Budapest világvárossá alakulásával párhuzamosan, azzal együtt épültek ki a városképet meghatározó hídjai is. A Széchenyi Lánchíddal együtt napjainkig kilenc állandó közúti és két vasúti híd épült a Duna budapesti szakaszán, de a két városrész közötti dunai átjárók története ennél jóval gazdagabb, és több száz évet ölel át. Ezt a várostörténeti, művészettörténeti, építészeti, történelmi és műszaki szempontból is izgalmas témát dolgozta fel a Budapest Főváros Levéltára gondozásában 2024-ben megjelent Budapest – A város és hídjai című kötet, amelyet V. László Zsófia főlevéltáros szerkesztett. A kiadvány célja – miként az előszóban is olvashatjuk –, hogy „a hidak és a város összefonódó történetét” teljeskörűen bemutassa.
A gazdagon illusztrált kétnyelvű (magyar és angol) kiadvány előzménye volt a Budapest – A város és hídjai című kiállítás, amelyet Budapest Főváros Levéltára 2023-ban, a főváros egyesítésének 150. évfordulója, valamint a Széchenyi Lánchíd megújulása alkalmából rendezett. A tárlat gazdag kutatási anyagát is tartalmazó könyv jóval több mint egy kiállítási katalógus, érdemes tehát azoknak is tanulmányozni, akik a kiállítást megtekintették. A kiadvány ismerteti a fővárosi hídterveket, elképzeléseket, a hidak városfejlődésben betöltött szerepét.
A kötetből megtudható, hogy már a középkorban, Luxemburgi Zsigmond és Hunyadi Mátyás király is állandó híd felállítását tervezte Pest és Buda között. A törökök hajóhidat létesítettek a Dunán. A törökök kiűzése után, a Széchenyi Lánchíd megépítése előtt ugyancsak hajóhíd biztosította az átkelést a folyón. Korabeli leírásokból érzékelhető, hogy nem lehetett egyszerű és biztonságos a hajóhídon történő átkelés, főleg akkor nem, hogyha a vízi közlekedésben részt vevő hajók a hidat keresztezve szerettek volna továbbhaladni a Dunán. A hajóhíd szélesebb volt, mint gondolnánk, a kötet Carl P. Vasquez 1837 körül készített metszetének példáján mutatja ezt meg. A képen látható hajóhíd közepén két lovaskocsi is elfért egymás mellett, valamint kétoldalt a gyalogosoknak is jutott egy-egy járda.
A folyón történő átkelésre alkalmas egyéb epítményeket, ideiglenes megoldásokat is megismerhetünk a kötetből, ilyen volt például a repülőhíd („lengőkomp”), amit a könyvben egy 18. századi metszeten láthatunk. A városfejlődés egyes szakaszait bemutató térképeken nem csak a főváros növekedésének üteme tanulmányozható, hanem azok a megoldások is, amelyek egyes korokban a folyón való átkelést segítették.
Egy állandó Duna-híd ügye egyre gyakrabban napirendre került az 1820-as évektől kezdve, angol minták alapján keresték az ideális megoldást. Sándor Móric az 1820-as években Marc Isambard Brunel francia származású angol mérnöktől kért terveket egy állandó híd építésére, aki egy ötnyílású lánchidat képzelt el. Ennek a rajza is szerepel a kiadványban. A kötetben publikált tervrajzok között láthatunk egy 1832-ben rajzolt egypilléres függőhíd-elképzelést Győry Sándor földmérőtől, valamint egy 1836-ban készült vashíd tervét a Hoffmann testvérek és Maderspach Károly mérnök elképzelése szerint. Az állandó híd eszméje a reformkori haladás egyik szimbólumává lett. Izgalmas hidat álmodott meg Vásárhelyi Pál 1838-ban, aki a híd diadalívekre emlékeztető kapuzatai közül a középpillér felső szintjén még egy mulatót is berendezett volna.
A megvalósulatlan terveket követően a kötet felépülésük időrendjében mutatja be a fővárosi Duna-hidak fordulatokban gazdag történetét. Megismerhetjük a gróf Széchenyi István támogatásával és közbenjárására megvalósult Széchenyi Lánchíd, valamint a Margit híd, a Szabadság híd (korábban Fővám téri, majd Ferenc József híd), Erzsébet híd (rövid ideig Eskü téri híd), a Petőfi híd (előtte Horthy Miklós híd), az Árpád híd (korábban Sztálin híd) történetét. A kötet a második világháborúban lerombolt mérnöki műalkotásaink helyére emelt ideiglenes hidakról is megemlékezik. Ezután a vasúti hidak, a Rákóczi híd (korábban Lágymányosi híd), a Deák Ferenc híd (egy ideig Hárosi híd), valamint a Megyeri híd történetét taglalja.
A könyv az Alternatív Budapest fejezetben különféle meg nem valósult XX. századi elképzeléseket, terveket tár elénk, amelyek egy-egy híd létesítésével összefüggő városrendezési koncepciókat vázolnak fel (Tabán, Óbuda). Ezek között látható például az 1996-ra tervezett, de elmaradt világkiállítás budai területének utóhasznosítási terve is egy különleges gyalogos híddal, amelyet dr. Sigrai Tibor és Reimholz Péter rajzolt 1994-ben.
A hidakhoz szorosan kapcsolódó, egyéb érdekes témakörök is felbukkannak, ilyen a hídvám, amelyet kezdetben minden átkelőnek meg kellett fizetnie. A beszedett díjakból finanszírozták a hidak karbantartását és az építésükre felvett kölcsön törlesztését is. Mint a kötetben is olvashatjuk, a hídvám végül 1918. november 30-án szűnt meg Budapesten.
A kötet a Hídépítők és az idő című fejezetben a hídépítéssel kapcsolatos nehézségeket és a hidak sorsát befolyásoló történelmi eseményeket veszi sorra. A hídépítők közül kiemeli a Széchenyi Lánchíd tervezését végző angol William Tierney Clark mérnök és a skót származású építésvezető, Clark Ádám munkáját. Hangsúlyozza továbbá azt is, hogy az első állandó budapesti hidunkat angol szakképzett munkaerő építette meg. Felhívja a figyelmet arra is, hogy a nyersanyagok beszerzése és szállítása sem lehetett egyszerű feladat. A Lánchíd esetében megtudhatjuk, hogy a láncok vasanyagát Angilából hozták Pest-Budára és először nem a célállomáson, hanem Frankfurtban pakolták le. A skót származású Clark Ádám szaktudásának és közbenjárásának köszönhetően a Széchenyi Lánchíd több alkalommal is megmenekült a pusztulástól. Az 1848–1849-es szabadságharc idején hol az osztrákok felrobbantási kísérletétől, hol pedig Dembinszky tábornok felégetési szándékától sikerült megóvnia a hivatalosan 1849. augusztus 20-án megnyitott hidat.
A hidak történetéhez a jeles események és ünnepek is hozzátartoznak, ilyen az alapkőletétel, a híd hivatalos átadása, a nemzeti ünnepek alkalmi díszei. Ezekről is olvashatunk a kötetben. Kiemelendő a Lánchíd Barabás Miklós festményén is megörökített alapkőletétele 1842-ben, valamint a Fővám téri (Ferenc József) híd felavatásának ünnepélyes eseményei Ferenc József személyes jelenlétében 1896-ból. Láthatunk egy festményreprodukciót a Lánchíd 1919. május 1-jei vörös színű díszítményeiről (piros zászlók és szalagok, vörös csillagok), valamint Horthy Miklós kormányzó és Viktor Emánuel olasz király 1937-es találkozásáról, melynek hátterében ugyancsak a Lánchíd feldíszített pesti hídfője látszik. Ugyanakkor a háború után újjáépített Lánchíd 1949-es átadásáról készült fényképet is láthatunk a kötetben.
E Dunán átívelő mérnöki szerkezetek, amelyek között több remekmű is található, fontos közlekedési és stratégiai pontok voltak a város életében, ennélfogva forradalmi és háborús helyzetekben konfliktusok színtereivé váltak, az 1848-1849-es szabadságharc eseményeitől az 1918-as lánchídi csatán és Budapest ostromának tragikus következményein át egészen a rendszerváltozás utáni, 1990-es taxisblokádig.
A kötet a hidakon átvezető lóvasutak és villamosvonalak történetéről is ad egy összefoglalót. A hidak, mint az emlékezet helyei című fejezetben a hidak környezetében elhelyezett vagy elhelyezni kívánt emlékműveket, szobrokat, építményeket látunk, többek között Francsek Imre 1915-ös korai óbudai hídtervén látható, Árpád vezért ábrázoló monumentális emlékműtervezetét.
A minden részletre kiterjedő kiadvány bemutatja a hidakon megjelenő Szent Korona-ábrázolásokat, szimbólumokat, címereket is. A hidak városképi jelentőségével is külön foglalkozik, beleértve a turisztikai szempontokat: a Lánchíd ábrázolása visszaköszön a Grand Hotel Hungária menülapján (1876) vagy a nemzeti csokoládé hirdetésén, a porceláncsésze festésén és a bélyegeken is.
Budapest hídjairól egy reprezentatív, széles körű levéltári kutatásra támaszkodó, egyúttal tetszetős és olvasmányos kiadvány született. A könyv egyes fejezeteit a kiállítás anyagának összeállításában is közreműködő főlevéltárosok írták, vagyis V. László Zsófia, Nagy János, Perczel Olivér, Simon Katalin, Varga Katalin. A kötet képanyaga többek között Budapest Főváros Levéltárának saját gyűjteményeiből, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárából, a Hadtörténeti Intézet és Múzeumból, a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központjából, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum gyűjteményeiből származnak, emellett egykorú folyóiratok illusztrációi is vannak köztük. A könyv nemcsak tartalmi szempontból, hanem minőségi képanyagát tekintve is számot tarthat a széles olvasóközönség érdeklődésére.
Nyitókép: Kilátás a Széchenyi Lánchíd és a Parlament felé 1908-ban (Forrás: Fortepan/Képszám: 277831)
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció