Budapest hídjait, ahogy ezt a Pest-Budán is sokszor megírtuk, 1944-1945 fordulóján a visszavonuló német csapatok felrobbantották. A harcok elültével az illetékesek szinte azonnal foglalkozni kezdtek a helyreállítással, hiszen a két part közötti kapcsolat életbevágóan fontos volt. A minisztertanács már 1945. április 19-én napirendre tűzte a hidak újjáépítésének kérdését. Az előterjesztés célja a megfelelő pénzösszeg elkülönítése volt.
Nézzük meg, mit fogadott el a kormány 80 éve! Az első pont a Ferenc József híd újjáépítése volt. Ez a híd (a mai Szabadság híd) valójában nem pusztult el. Ugyan a hídban eleve voltak olyan pontok, amelyet még építésekor azért tettek be, hogy az oda telepített robbanószerkezetekkel a hidat teljesen el lehessen pusztítani (ez mondhatni szabványeljárás volt a hídépítéseknél), e pontokat szerencsére a németek nem használták, hanem egyszerűen a híd közepét robbantották fel. A Ferenc József híd felépítése olyan, hogy a középső közel 50 méteres rész egy külön szerkezet, azaz ezt a részt sikerült megsemmisíteni, illetve az ehhez kapcsolódó elemeket, de a pillérek, a kapuzatok, a parti nyílások megmaradtak, azaz itt nem újjá kellett építeni a hidat, hanem rendbehozni. E munkákat 1945 áprilisában 57 000 000 pengőre tették. Az előterjesztés azzal számolt, hogy az újjáépített átkelőt még 1945-ben át tudják adni, ám a hidat végül „csak” 1946 augusztusára sikerült felépíteni, de így is hihetetlen munkát végeztek az építők, és ez volt az elsőnek helyreállított budapesti híd.
A kormányülésen egy a Petőfi tér és a Döbrentei tér közötti pontonhíd építésére kért még pénzt Gábor József kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter, erre 12 000 000 pengőt irányzott elő. A híd később meg is épült, november 18-án lett kész, és hivatalosan Petőfi, a nép között Bözsi lett a neve. (A hídon akkor is rajta maradt a Petőfi név, ami ugye onnan jött, hogy a Petőfi tér és a Döbrentei tér között épült, miután a Boráros térhez helyezték át, sőt áthagyományozta az itteni, eredetileg Horthy Miklós nevét viselő hídra.)
Ugyancsak e kormányülésen vetették fel a Kossuth tér és a Batthyány tér közötti ideiglenes híd építését. Azt mindenki tudta, hogy az ideiglenes pontonhidak a telet nem fogják túlélni, azokat a jég miatt ki kell szedni a folyóból. Azt is tudták, hogy égető szükség volt egy valamennyire állandó hídra. Ez lett a Kossuth híd, amelynek építése egy igazi hőskölteménybe illik, és 1946 januárjára kész is lett. 1945 áprilisában a kormánytól erre az átkelőre a miniszter 27 000 000 pengőt kért.
Volt még egy lehetőség, amelyet ekkor, 1945 tavaszán felvetettek. Óbudán ott állt az 1943-ban félbehagyott Árpád híd, ennek befejezése logikusnak tűnt, sőt ekkor még azzal számoltak, hogy e híd 1946 végére 60-65 millió pengős költséggel megépíthető. A politika azonban közbeszólt, például a Lánchíd visszaépítését is előbbre sorolták, holott azt csak a helyreállítások végére tervezték eredetileg, ezért az Árpád híd (igaz, fél szélességben) 1950-re lett kész.
A fenti munkákhoz még meg kellett szerezni a Szövetséges Ellenőrző Bizottság jóváhagyását, azaz annak a hatóságnak az engedélyét, amely az országot a győztes hatalmak megbízásából felügyelte. A SZEB-ben viszont döntő szava a szovjeteknek volt, ami azért volt borzalmasan fontos, mert a szovjetek a háború után még megmaradt hazai ipari kapacitás jó részét a jóvátételi szállításokra foglalták le, azaz bármilyen egyéb munkát ehhez kellett igazítani.
A fenti munkák, kiegészülve még a Ferenc József híd fenntartására szánt összeggel, az előterjesztés szerint 184 650 000 pengőt jelentettek, amiből 1945-ben 135 millióra volt szükség. A költségek felét az előterjesztés szerint a főváros állta volna, és felhasználták volna a Budapesti Hídalapban (ez egy, még évtizedekkel azelőtt létrehozott, a hídépítésekre szánt elkülönített forrás) meglévő 3,1 milliót is. A miniszter azt kérte, hogy a fenti összeget havi 15 milliós részletben fizesse ki a költségvetés.
A fenti hídépítési munkák egy része, a Ferenc József híd kijavítása, a Petőfi pontonhíd és a Kossuth híd építésének előkészítése azonnal megindult. Az előterjesztésben szereplő összegeket azonban semmiképp nem lehetett tartani, hiszen a pengő árfolyamát az ekkor meglóduló (és a világon azóta is egyedülálló mértékű) hiperinfláció elmosta.
A hídépítők munkáját többek között ez is jelentősen megnehezítette, ahogy az élelmiszer- és anyaghiány, az időjárás és sok más tényező, volt, hogy csak ételért dolgoztak a munkások, de még így is 1945 novemberére elkészült a Petőfi pontonhíd, 1946 januárjára – a pokolian hideg idő és a borzalmas munkakörülmények dacára – a Kossuth híd és 1946. augusztus 20-ra a Szabadság hídnak átkeresztelt Ferenc József híd. Majd sorban a többi híd is.
Nyitókép: A Duna 1946-ban (Fotó: Fortepan/Képszám: 78771)
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció