A Citadella stratégiailag kiemelkedően fontos helyen fekszik, ahonnan megfelelő tűzerejű fegyverekkel a fél várost – és főképp a budai Várat – el lehet érni. Magától értetődő tehát, hogy a török kor óta bizonyítottan, előtte pedig valószínűsíthetően állt itt, a Gellért-hegy tetején valamiféle megfigyelőállás, kisebb erődítmény. A mai épület létrehozása azonban új fejezetet nyitott a XIX. század közepén, amelyben újra és újra harcászati szerepet kapott a Citadella – még ha rövid időre is.
A II. világháborúban is jutott neki szerep, még ha a fontosabb csaták nem is itt zajlottak, hanem más helyszíneken, többek között a közeli budai Várban. A légvédelem szempontjából mégis nehezen megkerülhető helyszín volt a Gellért-hegy teteje, hiszen magasabban helyezkedik el, mint a Várhegy, ám jóval közelebb esik a város központi területeihez, mint a magasabb budai hegyek. Az 1930-as években tartott légvédelmi gyakorlatok során – bár még szerencsére nem élesben – már fontos szerepet kapott az egykori erőd is.
Az 1937 októberében tartott nagyszabású légiriadón – bár a parancsnoksága nem itt, hanem a Hármashatár-hegy menedékházában rendezkedett be – a város több fontos pontja mellett a Citadellán is elhelyeztek egy jól kipróbált légvédelmi szirénát, hogy hangja messze elhalasztódjon a környéken. Mivel a próba részeként kikapcsolták a városban mind a 27 300 utcai lámpát, tömeg gyűlt össze a Citadella köré, hogy innen nézze meg, hogyan borul sötétségbe Budapest.
Így írt erről az Ujság című lap tudósítója 1937. október 14-én:
„A Citadella öreg falai körül váratlanul nagy tömegre találunk. Az emberek sétálnak, a várost nézik. Pontosan féltizenkettőkor iszonyú üvöltéssel, vijjogással megszólal a sziréna, amely körbe forogva a város minden része felé közvetíti a vészjelet. A mosoly az ajkakra fagy, a sziréna olyan borzalmasan üvölt, hogy mindenki megrémül. Csak néhány másodperc s a város tizenöt részéből egymásután búg fel ugyanaz a hang s a következő pillanatban a még pislákoló fények halványulni kezdenek."
Néhány másodperc múlva fokozatosan elsötétült a város, és fél órán keresztül úgy is maradt. Éjfélkor üvöltöttek fel újra a szirénák és kapcsoltak fel ismét a lámpák, jelezve, hogy véget ért a nyomasztó próba. De sajnos nem kellett sokat várni a következőig.
December 9-én újabb, ezúttal nappali légvédelmi gyakorlatot tartottak a fővárosban. Ezúttal a haditechnika is felvonult, mint a Magyar Hírlap 1937. december 10-i száma írja, géppuskás osztagok álltak készenlétben a Boráros téren, a Sziklatemplomnál, a Halászbástyán és a Levéltár tetején is, a Citadellán pedig légvédelmi gépágyúk „várták” a képzeletbeli támadást. A légvédelmi parancsokság vezérkara ezúttal a Citadellán helyezkedett el:
„A Citadella falára függesztve hatalmas térképek, amelyekről áttekinthető felülnézetben az egész város. Fábry ezredes, a védelem vezetője, az utolsó utasításokat adja ki. A Citadella kiugró bástyáján tüzértisztek várakoznak, égnek meredő csövű gépágyú mellett. A közelben elmaszkírozott rádió- és telefonállomás egy sátorban. Itt vannak a városi urak, a polgári és katonai hatóságok, a technikusok, mérnökök, szakemberek, akik várakozás közben egy komoly légi támadás esélyeiről beszélgetnek."
A dermesztően valósághűre tervezett gyakorlat során a gépágyúkat el is sütötték, ahogy vaktöltetű bombákat is, felsikítottak a szirénák, sőt a Deák téren még egy repülőgéproncsot is lángba borítottak (hasonlóan a mai tűzoltósági bemutatókhoz), hogy az oltási gyakorlat mellett szimulálják, milyen gyorsan tudnának kiemelni belőle fel nem robbant bombákat.
