Buda egyik fontos vízrajzi eleme az Ördög-árok, mely a Nagykovácsi-medencében ered, és az Erzsébet híd mellett torkollik a Dunába. Ma már csak rövid szakasza látható, mert 1870 és 1876 között a Fővárosi Közmunkák Tanácsa irányításával befedték. Korábban azonban partjai mentén – különösen a Lipótmezőtől a Városmajorig – rét és legelő terült el, melyet az itt lakó szerbek pasának, a németek pedig Riednek hívtak, a magyarban ezeket vonták össze Pasarétté.
A XIX. század utolsó évtizedeiben egyre többen költöztek ide is, így a Közmunkatanács 1880-ban döntést hozott egy itteni közlekedési verőér, a Pasaréti út létesítéséről és meghatározták a nyomvonalát is. A kivitelezés azonban csak az évtized végén indult meg, de a millennium évében már egy villákból álló telep tervezése is megkezdődött, a városiasodás tehát gyorsan bekebelezte Pasarétet. Az újabb lakók igényelték a lelki gondozást is, így felmerült egy új plébánia alapításának a gondolata, amire a ferences rend jelentkezett.
A ferenceseket még 1785-ben telepítette le II. József király a Várból az Országútra (a mai Margit körútra), hogy rendházukat kormányzati feladatokra használják. A feloszlatott ágostonos rend barokk stílusú templomát kapták meg, mely plébániai központ is lett, több mint száz év alatt pedig nagy gyakorlatot szereztek a hívek pasztorálásában. Ezért vállalkoztak arra, hogy tevékenységüket Pasarétre is kiterjesszék. A folyamatot Schrotty Pál házfőnök indította meg 1925-ben, és még abban az évben vásároltak is egy hétszobás villát a Pasaréti út és a Szilfa út találkozásánál. Annak három szobáját összenyitva kápolnát alakítottak ki, a többi négyben pedig a plébániai hivatal működött. Felszentelésére 1925 szentestéjén került sor, de már ekkor is tudták, hogy ez csak egy ideiglenes megoldás lesz.
A cél egy nagyobb méretű templom volt, de az építkezés előkészítése rövidesen megakadt, a házfőnököt ugyanis Rómába rendelték. Folytatni csak 1929-ben tudták azzal, hogy egy újabb telket vásároltak a Pasaréti úton, majd 1931 nyarán megbízták Rimanóczy Gyulát a tervek elkészítésével. Ő pár hét különbséggel két változatot is rajzolt. Az Egyesült Államokból indult nagy gazdasági világválság azonban hazánkban éppen ekkor gyűrűzött be a legsúlyosabban, ami lehetetlenné tette a beruházás folytatását. Az ügyet tovább nehezítette, hogy az építész modern tervet készített, ami ekkor még heves ellenérzéseket váltott ki, a konzervatív körök szovjet stílusnak minősítették.
Pedig valójában Németországban alakult ki, ahol az 1920-as évek második felében számos templom is így épült. Hazánkban a városmajori volt az első modern templom, melyet Árkay Aladár és fia, Árkay Bertalan terveztek 1931–1932-ben. Az apa azonban 1932 elején elhunyt, ezért az épületet Bertalan már egyedül fejezte be 1933-ra. Rimanóczy jó barátságban volt vele, és tudta, hogy szakmai körökben a tervek nagy vihart kavartak, ő ezért finomított saját rajzainak modernségén. Ennek ellenére történtek próbálkozások az 1932 nyarán készített harmadik változat elutasítására, de a Központi Egyházügyi Hivatal 1933 szeptemberében végül jóváhagyta a terveket.
Azzal, hogy Rimanóczy melegebb hangot adott a modern stílusnak, valójában a kortárs olasz építészethez tette hasonlóvá. Ott az új építkezési módot az elevenen élő antik hagyományokkal ötvözték, előszeretettel alkalmaztak például függőleges irányban megnyújtott árkádíveket. A stílus puritánságát ugyanakkor párhuzamba lehetett állítani az ókeresztény egyszerűséggel is, ezért a templomokhoz még ideológiailag is illeszkedett. Hazánkra mindig is nagy hatással volt az itáliai művészet fejlődése, az 1927-ben megkötött olasz–magyar barátsági szerződéssel pedig újabb aranykor kezdődött e téren. Ez vetett véget a kínzó nemzetközi elszigeteltségünknek is, így a hazai kulturális életben különösen megbecsülték a lehetőséget.
Maga Rimanóczy is járt Olaszországban, az 1920-as évek második felében az ország északi felében tett tanulmányutat, bár valójában egész Nyugat- és Dél-Európát felkereste. Hazatérte után többek között Wälder Gyula irodájában is dolgozott, itt érte a ferences rend megbízása is. A terveket azonban főnökétől függetlenül rajzolta modern stílusúnak, hiszen ő ekkor még a neobarokkot preferálta, Rimanóczy viszont érezte, hogy a racionális korszellem már új, letisztult formákat követel meg.
A pasaréti téri templomot ezért nagy, geometrikus tömegekből építette fel: a templomház egyetlen hatalmas hasáb, melynek végéhez egy félkörívben záródó, nyújtott szentély kapcsolódik. Itt csatlakozik hozzá az egyemeletes, lapos tetős rendház, sőt az első két tervváltozaton a torony is ezen az oldalon állt. A harmadikon már áthelyezte a túloldalra, és a szentélyhez is közelebb csúsztatta, követve a rend hagyományait, ráadásul így a torony városképileg is jobban mutatott, hiszen a Pasaréti út tengelyébe került.
Az egyes verziókat összehasonlítva azt láthatjuk, hogy a toronysisak formája módosult a legjelentősebben, az elsőn még egy hálós felületű, egyszerű henger lett volna, de helyette végül a történelmi építészethez jobban illeszkedő kétszintes, árkádsoros megoldás mellett döntött. Viszont az árkádíveket felfelé rendkívül megnyújtotta, így modernizálva a klasszikus formákat. A főhomlokzat előtti portikuszban is ugyanezt láthatjuk. Eredetileg az ablakok is egyszerű kör alakot kaptak volna, de végül Rimanóczy kiegészítette azokat, így az árkádokhoz hasonlóan függőlegesen nyújtottak lettek és félkörívesen záródnak.
A belső térben is e felfelé törő formák köszönnek vissza, a széles főhajót és a csupán közlekedésre szolgáló mellékhajókat karcsú és magas pilléreken nyugvó, félkörívben záródó árkádsor választja el. Ez a megoldás a használat szempontjából is szerencsés, hiszen a pillérek nem foglalnak el nagy helyet, így több ember fér el az épületben, és kevésbé zavarják a rálátást a szentélyre, ahol a liturgia zajlik. Szerkezetileg közel áll az ókeresztény templomokhoz is, hiszen hosszanti elrendezésű és boltozatlan, a mennyezetet erősítő vasbeton gerendák pedig olyan hatást keltenek, mintha nyitott fedélszékes lenne.
A külső puritánsága ellenére – a főhomlokzatot csupán Vilt Tibor két domborműve díszíti – belül számos képzőművészeti alkotást találunk: a freskókat Leszkovszky György festette, a színes üvegablakokat Árkayné Sztehlo Lili készítette, az oltár és a szószék domborművei pedig Ohmann Béla munkái. Az 1934. október 14-i felszenteléskor ezek már mind elkészültek, a templom előtti térre azonban csak 1938-ban állították Szűz Mária kútszobrát, Boldogfai Farkas Sándor alkotását. Ma a térhez szervesen hozzátartozik a szintén Rimanóczy Gyula tervei szerint épült autóbusz-végállomás is.
A nyitóképen: A Pasaréti tér az 1930-as évek végén (Fortepan/Képszám: 44841)
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció