Várkapitányság
A századelő ünnepi képeslapjaiból nyílt szabadtéri kiállítás a Budavári Palota Csikós-udvarában
2024. november 29. 17:00
Régi korok rég elfeledett üzeneteinek és ünnepeinek világát idézi fel az adventi, szabadtéri kiállítás a Csikós-udvarban. A XIX. és XX. század fordulójáról származó képeslapok sokat mesélnek a karácsonyi és újévi szokásokról, hiedelmekről és arról a békebeli korszakról is, amikor Hauszmann Alajos építésznek köszönhetően virágkorát élte a Budavári Palota is. A tárlaton tizenhat szabadon álló, kivilágított installációban összesen 32 tablófelület tekinthető meg.
Újra látható lesz a Hungária-szoborcsoport a Budavári Palota északi szárnyán
2024. november 23. 11:00
Hauszmann Alajos eredeti tervei szerint építik újjá a Budavári Palota északi szárnyépületét, amelynek Szent György téri kapuzata felett ismét helyet kap majd az újraalkotott Hungária-szoborcsoport.
Mesterektől élményekig – Új szabadtéri kiállítás a Várkert Bazárban
2024. március 8. 8:30
A Várkert Bazár idén ünnepli újjászületésének tizedik évfordulóját, a jubileum apropóján pedig egy új kiállítást rendeztek, mely a gyönyörű épületegyüttes változatos történetét mutatja be. Nevével ellentétben ugyanis nem mindig volt benne kert, és a bazárnak szánt helyiségeket sem csak boltok használták. A Glorietthez vezető északi rámpán felsétálva feltárul tehát a hely múltja, amelyből mi is adunk egy kis ízelítőt.
A legmagyarabb Habsburg, avagy a vén Rákóczi – Új kiállítás a Várkert Bazárban
2023. szeptember 27. 9:00
A Várkapitányság idén ősszel is szabadtéri kiállítással teszi színesebbé az egyébként is csodálatos Várkert Bazárt. Ezúttal József nádor gazdag munkásságát ismerhetik meg az arra járók, különös tekintettel a Pest és Buda fejlesztése érdekében végzett tevékenységére. Ezért a fantasztikus fotókat is felvonultató tárlatért érdemes lesz felkeresni a helyszínt!
Állványok között az északi szárny: olyan lesz a Budavári Palota, mint Hauszmann idejében
2023. június 27. 19:00
A Budavári Palota Szent György tér felőli, északi szárnyának helyreállítási munkáiban újabb fejlemény, hogy immár a Hunyadi udvar felőli oldalon is dolgoznak a szakemberek. A palotát az eredeti állapotában állítják helyre, így az 1960-as évek hozzáépítését elbontják, az építési törmeléket elszállítják. Nemrég a palota eredeti homlokzati vakolatának egy darabját is megtalálták, ez segíti majd a hiteles rekonstrukciót.
Vadászat Mátyás királlyal – A nyéki vadászkastély és királyi kápolna története
2023. június 19. 9:00
Mátyás király híres nyéki vadaskertjének és itt álló vadászkastélyának pontos helyét hosszú ideig találgatták a történészek, mígnem Garády Sándor a XX. század harmincas éveinek elején a Hűvösvölgyi út mentén rábukkant a kastély és az egykor mellette álló kápolna romjaira, s feltárta a területet. Azóta sok évtized telt el, de a fővárosnak ez a jelentős történelmi helyszíne sajnos aránylag kevéssé vált ismertté. Tavaly óta viszont végre rendszeres időközönként látogatható a terület, ahol nemrég újabb régészeti ásatást is végeztek. Az elhagyatottságából ébredező nyéki romkertbe a Budai Várséták keretében látogattunk el.
Régészeti feltárás kezdődik mától a budavári Szent György téren
2023. május 15. 12:30
A Budavári Palotanegyedben a Szent György tér rendezésének előkészítéseként mától régészeti feltárásokat végeznek, amelyek várhatóan a nyár végéig tartanak. A Várhegynek ezen a részén a második világháború óta nem volt hasonló mértékű feltárás, így a szakemberek sok fontos leletre számítanak.
Elérte a legmagasabb pontját a József főhercegi palota
2023. április 13. 17:00
Az újjáépítés alatt álló József főhercegi palota Szent György téri épülete elérte a legmagasabb pontját. Ebből az alkalomból a hagyományokat követve bokrétaünnepséget tartottak, bokrétafát helyeztek el a palota tetejére.
Régészeti feltárás a Várban: újabb leletek mesélnek a középkori Budáról
2023. április 5. 16:00
Szerencsénk van, hogy a középkorban a Várhegyen lakók a sérült, feleslegessé vált tárgyaikat a pincék üregeibe vagy kiszáradt kutakba dobálták, mert a régészeti feltárások során felszínre lehet hozni ezeket. Ma felbecsülhetetlen értéket képviselnek, mert általuk még több ismeretet kaphatunk arról, milyen volt az élet a régi Budán az 1200-as évek végén vagy a későbbi századokban. A közelmúltban a Szent György tér északi részén kerültek elő a föld alól középkori régészeti leletek, többségük hat-hétszáz éves.
Ilyen lesz az újjászülető Budavári Palota – Mostantól bárki megnézheti a terveket
2022. december 20. 20:00
Elkezdődött a Budavári Palota helyreállítása, a napokban jelentek meg az újjáépítéséhez készült látványtervek, így ma már pontosan tudhatjuk, milyen lesz az épület a rekonstrukció befejezését követően. A neobarokk királyi palota 1890–1905 között a korábbi palota jelentős bővülésével épült, ám 1945 után a háborús sérülésekre hivatkozva átépítve, leegyszerűsítve újították fel. A Hunyadi-udvarban hétfőn megnyílt látogatóközpontban bárki megtekintheti az újjáépítés terveit.
Egy eltűnt világ szokásai – Így készültek az ünnepre a Kárpát-medencében
2022. december 6. 20:00
Valódi időutazásra hívja a látogatókat az a szabadtéri fotókiállítás, amely december 6-án nyílt meg a Budavári Palota Duna felőli teraszán, valamint a Várkert Bazárban. A régi fényképek a Kárpát-medencei népek karácsonyi ünnepekhez kapcsolódó, ma már sokak számára ismeretlen szokásait mutatja be, elvezetve a látogatókat egy eltűnt világba, dédszüleik korába.
Séta az időben – A budai zsidóság közel 800 évnyi történetéről mesélnek a várbeli házak
2022. december 3. 10:00
Bár a budavári zsidóság története a várossal egyidős, kevésbé köztudott, hogy hány helyszínen találkozhatunk a közösség emlékeivel, és hány ház őriz történeteket a középkortól egészen a XXI. századig. A Várkapitányság Budai Vársétáinak idegenvezetője most ebbe nyújtott betekintést a Shalom, Buda! című vársétán a Pestbudának.
Megújuló Citadella: katonai erőd volt, most átvágják a falait
2022. november 28. 14:00
Évtizedeken át méltatlan állapotok uralkodtak a Gellért-hegy tetején, a Citadella környékén, ám tavaly tavasszal, a régészeti feltárásokat követően elkezdődött a volt katonai erőd megújítása, átalakítása. Most következik az erődfalak átvágása a látványterveknek megfelelően, valamint a rondella új funkciók szerinti kialakítása és a szükséges szerkezetépítési munka.
Elérte a legmagasabb pontját a Honvéd Főparancsnokság épülete
2022. november 10. 18:30
Az újjáépítés alatt álló egykori Honvéd Főparancsnokság Dísz téri épülete elérte a legmagasabb pontját, tetejére már a kupola szerkezetét is felhelyezték. Ebből az alkalomból a hagyományokat követve bokrétaünnepséget tartottak. A bokrétafát a kupolát ékesítő laterna acélvázával együtt emelték a palota tetejére az ünnepségre meghívott vendégek előtt.
Marco Rossi a Szent István-teremben
2022. november 4. 18:30
A Szent István-termet és a hozzá tartozó kiállítást a 2021. augusztusi átadása óta már több mint 100 ezren nézték meg. Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya volt a 100324. látogató.
Mátyás király ezüstdénárját is megtalálták a régészek a József főhercegi palota újjáépítése során
2022. október 13. 14:00
A budavári Szent György téren újjászülető József főhercegi palota építésekor a régészeti feltárás több különlegességet hozott felszínre: egy majdnem egészben megmaradt török kori rézkancsót, Mátyás király ezüstdénárját, értékes kerámia- és üveganyagokat találtak a szakemberek. Fellelték azt a lejárót is, amely egy természetes sziklabarlangból kialakított pincébe vezetett. A helyiséget feltehetően a középkorban használták.
Az öreg, beteg gyomfák helyére új példányokat ültetnek a budai Várban
2022. augusztus 26. 21:00
Mindenki számára nyitott közpark és rendezett szőlős- és gyümölcsöskert fogadja majd a látogatókat a budai Várban, a Fehérvári rondella alatti kertekben a mai lepusztult terület helyett. Világvárosi kertet építenek akadálymentes sétautakkal, árnyas pihenőhelyekkel, nemes fákkal – közölte a Várkapitányság.
A Budavári Palota környezete – Megújulnak a történelmi kertek
2022. július 9. 9:00
A Nemzeti Hauszmann Program nemcsak a Budavári Palotanegyed épületeinek rekonstrukciójára, hanem az azokat körülfogó kertek megújítására is kiterjed. A királyi környezet a századfordulón értelemszerűen megkövetelte a szemet gyönyörködtető zöld felületeket is, amelyeken kertépítők serege dolgozott. E csodás környezet viszonylagos épségben vészelte át az ostromot, a második világháború utáni átépítés viszont nem kímélte, így tulajdonképpen e kertek is a tudatos rombolás óriási veszteseinek tekinthetők.
Felhúzták az ország legnagyobb lobogóját a megújuló Citadellán
2022. március 16. 18:00
Március 15-én húzták fel hazánk legnagyobb nemzeti színű zászlóját a felújítás alatt álló Citadellára. A 72 négyzetméter felületű lobogó éjjel-nappal ékesíteni fogja a főváros emblematikus épületét.
A jövőben a Várkert Bazárban is láthatjuk majd a Nemzeti Múzeum kiállításait
2022. február 15. 19:00
A Nemzeti Múzeum évente legalább két kiállítást rendez ezentúl a Várkert Bazárban a Várkapitánysággal kötött együttműködés keretében, elsőként a Világkiállító magyarok 170: Magyarország a világkiállításokon 1851–2021 című tárlatot mutatja be a Déli palotákban idén ősszel. A Magyar Menyasszony című kiállítást pedig két helyszínen, a Múzeum épületében és a Várkert Bazárban párhuzamosan rendezik majd meg.
Egy remekművel bővült a Budavári Palota Szent István-termének kiállítása
2021. december 8. 13:00
Államalapító királyunk kalocsai hermája a napokban érkezett a korábbi, zágrábi érsek által kölcsönadott ereklyetartó helyére. A Budavári Palota Szent István-termében mától megtekinthető ereklye egy igazi remekmű a millennium korából, melyet az 1896-os Ezredéves Országos Kiállításon mutattak be először a nagyközönségnek.
Visszaemelték eredeti helyére a felújított Turul-szobrot a budai Várban
2021. december 2. 17:00
Visszaállították eredeti helyére Donáth Gyula szobrászművész Turul-szobrát a Habsburg-kapu mellé a budai Várban. A megszépült alkotást egy 60 tonnás óriásdaru segítségével helyezték a talapzatára. A szakemberek patinamegőrző tisztítást és restaurálást végeztek a műalkotáson, bronzhegesztéssel javították ki a felület sérüléseit. A szobor belső vázát is megerősítették.
Nemzetközi díjat nyert a budavári Lovarda tetőszerkezete
2021. november 5. 14:00
A nemrég újjászületett budavári Lovarda az eredetivel megegyezően újjáépített vörös és zöld angol palával fedett tetőszerkezete megnyerte a Nemzetközi Tetőfedő Szövetség németországi világbajnokságát. Az épület a kontyolt manzárd-nyeregtetőjével a fémtetők kategóriájában hozta el a legjobbnak járó elismerést.
Ezrek voltak kíváncsiak a 2021-es év legnagyobb építészeti attrakciójára
2021. augusztus 25. 10:00
Valószínűleg a 2021-es év legnagyobb építészeti attrakciója a Budavári Palota déli összekötő szárnyának újraépítése és a Szent István-terem újraalkotása. Az augusztus 20-i ünnepi hétvégén soha nem látott tömeg várakozott a palotaudvaron, hogy bejusson a most átadott épületrészbe. Sikota Krisztina, a Várkapitányság turisztikai és kulturális vezérigazgató-helyettese értékelte lapunknak a történteket.
