BVVV
A Földalatti eredeti kocsijai
2024. szeptember 1. 11:00
Nemrég írtunk a földalatti vasút építésének megkezdéséről, amelynek most volt a 130. évfordulója. A mostani cikk azokat a kocsikat mutatja be, amelyekkel a megnyitótól egészen az 1973-as átépítésig közlekedett ez a páratlan városi vasútvonal.
A villamosok nélküli Erzsébet híd
2024. augusztus 19. 16:00
A budapestieket nagyon zavarta, hogy az Erzsébet híd 1903-as megnyitása után több mint egy évtizedig nem járt villamos a hídon, holott a vágányok elkészültek, és villamos is közlekedett a hídfőkig. Érthetetlen volt, hogy miért nem lehet megoldani az összeköttetést a két városrész között.
Ott, ahol a 6-os megáll – Már 111 éve számozzák a budapesti villamosokat
2021. február 12. 11:00
Számunkra magától értetődő, hogy a villamos- és buszjáratokat számmal jelölik, de ez nem volt mindig így. Csak 1910-ben jelentek meg a villamosokon a számok, s az új rendszer bevezetése nem volt zökkenőmentes: eleinte előfordult, hogy a kocsi másfelé ment, mint amire a jelöléséből következtetni lehetett, vagyis nem csak az utasoknak, hanem a járművezetőknek és kalauzoknak meg kellett szokniuk a változást.
További cikkeink
Kísérleti jegyértékesítés a 15-ös buszon
Kísérletképpen 60 éve, 1964. december 14-én új jegyértékesítést vezettek be a 15-ös autóbuszon, a vonaljegyet, amit nem a kalauztól kellett megvenni, hanem az árát, 1 forintot egy perselybe kellett berakni. A kísérlettel egyrészt a kalauzhiányt próbálták enyhíteni, másrészt a kaotikus budapesti jegyrendszer átalakítását készítették elő.
Építési engedélyt kapott a Hőgyes–Schöpf-Merei Gyógyszerkutató Központ kialakítása
A IX. kerületi Hőgyes Endre 5. szám alatti Gyógyszerészeti Intézet és a Bakáts téren lévő egykori Schöpf-Merei Kórház épületének felújításával és bővítésével létrejön egy intézmény, mely az oktatást, a kutatást, valamint a gyógyszergyártást szolgálja majd. A munkálatok során helyreállítják a történelmi épületek homlokzatait is.
Idén is karácsonyi díszkivilágítást kap a Megyeri híd
December 20–26. között esténként a Megyeri híd 100 méter magas karácsonyfává változik. Mindkét pilonra, annak budai és pesti oldalára is csillagcsúcsdísz kerül, továbbá a pilonok középső, üveges részén speciális díszfényeket is kihelyeznek.