Szabadság hid

2021. november 23. 09:00
A budapesti Duna-hidak elnevezése nemcsak Budapest, de az ország történelmének egy-egy fejezetéről is árulkodik. Van olyan hidunk, például a Margit híd, amelyet az építése óta ugyanúgy nevezünk, mások több keresztelőn is túlestek már. Első budapesti Duna-hidunkat viszont, a sokáig névtelen Lánchidat hiába nevezték el 1915-ben Széchenyiről, máig eredeti, nem hivatalos nevén hívja mindenki.
2021. október 4. 09:00
A Szabadság híd 125 éves. Budapest legrövidebb Duna-hídja sok érdekességet rejt. Átadásakor, a millennium évében Ferenc József verte be az utolsó, ezüstszegecset, a színe a zöld mellett volt már kék és szürke is, egy időben le akarták bontani, a rendszerváltás előtti felújításakor pedig fondorlattal helyezték rá vissza a történelmi magyar címert.
2021. augusztus 23. 09:30
Az államalapítás ünnepén megrendezett látványos budapesti tűzijáték végén izzó görögtüzek gyulladtak a hidakon, így a Szabadság hídon is. Akkor biztosan kevesen gondoltak arra, hogy ez volt az első híd, amelyet a II. világháborús pusztítás után újjáépítettek, és 1946. augusztus 20-án átadtak a forgalomnak.
2020. november 20. 09:00
A II. világháborús pusztítás és rombolás után Budapesten a Duna felett csak ideiglenes hidak biztosították a közlekedést. Az egyik legfontosabb átkelő a Petőfi pontonhíd lett, amely arról kapta a nevét, hogy a pesti Petőfi teret kötötte össze a budai Döbrentei térrel, a vízbe zuhant Erzsébet híd tőszomszédságában. A pestiek azonban a leleményesebb Böske híd elnevezést kezdték használni, a Petőfi nevet pedig a döntéshozók később egy másik hídra örökítették át.
2020. október 17. 11:00
Egy Bécsben bekövetkezett katasztrófa miatt 1979-től hídfelújítási program indult Budapesten. A Szabadság hídra 1981-ben került volna sor, de kényszerűségből előbbre kellett sorolni. Azonban 1985-ben kiderült, hogy ismét halaszthatatlan beavatkozásra van szükség: az eredeti acél tartóoszlopok jelentős mértékben korrodálódtak, ezért a forgalmat újra le kellett állítani. Ekkor azonban a felújítás mellett az is eldőlt, hogy a Szabadság híd visszakapja eredeti, zöld színét.
2020. szeptember 10. 11:00
A Margit híd építésekor még nagy vitát váltott ki, hogy vezessenek-e síneket át a hídon. A Rákóczi hídon is csak 20 évvel a híd átadása után indult meg a villamosközlekedés. A Galvani úti hídra pedig az első körben nem is terveztek villamosközlekedést. Ám napjainkban biztosnak tűnik, hogy még évtizedekig utazhatunk villamossal Pestről Budára.
2020. augusztus 31. 09:00
A Szabadság híd pesti hídfőjét két kis épület „őrzi”, a Szabadság híd vámházai. Régen több budapesti hídnál is voltak ilyen kis épületek, de vajon mire szolgáltak, és miért csak kettő maradt meg belőlük?
2020. július 2. 18:00
Sokan a jövő gyalogoshídját látják a Lánchídban, holott az erre a szerepre nem alkalmas. A híd ugyanis három szigorúan elválasztott, egymással párhuzamos útpályából áll, a két járdából és középen az úttestből, amelyek között átjárási lehetőség nincs, és nem is lehet, sőt a középsőből, a közúti pályából jobbra és balra nem is igazán lehet kilátni. Más lehetőséget kell keresni, mert annyi bizonyos: a budapestiek régóta vágynak egy gyalogoshídra.
2020. április 19. 15:30
Az elmúlt napokban több hidat is lemostak Budapesten: megtisztult a Lánchíd, a Szabadság híd, a Margit híd és a Petőfi híd is. A Váralagút mosását is elkezdték a héten, a munkálatokat éjszakánként végzik, és kedden fejezik be.
2020. január 17. 09:00
„Hölgyeim, uraim, ma egy kis mókával szerettem volna szórakoztatni önöket ...de ma... hogy mondjam... nagyon rossz híreket kaptam valakiről... aki szívemhez nagyon közel... egy bohócnak nehéz ilyesmiről... az ember csak dadogni tud és sírni... Pozsony, Kolozsvár, Nagyvárad...Nagyérdemű közönség, mai előadásom elmarad” – írja Szenes Béla 1920. január 18-án a Pesti Hírlap azon rovatában, ahol a vicces írásokat közölték. Így érezte magát e sorok írója is a soron következő lapszemle összeállításakor, amely arról a hétről szól, amikor 1920-ban és 1945-ben is gyászba borult Budapest.
2019. február 10. 17:01
Akár hatalmas ívhíd is állhatna az Erzsébet híd helyén, míg a Szabadság híd rácsos, konzolos hídja helyett egy lánchíd is összeköthetné Pestet és Budát.
2019. január 22. 10:33
Bejárta a magyar sajtót, hogy Kínában a Huawei központjában felépítették a Szabadság híd mását. Valóban megdöbbentően hasonló a híd képe a Szabadság hídéhoz. Azonban nem ez az egyetlen másolata, illetve testvére Budapest ikonikus hídjának.
2019. január 17. 10:57
Még villamos is átmegy a kínai másolaton.
2018. szeptember 28. 08:33
A közlekedési dugó nem új keletű jelenség a fővárosban: épp kilencven éve a budapesti városvezetés buszjáratot indított a Ferenc József hídon, hogy javítsák Buda közlekedését.
2018. szeptember 24. 09:26
Száz éve adták át Gellért Szállót. A kor legmodernebb fürdőkomplexuma egy olyan forrás fölé épült, amely már évszázadok óta használatban volt: elsősorban a szegényebbek jártak ide.
2018. augusztus 15. 08:13
Ha tartós hőség és aszály van, a folyók is apadni kezdenek. És ha a Duna eléri a nagyjából egyméteres vízszinthatárt Budapestnél, a híradásokban rendre megjelenik egy kis zátony. Ez az Ínség-szikla, ami a Szabadság hídtól északra, a Gellért-hegy lábánál áll a mederben.
2018. június 23. 07:54
Lassú folyamat volt az első Erzsébet híd megvalósulása. Csodálatos híd született, ám ehhez le kellett bontani a pesti óváros számos házsorát és a régi városházát is. Itt a története!
2018. május 13. 11:16
A városi és társadalmi tér fogalmát vizsgálja a 16. Velencei Építészeti Biennálé magyar pavilonja.
2018. május 11. 12:50
Tudta, hogy Budapest második légikikötője a Dunán volt, a Szabadság hídnál? A húszas években Bécsbe és a Balatonra is naponta lehetett innen repülni.
2018. március 15. 21:44
Tudta, hogy ötven évvel ezelőtt létezett egy olyan terv, hogy lebontják a Szabadság hidat? Az 1960-as években Budapest is a motorizáció és a modernitás lázában égett, és ennek oltárán sok mindent készek voltak feláldozni. A Szabadság híd helyére egy „modern”, az autóközlekedést mindennél jobban szolgáló kétágú híd épült volna.
2017. október 30. 09:33
Feketeházy János hídtervező munkássága előtt tiszteleg az Öntödei Gyűjtemény.
2017. május 17. 14:46
A Szabadság híd az első olyan dunai átkelőnk, amely teljesen a magyar ipar által előállított alkatrészekből épült fel. A szakértők közül többen az egyik legszebb konzolos hídnak tartják. Tervezője, Feketeházy János 175 éve született.
2016. november 16. 14:32
Zöld színű és Ferenc József nevét viselte. Legtöbben csak ennyit tudnak róla. Pedig az idén százhúsz éves Szabadság hidat szintén a millennium évében adták át, abban a korban, amelynek építészeti öröksége máig meghatározza városunk arculatát. Tudták, hogy Budapest legrövidebb átkelőjének megépítése a Margit hídnak és a hídvámokból befolyt összegnek köszönhető, és hogy elsőként volt rajta elektromos világítás? Egy átkelő 120 évének története.
2016. június 26. 18:49
A dél-budai villamosfejlesztések miatt várhatóan nyár végéig lesz lezárva a Szabadság híd az autósok és a tömegközlekedés elől. A kerékpárosok és gyalogosok átkelhetnek a hídon.
2016. június 17. 16:11
Tarlós István pénteken arról beszélt: itt volt az ideje a dél-budai villamosfejlesztéseknek, amik miatt a Szabadság hidat is le kell zárni.