Mint tudjuk, ezek a gyakorlatok néhány év múlva éles helyzetté váltak és Budapest a II. világháború végjátékában szörnyű sérüléseket szenvedett. Az eseményekből a Citadella sem maradt ki. Bár a légvédelem parancsnoksága nem itt, hanem a közeli Kis-Gellért-hegy gyomrában, a Sziklaközpontban kapott helyet, a Gellért-hegy tetején lévő erődben is épült egy bunker. Az építés pontos idejét nem ismerjük, a bunkert azonban igen, ez az a létesítmény, amelyet csak a közelmúltban bontottak le. A 2,5 méteres vasbeton falakkal készült háromszintes, több mint 430 négyzetméteres építményből 80 méteres alagút vezetett a Citadella rondellájához.
A bunker és a Citadella részt vett a II. világháborús harcokban, az erőd vastag falai nem csak a XIX. századi, de a XX. századi tüzérségi lövedékek ellen is hatékony védelmet nyújtottak, így itt, és a Gellért-hegyen több helyszínen is voltak géppuskafészkek, légvédelmi gépágyúk. Miután a németek 1944 decemberében megállították az előrenyomuló szovjeteket, Budán kisebb védvonalakat építettek ki, ezek egyikének volt része a Citadella is, amelyet Pest eleste után megerősítettek és előkészítették a védelemre, körülötte lövészárkokat létesítettek. A szovjeteket azonban, mint tudjuk, nem lehetett megállítani, így 1945 elejére, februárra csak a Gellért-hegy és a Vár maradt az utolsó, amelyet a német és magyar erők biztosítani tudtak. A Dél Hadseregcsoport hadinaplójában február 10-én azt írta, a Citadella még a kezükben van, de már csak egy keskeny folyosó köti össze a Várheggyel a védőket.
Előbbi ostroma február 9-én kezdődött meg a Kis-Gellért-hegy irányából, nyugat felől: épületről épületre vonultak előre a szovjetek, míg végül a Citadellába szorították föl a németeket. Az eseményekről így számolt be Garád Róbert hadnagy, aki rohamtüzérként végigélte az ostromot:
„A németek akár a nagygyakorlaton, úgy intézkedtek. Szolgálati jegyeket írtak, a Citadella helyiségeiben futárok és parancsok oszlatták el az álmosságot. Német tiszti csoportok rendezett egyenruhában néhány német gyalogos egységet irányítottak. Rendelkeztek a golyószórók kilövési irányairól, mutatták az ellenséges vonalakat és tűzparancsokat osztogattak. A legénység a hóban feküdt és tüzelt, a tisztek mellettük álltak, és nem törődtek az akkor már igazán fütyülő lövedékekkel. Szinte álomszerűnek tűnt ez nekem, és amikor valamelyik állva vezénylő tiszt összeesett, másik állt helyére, tudomásul sem vette látszólag, hogy itt a vég. Lényegében keresték a halált, mert tudták, hogy más megoldás nincs számukra."
Valóban nem volt más megoldás. A végső ütközetre február 11-én került sor, amikor a támadók tűz alá vették az erődöt, majd a falába nyitott résen át behatoltak, és többórás harcban végül elfoglalták.
A Citadellát a harcokat követően, 1945 után helyreállították, környezetét rendezték, és bár elé ideológiai okból állították föl 1947-ben a Felszabadulási emlékművet, azonban mára nem csak nevében, de jelentésében is Szabadság-szoborrá szelídült az egykor rossz hírű erőddel együtt. Mára mind a Citadella, mint az előtte álló szobor a budapesti városkép kitörölhetetlen része és a jelenleg is zajló felújítás jó példa arra, hogy a múlt nehéz örökségeként ránk maradt építmények is új szerepet kaphatnak, csak idő és akarat kell hozzá.
Nyitókép: A Gellért-hegy 1945-ben (Fotó: Fortepan/Képszám: 155579)
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció