Budapesten a villamosközlekedés elindulásakor a járatoknak még nem volt számuk, színes tárcsákkal és szükség esetén feliratokkal jelölték az egyes irányokat. De 1910-ben már több mint ötven viszonylat volt, így az utasoknak már annyiféle jelzést, színkombinációt kellett volna megtanulniuk és észben tartaniuk, ami már nem volt tőlük elvárható. Ezért ebben az évben bevezették a villamosok számozását.

A viszonylatrendszer változtatását a Kereskedelmi Minisztérium kérte, és a hatóság kötelezte a cégeket az új jelzések bevezetésére, arra hivatkozva, hogy a régi jelzések alapján a közönség nehezen tud tájékozódni.

Viszonylatjelző tárcsával jelzett villamos a Vígszínház előtt (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény) 

A kereskedelemügyi miniszter rendelete szerint a villamosok két végére kerek tartókat kellett szerelni, amelyben villanyvilágításnak kellett lennie. A számokat (vagy a betűket) pedig fekete bádoglapokba vágták bele, így azok nappal és éjszaka is jól látszottak. Azt is előírták, hogy a számoknak 30 centiméter magasnak kell lenniük. A viszonylatszámot táblákon a kocsik oldalán is el kellett helyezni.

A külföldön ekkor már bevállt számozás bevezetésétől azt várták, hogy azok már nappal és éjjel egyaránt messziről kivehetők lesznek, és megkönnyítik az utazóközönség tájékozódását. A dolog azonban nem ment könnyen, erre utal a Pesti Hírlap 1910. október 21-i cikke, amely a következőket írta:

„A társaságok az első alkalommal kitűzött időre nem voltak képesek kocsijaikat a megfelelő számokkal ellátni s halasztást kértek, amit meg is kaptak. Úgy látszik azonban, hogy a legújabb határidőre sem készülnek el és hogy a számokra a publikumnak egy ideig még várni kell. Atekintetben, hogy ezek a számok milyenek lesznek és hogy mennyire fognak beválni, máris lehet tájékozódni, mert hiszen egyes villamoskocsikon már láthatók is. Attól félünk azonban, hogy az újitás teljes bevégzéséig nagy idő fog eltelni és sokan lesznek olyan emberek, akik ma életük ötvenedik esztendejét gázolják és akik a végleges rendet nem érik meg.”

Villamos az Erzsébet hídnál 1907-ben (Fotó: Fortepan/Képszám: 86299) 

A villamosokat ekkor 1–63 közötti számokkal jelölték, ami nem azt jelentette, hogy 63 viszonylat volt. A BKVT, azaz a Budapesti Közúti Vaspálya Társaság kapta a páratlan számokat, amely 29 vonalon közlekedett. A konkurens társaság, a BVVV, vagyis a Budapesti Villamos Városi Vasút Rt. a páros számokat használta, 4–34 között. Létezett ekkor egy harmadik villamosközlekedéssel foglalkozó cég is a fővárosban, a Budapest–Újpest–Rákospalotai Villamos Vasút, ahol pedig betűjelzést vezettek be.

Jelzőtárcsás villamosok Budapesten Klösz György fotóján (Fotó: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.08.147)

A két nagy cég villamosai színükben is eltértek egymásrtól, a BVVV kocsijai sárga-fehér, míg a BKVT villamosai barna színűek voltak. A járműpark nagyon változatos volt, sokféle gyártmány volt a síneken, a régi típusokat folyamatosan modernizálták, átépítették, változtatták. Ekkor még nagyon sok villamos alsóvezetékes volt, azaz a föld alá nyúlt le az áramszedője, egy itteni csatornában elhelyezett harmadik sínből kapta az áramot, de megjelentek már a felsővezetékesek is.

Villamosforgalom az EMKE-nél, jól látszanak az eltérő színű villamosok egy 1910 körüli képeslapon (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény) 

Az új rendszer azonban az első időszakban nem működött zökkenőmentesen, meglehetősen sok fennakadást tapasztaltak a közlekedők. A Pesti Napló 1911. február 2-án hosszú cikkben kelt ki a villamosok számozási gyakorlatát kísérő zavarok és a járművezetők, kalauzok hanyag munkája ellen. A cikkben sűrítve jelennek meg az utasok által észlelt problémák:

„A számok rosszul vannak föltéve a kocsikra. Van villamos, amelynek két száma van – például 5 és 7 – mert a kocsi két irányban közlekedik. A kocsivezetök és kalauzok azonban mindennel törődnek, csak azzal nem, hogy a helyes számot tegyék ki a kocsira. Kiteszik az ötöst, amikor a kocsi a hetessel jelzett irányba megy s igy az ember – ha megtanulta a számot – a saját hibáján kivül rossz kocsira ül és duplán fizeti a jegyet.”

Bár a villamosok számozása sokat változott az idők során, akadnak olyan viszonylatszámok, amelyek nem változtak, s a villamosok többé-kevésbé ugyanazon az útvonalon járnak ma is, mint egykor. Ilyen a 6-os, amely már ekkor is a Nagykörúton járt a Nyugati pályaudvar és a Boráros tér között, vagy az 59-es, amely már akkor is a Farkasrétig közlekedett.

Persze ezeknél jóval több az olyan viszonylatok száma, ahol változás történt, néha egészen máshol jár az adott számű villamosjárat. Így az 1-es villamos Újpesttől a Nyugati pályaudvar és a Rákóczi út érintésével az Erzsébet királyné útig közlekedett, a 61-es a Krisztina körút (Retek utca sarok) – Déli pályaudvar – Ferenc József híd – Múzeum körút – Margit híd – Krisztina körút körforgalmon járt, míg a 49-es a központi Városháza és a Fogaskerekű között közlekedett.

Az 1920-as években már megszokott volt a számmal jelölt villamos (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Ekkor a villamos hihetetlen népszerű közlekedési eszköz volt. A BKVT járművein 1910-ben 100 millió utas közlekedett, a BVVV-n „csak” feleennyien, 48 millióan utaztak, míg a harmadik, a legkisebb cég, a BURV járatai 1910-ben 7,4 millió utast szállítottak.

A villamosok általában reggel 6-tól este 11-ig közlekedtek, és nagyon sűrűn jártak, a legsűrűbben a nagykörúti vonalakon, akár 3 percenként követték egymást, de a kisebb forgalmú vonalakon is 15 percenként jött egy járat.

A forgalom pedig a következő években, évtizedekben tovább növekedett, hiszen a buszok elterjedéséig gyakorlatilag egyeduralkodó volt a villamos a motorizált tömegközlekedésben, s lassan a számozás körüli hiányosságokat is felszámolták.

Nyitókép: A 6-os villamos a Nagykörúton 1919-ben, a Tanácsköztársaság idején, a kocsi oldalára is felfestették a proletárdiktatúra jelszavát. A reprodukciót Fényes Tamás, az MTI fotóriportere készítette 1957. november 20-án (Fotó: MTI/reprodukció)