig a Védő Ligák Szövetsége nevű irredenta szervezet finanszírozta, melyet Urmánczy Nándor vezetett. A tér északi, félköríves végébe az égtájaknak megfelelően négy szobrot állítottak, hiszen a történelmi Magyarországot minden irányból megcsonkították. Az óramutató járásával megegyezően a sorrend a következő volt: Nyugat (Burgenland), Észak (Felvidék), Kelet (Erdély és a Partium), Dél (Délvidék).

Észak, vagyis a Felvidék allegorikus szobra (Forrás: Fortepan/Képszám: 174107)

Az allegorikus szobrok kétszeres életnagyságú férfi- és női alakokként személyesítették meg az elcsatolt területeket, alkotóik pedig a kor tehetséges művészei voltak, sorrendben: Sidló Ferenc, Kisfaludi Strobl Zsigmond, Pásztor János és Szentgyörgyi István. A talapzatokat mind a négy szoborhoz Lechner Jenő tervezte. A lelkes támogatóknak köszönhetően rendkívül gyors tempóban haladt a munka, és 1921. január 16-án – tehát alig több mint fél évvel a tragikus békeszerződés aláírása után – már fel is avatták a szobrokat. Az emlékezés azonban ezzel nem ért véget. Urmánczy Nándor 1927 augusztusában a Pesti Hírlap hasábjain kezdeményezte egy Országzászló felállítását is.

„Tanuljuk meg megbecsülni, ami a mienk. Szeressük zászlónkat is és csináljunk kultuszt zászlónk tiszteletéből. Az épület homlokzatán, a hajó árbocán, a vár bástyafokán, a hegy csúcsán vagy a szabad térség fölött lengő zászló nem egyszerű díszítés. Szerepe, jelentősége van. Mintha valóságos élő személy volna: beszél, hirdet, uralkodik. […] A Szabadság téren az irredenta szobrokkal szemben mi is zászlótartót állítunk fel. De ott a félárbocra vont zászló nem a boldog büszkeség jelképe lesz. Az a zászló haragos lobogással kötelességünk teljesítését fogja tőlünk követelni. Követelni fogja tőlünk, hogy ne tűrjük már soká a magyar gyalázatot.”

A zászló felállításával akartak tehát emlékeztetni Nagy-Magyarország egyesítésének feladatára, illetve zarándokhelynek is szánták, ahol az emberek megerősíthetik hitüket az igaz célban. Hogy kifejezze a négy szoborral való tartalmi kapcsolatot, a zászlótartót az általuk közrefogott félkörben helyezték volna el, a történelmi Magyarországot ábrázoló virágágyás helyére. A Székesfőváros viszont nem hagyta jóvá a helyszínt, mert oda egy korábban tervbe vett Szabadság szobrot szántak. Kissé délebbre kellett csúsztatni az emlékművet, a Zoltán és a Perczel Mór utcák által rajzolt vonal alá. Viszont a tér középtengelyébe került, így érvényesülésén nem esett csorba.

A Szabadság tér képe, az Országzászló és a szobrok a háttérben láthatók (Forrás: Fortepan/Képszám: 31899)

A részletes terveket Lechner Jenő készítette el 1928 februárjában: egy négylépcsős emelvényen álló, ellipszis alakú építményt szerkesztett, előtte egy szószékkel. Az építmény két részből állt: az alsó egy sima felületű talapzat, melyre feliratokat véstek, a fölső pedig egy tulipános faragással borított tömzsi pillér, mely a tulajdonképpeni zászlótartó volt. Két felirat szerepelt az alsó talapzaton:

„A mi országunk a Kárpátok országa, Nagy-Magyarország. 896-ban alapította Árpád fejedelem, fennmarad a világ végezetéig.” Alatta pedig a magyar Hiszekegy volt olvasható: „Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában.”

A felső pillér tetején egy kitárt szárnyú bronz turulmadár őrködött, ami a magyarság ősiségére, illetve származásunk legendájára utalt. A turul mögött indult a húsz méter magas, felfelé keskenyedő, vörösfenyő zászlórúd, melynek végére egy esküre emelt kezet ábrázoló csúcsdíszt szereltek – ezt állítólag Horthy Miklós kezéről mintázták.

Az Országzászló terve a tartóépítménnyel és a rúd tetején a csúcsdísszel (Forrás: Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeuma)

Lechner a turul mögé egy sisakos, buzogányos harcos fekvő alakját helyezte, aki karjával felfelé mutatott. A turul állt az emlékmű északi oldalán, a harcos pedig a térre néző, déli felében, és a Hiszekegy sorai is a déli oldalon voltak. Az építmény föld alatti alapját – annak egész területét – rekeszekre osztották, és azokban az ország jelesebb területeiről, valamint a határokon túlról is érkező földet gyűjtötték össze. Ezt mozgatható zárókővel fedték le, hogy a később küldendő földeket is hozzátehessék.

Az Országzászló építménye a szószékkel (Forrás: Fortepan/Képszám: 39241)

A szónoki emelvény az emlékmű északi, Országház felőli oldalához csatlakozott, mellvédjén pedig a Szent Korona és Nagy-Magyarország részeire bontott címere volt látható. A bronz turult Füredi Richárd szobrászművész formázta meg, az országzászlót pedig Lechner Jenő lánya, Lechner Marianne grafikusművész rajzai alapján Rumold Géza gyártotta le. A zászlón Nagy-Magyarország teljes címere szerepelt, ezzel is kifejezve az emlékmű revíziós szándékát. A címert magyaros zsinóros hímzés vette körül, felül a Ne bántsd a magyart! feliratot foglalták bele.

Az Országzászló terve egy fekete-fehér fényképen (Forrás: Magángyűjtemény)

Az építkezést Pucher István építési vállalata, a kőfaragást pedig Seenger Béla cége végezte. A kivitelezés mintegy fél évet vett igénybe, ünnepélyes felavatására így 1928. augusztus 20-án került sor. Az ereklyéket, azaz a földdel teli zsákocskákat ekkor helyezték el a talapzat alatt. Ezzel azonban még nem ért véget az országzászló köré szervezett programok sora: a Lechner Jenő irodájában készült makettet Urmánczy Nándor vezetésével egy küldöttség elvitte Londonba Lord Rothermere-nek is. Az angol sajtómágnás – a korabeli legnagyobb brit napilap, a Daily Mail tulajdonosa – 1927. június 21-én jelentetett meg cikket Magyarország helye a Nap alatt (az angol eredeti: Hungary’s Place in the Sun) címmel, melyben a trianoni békeszerződés újratárgyalását sürgette. Érthető, hogy lelkes híveket szerzett magának hazánkban, még egy díszkutat is állítottak tiszteletére a Kálvin téren, amely ma is látható.

Ünnepség az Országzászló előtt 1936-ban (Forrás: Fortepan/Képszám: 32173)

Maga az országzászló viszont sajnos már nem áll, 1945-ben eltávolították a térről. Rövid történelme során csak néhány alkalommal vonták fel a lobogót az árbóc csúcsáig: az 1938 és 1941 közötti területgyarapodások alkalmával, de akkor is csak egy-egy hétre. Ünnepségeket viszont gyakran tartottak előtte, a szószéket is kifejezetten azzal a céllal építették az emlékműhöz, hogy onnan szólíthassák meg az összegyűlt tömeget. Lebontása a második világháború utáni politikai fordulat egyik első határozott jele volt, amit erősített, hogy 1945. május 1-jén szovjet emlékművet állítottak nem messze tőle.

A nyitóképen: Az Országzászló 1936-ban (Forrás: Fortepan/Képszám: 32177)