Évente legalább két kiállítást mutat be a Várkert Bazár Déli palotáiban a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) a Várkapitányság NZrt.-vel kedden megkötött együttműködési megállapodás értelmében.

A világörökségi védettség alatt álló Várkert Bazár évtizedekig pusztult, amíg a hosszú elhanyagoltság után 2014-re megújulhatott az új kiállító- és rendezvényhelyszínnel is gyarapodó épületegyüttes. Mára a Várkert Bazár kétségkívül Budapest kulturális életének meghatározó helye lett – fogalmazott a megállapodás aláírása előtti budapesti sajtótájékoztatón Fodor Gergely, a Budavári Palotanegyed megújításáért felelős kormánybiztos, a Várkapitányság NZrt. igazgatóságának elnöke.

A Várkert Bazá​r Budapest kulturális életének meghatározó helye (fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Mint hozzátette, a Nemzeti Hauszmann Programért felelős Várkapitányság célja a Palotanegyed történelmi épületeinek rekonstrukciója mellett az is, hogy a látogatók színvonalas programokon vehessenek részt. Ehhez a törekvéshez kapcsolódik a most megkötött, öt esztendőre szóló együttműködés, amelynek ideje alatt az MNM évente legalább két tárlattal jelentkezik a Várkert Bazár Déli palotáiban, mintegy 1000 négyzetméteren – fejtette ki Fodor Gergely.

L. Simon László, a Nemzeti Múzeum főigazgatója hangsúlyozta: számára különösen fontos a most induló együttműködés, hiszen annak idején kormánybiztosként irányíthatta a Várkert Bazár rekonstrukcióját. A kooperáció új távlatot nyit az MNM számára, mivel az intézménynek egyaránt célja a Nemzeti Múzeum patinás épületébe és 17 filiáléjába becsalogatni a közönséget, de az is, hogy kilépjenek a megszokott környezetből, és új helyszíneken mutatkozzanak be.

A Várkert Bazár Déli palotákban még látogatható az Új világ született című első világháborús kiállítás (fotó: Várkapitányság)

L. Simon László emlékeztetett arra, hogy a Déli palotákban néhány hónapig még a Schmidt Mária által megálmodott, I. világháborús kiállítás látható. Arra buzdított mindenkit, hogy a következő hónapokban még tekintsék meg ezt az izgalmas tárlatot. A Nemzeti Múzeum elsőként a Világkiállító magyarok 170: Magyarország a világkiállításokon 18512021 című tárlatot mutatja be a Déli palotákban idén ősztől. Az 54 magyarországi és külföldi gyűjtemény műkincseit felvonultató kiállítás a magyarság megjelenéseit és sikereit tekinti át az eddig megrendezett világkiállításokon – mondta el a főigazgató, hozzátéve: tematikájában a tárlat jól kapcsolódik a Millenárison hétfőn megnyílt, Álmok Álmodói 20 című kiállításhoz is.

 Fodor Gergely, a Budavári Palotanegyed megújításáért felelős kormánybiztos, a Várkapitányság NZrt. igazgatóságának elnöke és L. Simon László, a Nemzeti Múzeum főigazgatója​ (fotó: Várkapitányság)

Jövő év tavaszán egy igazán nagyszabású programmal jelentkezik az MNM. A Magyar Menyasszony című kiállítást két helyszínen, a múzeum épületében és a Várkert Bazárban párhuzamosan rendezik meg, hatalmas műtárgyanyagon keresztül bemutatva a Kárpát-medencei esküvői szokások változásait a középkortól napjainkig – közölte L. Simon László.

Forrás: MTI

Nyitókép: ​A Magyar Nemzeti Múzeum (fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)