Hauszmann Alajos

2023. május 19. 09:00
Az 1906-ban elkészült József főhercegi palota elegáns, üvegtetejű előcsarnokával, pompás báltermével és annak színes, Róth Miksa-féle üvegablakaival a budavári Szent György tér egyik dísze volt. A historizáló épület Budapest ostromában nem szenvedett végzetes sérülést, ám 1967-ben a tűzoltóság oktatófilmet forgatott itt, hogy az oltást filmre vehessék, ezért felgyújtották, majd le is bontották. A helyén keletkezett hiányt több mint 50 évig nem sikerült pótolni, 2021-ben azonban megkezdődött az épület rekonstrukciója: az újjászülető palota pedig napról napra nyeri vissza az eredeti alakját.
2023. április 4. 17:00
Oroszlánfejes posztamensen nyugvó dór oszlopok díszítették egykor a budai Várban a Vöröskereszt Egylet századfordulón épült székházának bejáratát. Az újjáépítés alatt álló Dísz téri palotához immár elkészültek az újragyártott, négy méter magas mészkő elemek, sőt már a helyükre is kerültek: a Színház utca felőli főbejáratot ékesítik.
2023. február 5. 13:00
Schannen Ernő kevéssé ismert tagja a századforduló építészközösségének. Munkássága azonban jelentősen hozzájárult Budapest városképének alakulásához, egyedi stílust alakított ki, Pesten és Budán számos helyen találkozhatunk általa tervezett bérházakkal, de alkotott kórházat és banképületet, vidéken pedig kastélyokat is.
2023. január 18. 16:00
A ma 155 évvel ezelőtt született Sebestyén Artúr a századforduló egyik fontos építésze volt. A Műegyetem elvégzése után Hauszmann Alajos irodájában dolgozott, építészeti munkásságát kezdetben a neobarokk formák határozták meg, aztán egyre jobban a magyaros motívumok felé fordult a figyelme. Számos épületet tervezett a fővárosban, vidéken és a határokon túl. Legismertebb munkája a szecesszió kihagyhatatlan alkotása, a Gellért Szálló és Gyógyfürdő.
2023. január 15. 14:00
A Nyugat folyóirat 33 évnyi működésének fontos helyszínei voltak a kávéházak. Nemcsak azért, mert a szerkesztők olykor gőzölgő feketekávék mellett állították össze lapot, de a törzsasztaloknál találkoztak egymással a nyugatos alkotók, kávéházakban zajlottak a szenvedélyes irodalmi viták, és az olvasóközönség is számíthatott rá, hogy valamelyik kávéházban összetalálkozik kedvenc szerzőjével. Kávéházról kávéházra jártunk, nyomába eredtünk a legendás folyóiratnak, amely idén januárban 115 éves.
2023. január 9. 13:30
Ma már természetesnek tartjuk, hogy a magyar Szent Koronát bárki megtekintheti. Ám évszázadokon át egy lezárt vaspántos ládában tárolták, kulcsokkal és pecsétekkel védve, s csak különleges ünnepeken, így az 1867-es koronázáskor, az 1896-os millenniumi ünnep vagy az 1938-as eucharisztikus kongresszus idején lehetett elővenni. Féltve őrzött nemzeti kincsünk 45 évvel ezelőtti hazatérte alkalmából azt mutatjuk be, milyen körülmények között vigyáztak a koronára a budai Várban.
2022. december 20. 20:00
Elkezdődött a Budavári Palota helyreállítása, a napokban jelentek meg az újjáépítéséhez készült látványtervek, így ma már pontosan tudhatjuk, milyen lesz az épület a rekonstrukció befejezését követően. A neobarokk királyi palota 1890–1905 között a korábbi palota jelentős bővülésével épült, ám 1945 után a háborús sérülésekre hivatkozva átépítve, leegyszerűsítve újították fel. A Hunyadi-udvarban hétfőn megnyílt látogatóközpontban bárki megtekintheti az újjáépítés terveit.
2022. november 26. 13:00
Budapesten a korábban elpusztult történelmi jelentőségű épületek közül többet sikerült újraalkotni az utóbbi években, de a kézműves szakemberek hiánya miatt a megvalósítás hatalmas kihívást jelentett. A jelenleg folyamatban lévő és a jövőben tervezett rekonstrukciókat segíti majd, hogy a jövő évtől olyan képzés indul, amelyen ezeket a művészi tehetséget is igénylő mesterségeket lehet magas színvonalon elsajátítani – hangzott el csütörtökön a Hauszmann Alapítvány konferenciáján a budai Várban.
2022. november 17. 09:00
A Nemzeti Hauszmann Programnak és az elmúlt évek újjáépítési munkálatainak köszönhetően már a köztudatba is bekerült, hogy a Budavári Palota századfordulós bővítési munkálatait Hauszmann Alajos tervezte. Az kevésbé ismert tény, hogy amikor 1891-ben – Ybl Miklós halála után – átvette a feladatot, Györgyi (Giergl) Géza már évek óta dolgozott az épületen. Persze Hauszmann se tétlenkedett, a megbízatást éppen azzal érdemelte ki, hogy számos jelentős építészeti alkotással gazdagította az országot és főleg Budapestet. Kettejük mögé több fiatalabb építész – többségében Hauszmann tanítványai – is felsorakozott, akik a későbbiekben fontos fővárosi épületek alkotóivá váltak. Budapest egyesítésének 149. évfordulóján most ezt, a Budavári Palota építésében részt vevők fővárosi örökségét kívánjuk bemutatni.
2022. október 25. 10:00
A Magyar Nemzeti Galéria az ország és a főváros egyik legismertebb intézménye, amely idén ünnepli fennállásának 65. évfordulóját. A magyar művészet remekeit gyűjtő intézmény 1957. október 5-én nyitotta meg kapuit látogatók előtt első otthonában, a Hauszmann Alajos által tervezett Kossuth téri Kúria épületében, amelybe később a Néprajzi Múzeum költözött. Mai helyét, a Budavári Palota B, C és D épületét 1975-be vehette birtokba. A Liget Projekt keretein belül pedig már az új otthon terveit is elkészítették, bár a megvalósítása egyelőre még várat magára.
2022. szeptember 24. 09:00
Az eredetileg Hauszmann Alajos, illetve Hültl Dezső által tervezett budavári épület újjáépítése 2021-ben kezdődött, nemrég pedig már a szerkezetépítési munkák is befejeződtek, így a tető és homlokzat építése mellett ősszel elindulnak a belső munkálatok. A Dísz tér 1–2. szám alatti ház rekonstrukciójával egy hetvenéves városképi seb gyógyulhat be.
2022. július 9. 09:00
A Nemzeti Hauszmann Program nemcsak a Budavári Palotanegyed épületeinek rekonstrukciójára, hanem az azokat körülfogó kertek megújítására is kiterjed. A királyi környezet a századfordulón értelemszerűen megkövetelte a szemet gyönyörködtető zöld felületeket is, amelyeken kertépítők serege dolgozott. E csodás környezet viszonylagos épségben vészelte át az ostromot, a második világháború utáni átépítés viszont nem kímélte, így tulajdonképpen e kertek is a tudatos rombolás óriási veszteseinek tekinthetők.
2022. június 28. 14:00
A Kossuth téren, az Országházzal szemben álló Igazságügyi Palotából 1949-ben kiköltöztették az igazságszolgáltatást, ezt követően az épületet két részre osztották, amelyek közé falat emeltek. Jelenleg folyamatban van az épület helyreállítása, s ennek során az elbontott falak alatt több helyen eredeti díszítőfestés került elő.
2022. június 24. 09:00
Batthyány Géza gróf a XIX. század végén úgy döntött, hogy egy akkor már több száz éves híres firenzei reneszánsz épületnek, a Strozzi-palotának a másolatát építteti fel Budapesten saját otthonaként. Tervéhez a mai Teréz körút 13. szám alatt találta meg a telket, és Hauszmann Alajost bízta meg a megvalósítással. A házat kívülről ma is bárki megszemlélheti, ám csak kevesen tudják, hogyan nézett ki belülről ez a fényűző főúri palota, amelyben a gróf távoli rokonával, Batthyány Lajos kivégzett miniszterelnök lányával, Emma grófnővel élt boldog házasságban. Videónkban megmutatjuk, mi maradt meg mára a palota pazar belső tereiből.
2022. június 13. 12:00
Hauszmann Alajos neve az utóbbi években kezd ismét a köztudatba kerülni, a megbecsülés olyan szintjére, ami életműve alapján méltón kijár neki. A királyi palota bővítése és környezetének kialakítása volt munkásságának csúcspontja – ezért is nevezték el róla a napjainkban zajló épületrekonstrukciós programot –, de az építészi életmű sokkal változatosabb ennél és rendkívül gazdag. Születésének 175 éves évfordulója alkalmából megkíséreljük bemutatni Hauszmann Alajos fontosabb alkotásait, természetesen a budapestiekre összpontosítva.
2022. június 10. 10:00
A 175 éve született Hauszmann Alajosra emlékeztek csütörtökön a Fiumei úti sírkertben. Ő volt a Kossuth téri Királyi Kúria, a New York-palota, a Műegyetem központi épülete, valamint a királyi palota bővítésének és átépítésének tervezője, de számos budapesti középület, magánház és villa készült az ő tervei szerint. Tanári munkásságán keresztül jelentős hatást gyakorolt a századforduló magyar építészetére, építészeire.
2022. május 12. 13:00
Újabb értékes leletekre bukkantak a Várkapitányság szakemberei a Budavári Palotában végzett kutatások során, ugyanis többek között megtalálták a krisztinavárosi szárnyban lévő egykori Andrássy- illetve Deák-előcsarnokok díszkandallóinak darabjai mellett a királyi és a fejedelmi lakosztály közötti ebédlő márványkandallójának darabját is. A leletek jelentősen hozzájárulhatnak majd a minél hitelesebb rekonstrukcióhoz, mivel a kandallók mindig összhangban voltak az adott helyiséggel, így fontos támpontot tudnak nyújtani.
