Pest városa a XIX. században elkezdett növekedni. A város lakossága és kiterjedése egyre nagyobb lett, ezért piaci igény jelentkezett egy, az omnibuszoknál szervezettebb, nagyobb kapacitású szolgáltatás iránt. A gőzvontatás a távolsági közlekedést döbbenetes gyorsan megreformálta, de a gőzmozdonyok a városokban nem nagyon voltak használhatók.
A XIX. század második felében a lóvasút tűnt a legmegfelelőbbnek, Pesten Károlyi Sándor gróf és üzlettársai 1862-ben folyamodtak engedélyért a Helytartótanácshoz egy Pest–Újpest közötti lóvasúti vonalra. Újpest ekkor nem Pest része volt, hanem egy egészen fiatal település, amelyet a lóvasútban érdekelt Károlyi Sándor édesapja, Károlyi István alapított. Az Újpest legnagyobb mecénásaként ismert Károlyi Sándor és üzletfelei tehát elsősorban e települést kívánták összekapcsolni Pest városával. Vélhetően ezért is nem a pesti helyhatósághoz, hanem a legfelső, országos központi hatósághoz, a helytartótanácshoz fordult.
Károlyi Sándor maga egyébként érdekes személyiség volt, párizsi száműzetésében – amelyre azért kényszerült, mert az 1848–1849-es szabadságharcban 17 évesen Klapka György parancsnoksága alatt szolgált főhadnagyként – megismerkedett a modern szociálpolitika eszméivel.
A tervekről a korabeli sajtó is hírt adott, a Politikai Ujdonságok 1863. október 22-én ezt írta:
„(Lóvasút Pest és Uj-Pest között.) Rég tervezték már, hogy a fővárost Új-Pesttel lóvasút által kössék össze; most végre a terv a megvalósuláshoz közelit. A szükséges összegből 70,000 ft, részvények útján már födözve van, s a vállalat érdekében a részvényesek már gyüléseznek. Az építendő vasút költségei 100,000 ftban állapíttattak meg.”
A részvények egyébként 50 forintba kerültek, azért, hogy a kisebb vagyonnal rendelkező emberek is jegyezni tudják, bár az 50 akkori forint nem volt kevés összeg, mai áron 280 000 forintot ér. Aki egyszerre legalább 20 részvényt, azaz 1000 forintnyi befektetést tett, akkor alapítóként jegyezték fel a nevét.
Három évig zajló tárgyalások után végül az engedélyt 1865. április 22-én kapta meg a társaság. Károlyi Sándor mellett a kérelmezők között bankárok, gyárosok is voltak. Az engedélyt magyar nyelven állították ki, hivatalosan a „Pest-újpesti lóerejű vasút építésére és üzemeltetésére” szólt, és a pesti Széna tértől, azaz a mostani Kálvin tértől engedte meg a vonal építését. Az engedélyt tehát elsősorban a Pest–Újpest viszonylatra kapták meg 40 évre, amely idő letelte után a vasút ingyen Pest város tulajdonába ment volna át. A kérelmezőknek a vonal kiépítésére két évük volt, és az építés alatt okozott károkat is meg kellett téríteni.
Az engedélyokmánynak azonban volt egy, a későbbiekben igencsak jelentős kitétele, ugyanis az az alábbi mondatot is tartalmazta:
„s egyúttal minden egyéb, Pestváros területén jövőben kívánatosnak mutatkozó lóvonatú vasutak építésére s üzletére – kivéve a gőzmozdonyos vasutakat – az előjogot a következő feltételek alatt határozta kiadandónak.”
A kérelmezők tehát Pest város teljes területére koncessziót kaptak, azaz más vállalkozás nem is indíthatott volna lóvasutakat. Igaz, volt egy kiskapu, miszerint, ha az új vonalak engedélyokmányát nem fogadják el, akkor ott más is építhet vonalat. Mivel Buda akkor még önálló város volt, annak, hogy a későbbiekben Budán is megalakuljon egy lóvasút társaság, semmi akadálya nem volt. Jó negyedszázaddal később annak a félmondatnak is jelentősége lett, amely a koncesszióból a gőzvontatású vasutakat kizárta, de az már egy másik, a villamosokról szóló történet.
A Károlyi és társai által megkapott engedélyokmány alapján létrehozták a Pesti Közúti Vaspálya Társaságot, azaz a PKVT-t. Természetesen az első vonala az újpesti volt, amely 1866. augusztus 1-jén kezdte meg az üzemét.
Nyitókép: Lóvasút a XIX. század végén (Fotó: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.07.083)
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció