Városmajori templom

00.jpg A modern Itália nyomában – 90 éves a Pasaréti téri ferences templom Buda egyik legkülönlegesebb tere a Pasaréti, amit elsősorban az ott magasodó ferences templomnak köszönhet. Az éppen 90 évvel ezelőtt felszentelt épület az ország második modern stílusú emléke, és egyben a két világháború között virágzó olasz–magyar kulturális kapcsolatok tanújele. A jubileum remek alkalmat kínál arra, hogy bemutassuk építésének körülményeit és azokat a hatásokat, amelyek megihlették tervezőjét, Rimanóczy Gyulát.
Befejeződött a bibliai teremtéstörténetet ábrázoló freskó felújítása a városmajori templomban Befejeződött a teremtés hét napját ábrázoló monumentális Aba-Novák Vilmos-freskó helyreállítása a városmajori templomban. A 160 négyzetméteres freskó a teremtést bemutató hét nagy képből és 42 kis méretű, biblikus témájú képből áll. Most már a hetedik napot ábrázoló rész is eredeti szépségében látható a mennyezeten.
Megáldották a felújított városmajori Kistemplomot Megújult a városmajori Kistemplom, a rekonstrukció során fejújították a tetőszerkezetet, a homlokzatot és a belső teret. Az Árkay Aladár által tervezett épület tíz évig szolgált templomként, később a közösségi élet színtere lett.
Átadták a városmajori templom rekonstruált Szent Erzsébet-üvegablakát A városmajori templom második világháborúban elpusztult, most helyreállított, Árpád-házi Szent Erzsébet életének eseményeit megjelenítő üvegablaka a helyére került.

További cikkeink