Az utolsó simításokat végzik a Budavári Palota Szent István-termén
2021. július 27. 14:30
Számos szakértő évek óta tartó munkájának eredményeként augusztus 20-tól régi fényében csodálhatjuk meg a Szent István-termet a Budavári Palotában. A több éves munka immár a végéhez közelít, szinte minden egykori díszítőelem a helyére került. Újra a világhírű Zsolnay-kandallón áll Szent István mellszobra, elhelyezték azokat pirogránit képeket is, amelyek Árpád-házi királyokat és szenteket ábrázolnak és felszerelték a hatalmas csillárokat és különleges falikarokat is. Az augusztus 20-i megnyitó után néhány napig ingyenesen lesz látogatható a Szent István-terem.
Újjáépítik a Fehérvári rondellát, Görgei Artúr lovasszobrát restaurálják
2021. június 17. 15:00
Megkezdődött a budai Várban lévő Fehérvári rondella újjáépítése és a környező várfalak felújítása. A munkálatok idejére elszállították Görgei Artúr honvédtábornok lovasszobrát, hogy restaurálják, majd eredeti szépségében visszahelyezzék az újjáépített kör alakú bástyára.
Teljesen ép használati tárgyak kerültek elő a Honvéd Főparancsnokság alatt feltárt középkori kútból
2021. június 12. 15:30
A budai Vár egykori lakóinak hétköznapjairól mesélnek azok a tárgyak, főleg kerámiakorsók, poharak, amelyek a Dísz tér – Szent György tér térségében, a Honvéd Főparancsnokság pinceszintjén folyó régészeti kutatás során kerültek elő. A leletek nagy részét egy most azonosított kút mélye rejtette.
Újraalkották a Szent István-terem különleges mennyezetét és parkettáját
2021. június 1. 13:00
Újabb szakaszához érkezett a Budavári Palota déli összekötő szárnyában található Szent István-terem kialakítása. A Várkapitányság közleménye szerint beépítették a látványos mennyezetet és parkettát, valamint az egyedi bútorok nagy része is elkészült. A következő feladat a pazar falburkolat kialakítása lesz
A királyi palota várfalainál XIV. századi leleteket találtak a régészek
2021. május 3. 14:00
Az Anjou- vagy a Zsigmond-kori építkezésekből származnak azok a leletek, amelyeket a budavári királyi palota várfalainál, az Újvilág kertben találtak a Budapesti Történeti Múzeum munkatársai. A leleteknek azért van különösen nagy jelentőségük, mert a palota Anjou-kori részeiről kevés adat ismert.
Elkezdődött a Szent István-terem kandallójának beépítése – Egy kiló aranyat használnak a díszítéshez
2021. április 14. 12:30
Elkezdték beépíteni a helyére az ország legnagyobb, közel másfél tonnás Zsolnay-kandallóját a Budavári Palota Szent István-termében. Az eredetihez hűen rekonstruált, 611 darabból álló kerámiakandalló újraalkotásában magyar iparművészek vettek részt, köztük eltűnőben lévő mesterségek képviselői is. A történelmi terem augusztus 20-ától lesz látogatható a Budavári Palotában.
További cikkeink
Kísérleti jegyértékesítés a 15-ös buszon
Kísérletképpen 60 éve, 1964. december 14-én új jegyértékesítést vezettek be a 15-ös autóbuszon, a vonaljegyet, amit nem a kalauztól kellett megvenni, hanem az árát, 1 forintot egy perselybe kellett berakni. A kísérlettel egyrészt a kalauzhiányt próbálták enyhíteni, másrészt a kaotikus budapesti jegyrendszer átalakítását készítették elő.
Építési engedélyt kapott a Hőgyes–Schöpf-Merei Gyógyszerkutató Központ kialakítása
A IX. kerületi Hőgyes Endre 5. szám alatti Gyógyszerészeti Intézet és a Bakáts téren lévő egykori Schöpf-Merei Kórház épületének felújításával és bővítésével létrejön egy intézmény, mely az oktatást, a kutatást, valamint a gyógyszergyártást szolgálja majd. A munkálatok során helyreállítják a történelmi épületek homlokzatait is.
Idén is karácsonyi díszkivilágítást kap a Megyeri híd
December 20–26. között esténként a Megyeri híd 100 méter magas karácsonyfává változik. Mindkét pilonra, annak budai és pesti oldalára is csillagcsúcsdísz kerül, továbbá a pilonok középső, üveges részén speciális díszfényeket is kihelyeznek.