ferences templom

00.jpg A modern Itália nyomában – 90 éves a Pasaréti téri ferences templom Buda egyik legkülönlegesebb tere a Pasaréti, amit elsősorban az ott magasodó ferences templomnak köszönhet. Az éppen 90 évvel ezelőtt felszentelt épület az ország második modern stílusú emléke, és egyben a két világháború között virágzó olasz–magyar kulturális kapcsolatok tanújele. A jubileum remek alkalmat kínál arra, hogy bemutassuk építésének körülményeit és azokat a hatásokat, amelyek megihlették tervezőjét, Rimanóczy Gyulát.
Technikai bravúr az évszázados falak között – 80 évvel ezelőtti templombővítések Budapest utcáit járva sok-sok templomban gyönyörködhetünk, melyek az állandóság szimbólumai: míg a város folyamatosan változik körülöttük, ők őrzik eredeti képüket. A körülmények olykor mégis kikényszerítik az átalakításukat, hiszen ezeket is rendszeresen használják, így meg kell felelniük bizonyos elvárásoknak. A XX. század első felében több templom bővítése került napirendre, ezek közül kettőt mutatunk be.
Józsefvárostól a budai Várig – A XIX. század második felében számos templom újult meg Pest-Budán Húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe és egyben a megújulás és újjászületés időszaka is. A XIX. század második felében jórészt minden katolikus templom egy ilyen megújuláson és átalakuláson ment keresztül. Külső homlokzatok és belső terek, tornyok és tetőzetek újultak meg, és nyertek a korábbi arculatukhoz képest szebb és látványosabb szakrális külsőt, ami az önálló esztétikai értékeken túl az egyházi építészet terén is Pest-Buda, később Budapest fővárosi rangját emelte. Ezekből mutatunk meg néhányat.
Ahol a szakralitás és a világi élet találkozott – 145 évvel ezelőtt kezdték el építeni a ferencesek bazárját Budapest egyik legpatinásabb étterme, a koronavírus áldozatává váló és felszámolás alatt lévő Kárpátia több mint nyolcvan évvel ezelőtt az egykori ferencesek bazárjában nyitotta meg a kapuját 1934-ben. Az üzleti célokat is szolgáló, hatalmas épületet már eleve úgy tervezték, hogy kávéházat és éttermet is működtetnek benne, de a neves fotós, Klösz György karrierje is jórészt ebből az épületből indult.

További cikkeink