Valamikor jelentős hírnek számított, ha az állami légitársaság, a Malév új repülőgéptípust szerzett be. Az újságok hosszan ecsetelték az új típus előnyeit és hatását a hazai légi közlekedésre. Így volt ez akkor is, amikor 65 éve, 1960 tavaszán a Malév megkapta az első gázturbinás-légcsavaros repülőgépét, az első Iljusin–18-ast. Természetesen a kor „követelményeinek” megfelelően a cikkek a hazánkat uraló-elnyomó hatalom, a Szovjetunió ipara előtti hajbókolás eszközei is voltak. Mivel Magyarország a szovjet blokkhoz tartozott, szóba sem jöhetett más típus, csak szovjet, igaz az Il–18-as kifejezetten jó repülő volt. A Figyelő című lap 1960. április 12-én így zengte az új gép dicsőségét:

„A vnukovói repülőtéren 1957 júliusában megrendezett repülőnapon szállt el először a meglepett nézők feje felett a szovjet repülőgépgyártás azóta világhírűvé vált, egyik legkorszerűbb konstrukciója, az Sz. V. Iljusin professzor tervei alapján készült, „Moszkva” elnevezésű, IL–18 típusú, négymotoros óriásgép, amelynek egyik példánya az elmúlt napokban „besorolt” a MALÉV gépállományába. Ezzel a magyar légiközlekedés világviszonylatban is az elsők közé tartozó távolsági repülőgép birtokába jutott.”

Utasok szállnak be egy Il–18-asba Budapesten 1972-ben (Fotó: Fortepan/Képszám: 74746)

A repülőgép a korábbi Malév-gépekhez képest – amelyek közül sok még a II. világháború környékén tervezett repülőgép volt, az amerikai DC–3-as repülőgépek szovjet változatai – valóban hatalmas előrelépést jelentett. Budapestről ezzel a géppel a MALÉV már viszonylag messzi úticélokat is elért. A négy hajtóműves 90-100, a korábbi legnagyobb Malév- gépnél háromszor több utast befogadó, gázturbinás-légcsavaros szovjet gép már akár Londonba, Amszterdamba és Moszkvába is el tudott repülni. A gép a maga korában a nyugati „versenytársakkal” összehasonlítva viszonylag korszerűnek számított.

Budapestre az első gép 1960. április 1-jén érkezett, egyes szakkönyvek, cikkek április 2-re, míg más beszámolók április elsejére teszik az első gép érkezését. Az Esti Hírlap mindenesetre 1960. április 2-án írta a következőket:

„Ma délután megérkezik a magyar légiforgalom első IL–18-as gépe. Felszabadulásunk 15. évfordulója kettős ünnep a MALÉV-nél: légiforgalmi vállalatunk dolgozóinak a Ferihegyi repülőtéren ma délután adja át Földvári László, közlekedésügyi miniszterhelyettes a Minisztertanács és a SZOT vörös vándorzászlaját. Ugyancsak ma délután 13 óra 30 perckor megérkezik a repülőtérre az első IL–18-as óriásrepülőgép, amelyet a MALÉV részére vásárolt a kormány a Szovjetunióban. A gépet Kossa István közlekedés- és postaügyi miniszter adja át a forgalomnak. Az első IL–18-as a nyárimenetrendben hamarosan forgalomba áll.”

A gép azonban nem tudott azonnal munkába állni, és bár a Népszabadság című lap még azt írta, hogy a repülő már május elsején forgalomba áll, mégis az első utasforgalmi repülésére közel 2 hónapot kellett várni, mert az első menetrend szerinti útjára csak 1960. május 25-én került sor. Az úti cél – mondhatni természetesen – Moszkva volt.

A HA-MOF jelzésű gép Ferihegyen (Fotó: Fortepan/MHSZ)

Budapestről tehát sokkal gyorsabban váltak elérhetővé az európai nagyvárosok, sőt Európán kívülre is repültek, igaz 1960 nyarán a római olimpiára még nem tudták a magyar csapatot az új géppel szállítani, mert meghibásodott. Az első időkben sok hiba hátráltatta az Il–18-as gépet, majd gépeket. Összesen nyolcat szerzett be a magyar vállalat, a következő években a Malév alaptípusa lett, akik repültek vele, azok szerették, „jóindulatú” repülőgépnek tartották, valójában nagykorúsította a magyar polgári repülést.

Budapestről egy évtizedig repülhettek az utasok ezzel a típussal, mert az 1970-es években a forgalomban betöltött szerepét átvették a sugárhajtású repülőgépek. Azonban a típus egészen 1988-ig (!) szolgálatban volt, ugyanis Budapestről jelentős mennyiségű árut szállítottak ezek a teherszállítóvá alakított repülők. A Malév több Il–18-as repülőgépet is vesztett balesetben, de az első hazai Il–18-as, a HA-MOA a mai napig megvan, és a Liszt Ferenc repülőtér melletti Aeroparkban látható. 

Nyitókép: Egy Malév Il18-as Ferihegyen (Fortepan/MHSZ)