Napokkal ezelőtt jelentek meg a látványtervek a Budavári Palota újjáépítéséről, december 19-én pedig hivatalosan, a sajtó képviselői előtt is bejelentették a rekonstrukció megindítását. A sajtótájékoztatóra érkezők a saját szemükkel is láthatták, hogy a munkálatok megkezdődtek, hiszen a palota északi szárnyát már felállványozták.

Az épület Szent György tér felőli szárnya a fogadóépület lesz, díszes főbejárattal és levezető rámpával – mondta el a tájékoztatón Sikota Krisztina, a Várkapitányság turisztikai, kulturális és kommunikációs vezérigazgató-helyettese. Innen válik majd megközelíthetővé a rekonstrukciók után a Dunával párhuzamosan futó díszteremsor is.

A Hunyadi-udvar kocsilehajtó rámpáját az eredeti helyén építik vissza (Fotó: Várkapitányság)

Látványterv a Budavári Palota újjászületető északi fogadóépületéről (Fotó: Várkapitányság)

Ezeknek a látványterveit már napokkal korábban nyilvánosságra hozták, így már korábban tudni lehetett, hogy újjáépítik a báltermet, a büfégalériát, a Habsburg-termet és a tróntermet is.

A mai raktárcsarnok helyén rekonstruálják az egykori báltermet (Fotó: Várkapitányság)

A neorokokó stílusú trónterem az eredeti tervek szerint újul meg (Fotó: Várkapitányság)

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a rekonstrukció hosszú előkészítő munka eredményeként indulhatott meg. Amikor az elmúlt években helyreállították a Budavári Palota déli összekötő szárnyát, benne a Szent István-termet, a munkálatokkal párhuzamosan a szakemberek a palota teljes körű műszaki, építészeti, művészettörténeti és funkcionális feltárását is elvégezték. Ezekre támaszkodva lesz lehetséges az épület teljes helyreállítása – mondta el Sikota Krisztina.

A büfégaléria látványterve (Fotó: Várkapitányság)

A Habsburg-terem mennyezetét egykor Lotz Károly festménye díszítette (Fotó: Várkapitányság)

Elhangzott: az építészeti tervezés számos kihívással járt, Hauszmann Alajos eredeti tervei mellett fotókat és egyéb dokumentumokat is felhasználtak. Gutowski Robert, a Budavári Palota rekonstrukciójának vezető építésze közölte: az újjászülető épületnek maradéktalanul meg kell felelnie a mai kor műszaki követelményeinek, ezért XXI. századi technológiák alkalmazásával dolgoznak, de látványban és minőségben az 1905-ös színvonalat és pompát állítják helyre.

A hétfői rendezvényen a palota Hunyadi-udvarában felépített ideiglenes látogatóközpontot is megnyitották, és be is mutatták a sajtó képviselőinek. Itt az érdeklődők 3D maketten is megtekinthetik a Budavári Palota újjászületésének terveit.

A Budavári Palota 3D maketten, a hétfőn átadott látogatóközpontban (Fotó: Várkapitányság)

Gutowski Robert építész elmondta: az új látogatóközpont kamaratárlata a palota rekonstrukciójának előkészítő munkáit és az eddigi kutatások eredményeit mutatja be a maketteken és látványterveken keresztül. Mint felidézte, a levéltári kutatások eredményeként mára több mint 100 ezer történeti dokumentum áll a szakemberek rendelkezésére, ezeket egészítik ki a helyszíni építészeti felmérések és diagnosztikai feltárások, falkutatások.

Sikota Krisztina azt is elmondta: a Nemzeti Hauszmann Program kettős célt tűzött ki maga elé: a hauszmanni tervek alapján újjáépíteni az előző századfordulón a budavári Palotanegyedben álló épületeket, másrészt ezeket tartalmas programokkal megtölteni.  A most megnyílt látogatóközpont is egy budavári hálózat része: itt a közönség nemcsak a Palotanegyed programjairól tájékozódhat és vásárolhat ezekre belépőt, hanem a rekonstrukciós munkálatokról is mindig friss információkat kaphat – jegyezte meg.

A Főőrség közelében, a Hunyadi-udvarban található látogatóközpont mutatja be a Budavári Palota újjászületésének terveit (Fotó: Várkapitányság)

Sajtótájékoztató a látogatóközpont ​előtt (Fotó: Várkapitányság)

A Palotanegyed programjaira látogatók száma lassan eléri a pandémia előtti időszakot, a Szent István-termet az elmúlt másfél évben csaknem 110 ezren keresték fel – sorolta az eredményeket a Várkapitányság vezérigazgató-helyettese. Ezért is szükséges az itt igénybe vehető szolgáltatások színvonalának folyamatos emelése: új parkrészek, sétautak, liftek épültek, de új utcabútorokat, ivókutakat és mosdókat is elhelyeztek – számolt be a fejlesztésekről.

A 2023-as évről szólva Sikota Krisztina elmondta: jövőre folytatódnak a Dísz téri és Szent György téri építkezések is: jó ütemben halad az egykori Vörös Kereszt-székház, a Honvéd Főparancsnokság és a József főhercegi palota újjáépítése is.

Nyitókép: Látványterv az újjászülető Budavári Palotáról (Fotó: Várkapitányság)