A vértezetbe öltöztetett vitéz – Hunyadi Jánost mintázó alkotások Pest-Budán

Hunyadi Jánost főként vitézi tetteiről ismerjük. A harcos termetét, azt az erőt, ami benne rejlett, alighanem a háromdimenziós szobrok tudják leginkább megtestesíteni és az utókor felé is kifejezni. Ha megnézzük Pesten és Budán a Hunyadi Jánosról készült alkotásokat, akkor a legtöbbjük egy nehéz vértezetbe öltözött páncélos vitézt ábrázol, aki hatalmas kardot vagy pallost tart a kezében. Így látjuk őt a Hősök terei kolonnádnál, a hazánk történelmi személyiségeit megmintázó szobrok között Margó Ede 1906-os alkotásaként, ahol hatalmas pallosára támaszkodva nehéz páncélos vértezetben tekint le ránk.

Ehhez hasonló a Budai várba felvezető, 1921-ben róla elnevezett út mentén álló szobra is, amit Tóth István készített a századforduló idején. Az 1903. november 24-én felállított szobron Hunyadi korhű páncélban, fején hollószárnyas burgundi sisakban jelenik meg, két kezével hatalmas pallosának markolatára támaszkodik, lábainál pedig hadi jelvények és török zászlók hevernek.

Az Országház nyugati homlokzatán ugyancsak így tűnik elénk. Holló Barnabás harci öltözetben, szablyával és pajzzsal a kezében ábrázolta a törökverő hadvezért, aki mellett a kortárs uralkodók, balján V. László, jobbján I. Ulászló királyok láthatóak.

Mindezekkel ellentétben áll az Országház kupolatermében látható ábrázolás, ahol Bezerédi Gyula kormányzói méltóságában, jogarral a kezében, aranyos mentében, mellén összecsatolt palásttal, és páncélsisak helyett tollas fejdísszel formálta meg a törökverő magyar vitézt, a kupolaterem nemzeti panteonjának többi tizenöt alakjának stílusához igazodva.

Persze sokkal inkább illett Hunyadihoz a bátor harcost mintázó ábrázolás, hiszen vérbeli végvári vitéz, nagy hadvezér volt, aki már igen fiatalon megismerte a kardforgatás és bajvívás tudományát. Az ifjú Hunyadi az 1420-as években olyan nagyurak szolgálatában kezdte meg a katonai pályáját – akiknél apródként szolgált –, mint a kivételes képességű hadvezér, Ozorai Pipó vagy Lazarevics István szerb despota. De szolgált Csáki György székely ispán és Újlaki Miklós környezetében is, ami a harcászati képességeinek megalapozását jelentette. Ez volt az az időszak Hunyadi életében, mikor az első tapasztalatait megszerezte a törökök elleni hadviselésben.

Hunyadi 1430 nyarán vagy őszén került Luxemburgi Zsigmond udvarába, s a következő évben elkísérte őt Itáliába, ahol Filippo Maria Visconti milánói herceg szolgálatában a hazai után immár az európai hadviselés művészetét is megismerhette és elsajátíthatta, majd 1434 őszén visszatért Zsigmonddal hazánkba.

Hunyadi karrierje Zsigmond halálát követően, az 1440-es évek elejétől kezdve ívelt jelentősen felfelé, s az elkövetkező 15 esztendő a nándorfehérvári diadallal együtt számos megnyert nagy csatát, de sokszor súlyos vereségeket is hozott egyben. Az 1440-es években változott meg harci szelleme is, az addig alkalmazott passzív védelem taktikáját aktív támadásokkal cserélte fel az egyre inkább agresszívvá váló oszmán hatalommal szemben.

Hunyadi a kortársak körében is inkább a hadvezéri képességeiről volt híres és hírhedt, mintsem rövid, 1446 és 1453 közötti, kormányzói hatalommal rendelkező államférfiúi tevékenységéről.

A Mátyás király korában élő Thuróczy János ítélőmester, első világi krónikaírónk, az 1480-as évek elején kezdte el írni a magyarok cselekedeteit (Chronica Hungarorum) taglaló munkáját, mely a hunok bejövetelétől Mátyás uralkodásáig tárgyalta hazánk történetét. A krónikát 1488-ban kétszer is kiadták, először Brünnben, majd Augsburgban nyomtatták ki jórészt ugyanazt a szövegváltozatot. A krónikához egyes magyar vezéreket és uralkodókat ábrázoló rajzok készültek, amelyek többnyire inkább sematikus képek, mintsem egyéni karaktereket megjelenítő illusztrációk, bár vannak köztük olyanok, ahol némi egyéni jegyeket is fel lehet fedezni. Hunyadi János alakját az első, brünni kiadásban páncélos lovagként ábrázolják, ahol az egyéni karaktervonások közül az ötvösmű pánttal összefogott hullámos hosszú hajat és a lefelé csüngő bajuszt lehetne kiemelni. A vértezetben álló alak baljával hatalmas pajzsára támaszkodik, jobbjában erős kardot tart.

