A gőzvontatás megváltoztatta a világot, mégis, a városi közlekedésben jelentős átalakulást nem okozott. Igaz, Londonban a föld alatt járt gőzvontatású vasút, és Budapesten is volt gőzüzemű tömegközlekedés. A Siklót egy stabil gőzgép mozgatta, a fogaskerekűt gőzmozdony tolta fel a Svábhegyre, ahogy a Budapest környéki településekre is gőzvontatású helyi érdekű vasutak, azaz HÉV-ek közlekedtek.
A városi géperejű tömegközlekedésben az áttörést a villamos hozta meg, mert bár voltak kísérletek a gőzvontatásra Budapesten is, nem volt annyira összeegyeztethető a zsúfolt városi utcákkal.
A városi villamos vasút az 1880-as évek végén jelent meg, Budapesten az első kísérleti villamos 1887-ben indult el. A siker után a budapesti hálózat kiépítésére egy új vállalat alakult, a BVVV, amely olyan feltétellel kapott engedélyt (hisz a villamos akkor újdonság volt, Budapest volt az első európai város, ahol belvárosi villamoshálózat épült ki), hogy a cég vállalta, kudarc esetén gőzvontatásra állnak át. A budapesti lóvasút akkor már jelentős hálózattal rendelkezett, ám arra a BKVT-nek privilégiuma volt. Ezért is támogatta Budapest vezetése az alternatív módszerrel, gőzzel vagy árammal működtetett városi vasutat (s abban az időben a városi, utcai síneken közlekedő közúti vasutat a köznyelvben villamosnak nevezték akkor is, ha gőzvontatású volt).
A BVVV tehát az 1890-es rendes városi villamos-vasút szolgáltatás megkezdése előtt, tartalékként beszerzett négy, városi üzemre optimalizált gőzmozdonyt. Ám ezekre nem lett szükség, viszont külvárosi forgalomra megfelelőnek tűntek.
A BVVV engedélyt kapott egy, a Rókus kórház–Salgótarjáni út–Új köztemető vonalra, amelyet gőzüzemre rendeztek be. A vonal 1891-ben épült ki, annak műtanrendőri bejárására 1891. október 29-én került sor, ami fontos eseménynek számított, hiszen azon nemcsak szakemberek vettek részt, hanem ott volt példának okáért Kamermayer Károly polgármester, Márkus József és Nagy Lajos tanácsnokok, Lampl Hugó főszámvevő, Lechner Lajos középítési igazgató, Toldy József főügyész, Vosits Károly tanácsjegyző és még sok szakember is.
A 10 kilométer hosszú vonal a mai 37-es villamos vonalát követte (van, ahol az olvasható, hogy a 28-ast, de a 28-as és a 37-es villamosok számozását 1958-ban felcserélték), de inkább hasonlított a szerelvény vonatra, hiszen a gőzmozdony három, a Budapest környéki, szintén gőzvontatású helyi érdekű vasutakéhoz hasonló kocsit vontatott. A Pesti Hírlap 1891. október 29-én, a műtanrendőri bejárásról beszámoló írásában ezt írta a vonalról:
„Igen érdekes része a pályának, mikor a zsidó temetőn túl magas töltésre jut a vonat, honnan szép kilátás nyílik a budai hegyekre és az egész fővárosra. Itt van a vasút legnagyobb műtárgya, egy a Schlick-gyárban készült vasszerkezetű hid, mely a magyar államvasutak vonalát hidalja át.”
A vonal 1891. október 31-én megnyílt, igaz még csak bérelt kocsikkal, mert a saját kocsik csak egy hónap múlva, november 30-án érkeztek meg. A belső városrészekben kétvágányú volt a vonal, de a külső szakaszon már csak egy. Volt még egy különlegessége: e vonalon közlekedett a budapesti városi vasutak egyetlen emeletes kocsija is.
A vonalhoz külön fűtőház épült, ahol elvileg 6 mozdony fért el. Az üzem az eredetileg beszerzett 4 mozdonnyal indult, amelyhez még később egy ötödiket is vásároltak. Hiába vezetett a vonal a temetőkhöz (eredetileg azt tervezték, hogy a Rókus kórházból e vasúton szállítják el az elhunytakat, sőt akár temetési meneteket is elképzelhetően tartottak, azaz azt, hogy a gyászolók vasúton kísérik utolsó útjára az elhunytat, de ez végül nem valósult meg), nem igazán volt nyereséges, a BVVV forgalmának mindössze 2,4 százalékát bonyolította le. Emiatt a külön gőzüzem fenntartása nem is volt hosszú távon rentábilis, már 1893-ban átépítették villamos forgalmúra.
Nyitókép: A Népszínház utca, már villamosokkal 1895-ben (Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.07.091)


