Budapest lakossága a XIX. század végén rohamtempóban növekedett, amit az építőipar alig bírt követni. Az újonnan érkezők számára még a lakóhely biztosítása is gondot okozott, az infrastrukturális beruházások pedig egyáltalán nem tudták tartani a lépést a népesség gyarapodásával. A hitélet terén Trianon után indult meg a problémák kezelése azáltal, hogy új egyházközségeket és plébániákat létesítettek, valamint sok új templom is épült. Erre a vallásgyakorlás felélénkülése miatt is szükség volt, a nehézségekkel teli időkben ugyanis sokan jártak istentiszteletekre, az egyházakat pedig a kormányzat is a korábbinál hathatósabban támogatta.

A Margit körúti ferences templom és kolostor 1920 körül Erdélyi Mór felvételén (Forrás: Országúti Plébánia)

A mostoha pénzügyi viszonyok között mégsem mindig futotta teljesen új épületre, ezért a meglévő templomok bővítése mutatkozott járható útnak. Ez ugyan kisebb volumenű munka, de annál nagyobb precizitást és alapos építészettörténeti képzettséget is igényelt, hiszen az épületek eszmei értéke felbecsülhetetlen volt. A Margit körúti ferences templom például a barokk építészetünk egyik gyöngyszeme. Eredetileg az ágostonos szerzetesek építették 1752–1770 között Nepauer Máté tervei szerint. A ferencesek 1785-ben kapták meg, amikor II. József király rendelete értelmében az ágostonos rend is megszűnt.

Az épület az 1930-as évek elejére bizonyult tarthatatlanul szűknek, ezért a ferencesek 1933-ban Rimanóczy Gyulát – az ekkor már épülő pasaréti templomuk tervezőjét – bízták meg a bővítéssel. A gazdasági válság ekkor ellehetetlenítette a munkát, hat évvel később, 1939-ben viszont újra előtérbe került. Ekkor már pályázatot hirdettek, melyre tizennyolc terv érkezett be. Sajnos csak keveset ismerünk közülük, de a bírálat során felvett jegyzőkönyvből az olvasható ki, hogy a pályázók többsége keresztházat szúrt volna be a templomba.

A templom oldalhomlokzata Lechner Jenő bővítési tervén (Forrás: Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeuma)

Szerencsére az egyik legeredetibb megoldás – melyet díjjal ugyan nem, de megvásárlással jutalmaztak – fennmaradt: Lechner Jenő ovális keresztházat képzelt el, melyet kupolával zárt volna. Valójában ez lett volna a templom új központja, és az addigi részeket tulajdonképpen előtérré minősítette át. Ezzel a gigászi betoldással külön karzat építése nélkül biztosította volna a szükséges plusz-befogadóképességet. Az új épülettömeget igyekezett a templom barokk stílusához igazítani, ami az ovális alaprajzon túl a korinthoszi fejezetű falpillérekben, valamint az erős kiülésű kettős főpárkányban mutatkozott meg. Természetesen a kupola mennyezetét is nagy kiterjedésű freskóval borította volna.

Az ovális keresztház metszetén láthatók a tervezett díszítőelemek is (Forrás: Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeuma)

Lechner terve a drasztikus beavatkozás és annak magas költségei miatt nem végzett az első között. A kétszázezer pengős felső határ betartása ezúttal különösen nagy súllyal esett a latba, és a győztes Kamarásy Jenő tervéből is főleg azt emelte ki a zsűri, hogy takarékos megoldás. Ám még ennek megvalósítására sem volt elegendő anyagi háttere a rendnek, így 1940-ben a barokk stílus legjobb szakértőjét, Wälder Gyulát bízták meg újabb bővítési tervek készítésével. Ekkor viszont a második világháború szólt közbe, utána pedig az ügy lekerült a napirendről.

A Krisztinavárost ábrázoló 1865-ös fotón a templom még a betoldás nélkül és eredeti sisakjával látható (Forrás: Fortepan/Képszám: 15110)

A háború azért nem minden építkezést lehetetlenített el, hiszen Buda egy másik templomát, a krisztinavárosi Havas Boldogasszony-templomot is az 1940-es évek első felében bővítették ki. Helyén még a XVIII. század elején állítottak egy fa fogadalmi kápolnát, hálából a pestisjárvány elmúlásáért. Bár az 1723-as tűzvészben leégett, de a Vérehulló Szűzanyát ábrázoló kegyképe sértetlen maradt, így köré ezúttal már egy kőkápolnát emeltek. Az oltárkép után Vérkápolnának nevezett épület búcsúját 1757-ben helyezték át augusztus 5-re, vagyis Havas Boldogasszony ünnepére. Részben a kedvelt búcsújáró hely jellege, részben a lakosság növekedése miatt a XVIII. század végén már szűknek bizonyult, ezért Hikisch Kristóf tervei szerint 1795–1797 között copf stílusban egy nagyobb templomot építettek helyére.

A templom oldalhomlokzata a bővítés közben (Forrás: www.krisztinatemplom.hu)

A XX. század közepére azonban ebben sem fértek már el a hívek, ekkor került sor az említett bővítésére, melyet technikai bravúrral hajtottak végre. Brestyánszky László és Borsos László építészmérnökök úgy tervezték meg a beavatkozást, hogy a háromhajós templomba a szentély vonala elé egy keresztházat szúrnak be. Abban különbözött a ferences templomhoz készített tervektől, hogy a szentély eredeti falait is meg akarták őrizni, azt tehát áthelyezték volna. Az ilyen mozgatást korábban csak a kövek szakszerű beszámozásával, lebontásával, majd újra felépítésével lehetett végrehajtani, ahogyan tették például a XIX. század első felében az esztergomi bazilika Bakócz-kápolnájával.

A Havas Boldogasszony-templom belső tere a keresztházzal és a szentély fölötti freskóval (Forrás: esztergomi-ersekseg.hu)

Ezt az eljárást Krisztinavárosban nemcsak a körülményessége miatt igyekeztek kerülni, az igazi ok a szentély mennyezetét borító értékes freskók megőrzése volt. A bővítés előkészületei során kerültek elő ugyanis az 1796-ban festett Falconer-falképek, melyeket a XIX. század során elfedtek, így hatalmas meglepetésnek számítottak. Mivel már rendelkezésre állt olyan technika, amellyel az álló falakat odébb lehetett tolni, használták is.

A templom a bővítés előtt és után (Fotó: pestbuda.hu)

A kivitelezés 1943 novemberében zajlott, melynek során síneket fektettek az eltolásra váró szentélyfal és a vele egybeépült oltár alá, majd lassan mozgatni kezdték. A feladat rendkívüli érzékenysége miatt pusztán mechanikus gépeket használtak hozzá, amelyeket kézi erővel működtettek. A tömegek érdeklődését kiváltó mérnöki produkcióról filmhíradó is készült. A hétszázhúsz tonnás épületrészek épségben kerültek tíz méterrel nyugatabbra, így megnyílt az út a keresztház betoldása előtt. A munka remekül sikerült, és ékes bizonyítékát adta, hogy a költséghatékonyabb bővítéseknek is van létjogosultságuk a templomépítészetben.

A nyitóképen: A Krisztinaváros 1865-ben (Forrás: Fortepan/Képszám: 15110)