A második, augsburgi kiadás illusztrációiról a kiadást támogató budai könyvkereskedő, Feger Tibold (Theobald Feger) gondoskodott. Ebben a műben Hunyadi alakját az előzőhöz hasonló, de attól egyes elemekben mégis eltérő módon ábrázolták. Ugyancsak oldalsó irányból láthatjuk, de már behajlított térddel, kontraposzt tartással. A vértezete itt több, mint az előző alaké, amelyből az arca alig látható. Ugyanis a fején egy tolldíszes, szemréssel ellátott sisakot visel, és a nyaki vértezete is az álláig ér. Az ábrázolás kétségkívül egy erős, daliás termetű vitézre utal, hiszen már magának a páncélzatnak a viseléséhez is kellő férfiúi erőnlét szükségeltetett.

Thuróczy János krónikájából azonban ennél még sokkal többet megtudunk Hunyadiról. A krónikás ítélőmester a Hunyadi haláláról szóló részben írja le részletesen alakját, akiről a következőket mondja: „A gróf úr közepes termetű ember vala, nagyfejű, fodor és gesztenyeszínű hajú, nagy szemű, kegyes tekintetű, orcája pirosló, egyéb tagjai arányosak, szépek. Ezer közül is meglátszott, hogy ő a vezér.”

Persze – mondhatnánk –, nemcsak a külcsín, de a belbecs is fontos. Hunyadinál a vitézi termethez értékes belső tulajdonságok is társultak. Mátyás király udvari történetírója és Thuróczy János kortársa, Antonio Bonfini a következőképpen jellemezte a király apját, Hunyadi Jánost: „erkölcsei minden tekintetben a legnemesebbek voltak, mentesek minden barbár durvaságtól. Nagy híve volt a vallásnak és az igazságnak, ugyanígy a szabadságnak és a bőkezűségnek. Szerette a tisztességet és ápolta a barátságot. […] Kemény és emelkedett volt férfiúi lelke, tanácsa bölcs és okos. Szokása volt semmit sem tenni meggondolatlanul, elhamarkodva. Úgy látszott, nem tűzhet maga elé olyan célt, amit ésszel és ügyességgel el ne érhetne.”

A Thuróczy-krónika első, brünni kiadásának ábrázolásához hasonlít az a budavári Nagyboldogasszony-templombéli fejdombormű, mely a Mátyás-torony alapfalainál, a kóruskarzatot alátámasztó nagy ív oszlopfőjének levéldíszei között húzza meg magát. Nem is egy fejdombormű van itt, hanem összesen négy, amelyek közül három tartozik egymáshoz szorosan. A kompozícióban Hunyadi Jánost és két fiát, Mátyást és a lefejezett Lászlót vélik egyesek felismerni, míg a negyedik fejben a templom akkori építőmestere jelenítette meg önmagát, más vélekedések szerint viszont ez utóbbi inkább Luxemburgi Zsigmond királyra hasonlít. A fejdombormű Hunyadi Jánost ugyancsak hullámos hajjal és bajusszal ábrázolja, mint a Thuróczy-krónika első kiadásának illusztrátora. A négy fej a Mátyás-torony földszinti falainak lerakásakor, 1461-ben keletkezhetett, amikor Hunyadi János fia, Mátyás király már három éve ült a trónon.

Mátyás király két monumentális alkotással tisztelgett apja emléke előtt. Hunyadi János holttestét a gyulafehérvári székesegyházban temették el, s Mátyás ide szállíttatta bátyja, László tetemét is uralkodásának legelején, 1458. március 20-án. Majd később, az 1460-as években adományt tett Gotthardt gyulafehérvári prépost és utódai javára, hogy bizonyos napokon kötelesek misét mondani apjáért, bátyjáért és az összes vérrokonaiért annál az oltárnál, mely előtt eltemették őket. Ekkor készülhetett az a síremlék, mely ma már csak töredékében eredeti, viszont a korban Mátyás apjának állított dicső emléket.

A másik emlékmű Mátyás király budai palotájának homlokzatát díszítette. Mátyás történetírója, a már említett Bonfini ír arról, hogy a királyi palota Mátyás szárnyának második udvarán a nyugati homlokzaton három fegyveres szobor volt látható: „középen áll a sisakos Mátyás, elgondolkodva támaszkodik lándzsájára és pajzsára; jobbról az apja, balról a bús László.” A szobrok, a palotával együtt a török időkben teljesen megsemmisültek, így jórészt csak Bonfini leírásából tudunk róluk. De alighanem Mátyás volt az első, aki apja emlékét plasztikus módon, egy egész alakos szobor formájában örökíttette meg.

Nyitókép: Hunyadi János szobra Budán a Halászbástya alatt (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)