2022. április 9. 19:00
Bokrétaünnepet tartottak a budai Várban, az újjászülető volt Vöröskereszt-székházban, mivel az épület elérte a legmagasabb pontját. A második világháború pusztításai után lebontották a Hauszmann Alajos által tervezett Dísz téri palotát, ám a Nemzeti Hauszmann Program keretében most újra felépítik, a tartószerkezet mostanra készült el.
2022. március 31. 09:00
A budai Vár egyik legújabb építménye a Főőrség mellől indulva köti össze a Hunyadi-udvart a Csikós-udvarral. Az eredetivel megegyező Hauszmann-féle rámpán végigsétálva nemcsak a krisztinavárosi panorámában gyönyörködhetünk, de izgalmas részleteket is felfedezhetünk: az építmény falai ugyanis több kor emlékeit őrzik.
2022. február 11. 10:30
A Budavári Palota nemcsak egy kívül-belül gyönyörű építészeti alkotás volt a XX. század közepéig, hanem káprázatos rendezvények helyszíne is, ahová hintókon, majd később elegáns autókkal érkeztek a vendégek. A főbejárat 1905 után a Szent György tér felől nyílt, egy újonnan épített szárnyépületben, melynek a túloldalához egy rámpa is csatlakozott. Ez a szintkülönbséget áthidaló építmény is része lesz a palota jövőbeli rekonstrukciós munkáinak.
2022. január 3. 14:00
Elkészült az újjáépített Csikós-udvart és a Hunyadi udvart összekötő Hauszmann-féle rámpa, amely külső megjelenésében szervesen illeszkedik a várfal többi részéhez, így a nemrégiben felújított Ybl-támfalhoz is. Ezentúl a rámpán is újra fel lehet jutni gyalog a Budavári Palota szintjére.
2021. december 15. 09:00
A Budavári Palota környezetének egy újabb szegletét láthatjuk ugyanabban a formában, ahogyan a századforduló nagy mesterei, Hauszmann Alajos építész, Jungfer Gyula díszműkovács, Senyei Károly és Donáth Gyula szobrászok egykor megalkották. Tegnap átadták a műemléki felújításon átesett Habsburg-kaput, a hozzá tartozó lépcsőt, illetve a Halászó gyerekek kútját, és a környezetüket is felújították. A helyszínen jártunk, ahol nem csupán e míves munkák igényes helyreállítását szemlélhettük meg, de egy különleges ünnepi kiállítást, valamint egy meghitt hangulatú adventi vásárt is megtekinthettünk.
2021. december 14. 12:00
Magyar díszruhában fogadta Bécsben az Országgyűlés küldöttségét, magyarul mondta utolsó szavait – talán ezek is hozzájárultak, hogy felfoghatatlan tragédiaként élte meg az ország Erzsébet királyné 1898-as meggyilkolását. A királyi palotában 1908-ban nyílt meg az emlékmúzeuma. Az ott bemutatott tárgyak egy része 2021. november 27-től megtekinthető a Magyar Nemzeti Múzeumban, a Wittelsbachok – Sisi családja című kiállításon. Ebből az alkalomból meséljük el, milyen is volt az Erzsébet Királyné Emlékmúzeum a Budavári Palotában.
2021. december 8. 11:00
Budapest egyik legszebb neoreneszánsz palotáját építtette fel az Oktogon közelében Batthyány Géza gróf, aki távoli rokonát, a kivégzett Batthyány Lajos miniszterelnök lányát vette feleségül. A Teréz körút 13. szám alatti közös otthonukat a kor neves építészével, Hauszmann Alajossal terveztették meg, de feltételül szabták, hogy az a firenzei Strozzi-palota másolata legyen. Harminchárom év múlva a Tanácsköztársaság terrorkülönítménye vette birtokba a fényűző rezidenciát, pincéjében Cserny József alakulata több embert megkínzott és meggyilkolt.
2021. december 3. 13:30
Befejeződött a Budavári Palota részletes műszaki, építészeti, művészettörténeti, valamint funkcionális felmérése, aminek köszönhetően mára pontosan ismerik a szakemberek a II. világháború utáni átalakításokat. Ezzel együtt elkezdődött az épületegyüttes teljes helyreállításának tervezése is. Az első látványtervek immáron elkészültek Gutowski Robert vezetésével.
2021. november 28. 09:00
A Budavári Palota nyugati oldala az elmúlt években teherautók zajától volt hangos, hiszen a Nemzeti Hauszmann Program keretében újjáépítették az egykori Királyi Lovardát és a Főőrség épületét. E gyönyörű épületek már korábban elkészültek, az utóbbi időben még a környezetüket képező Csikós-udvaron dolgoztak, amit végre szeptember közepén a közönség számára is megnyitottak. Egy rövid utazásra hívjuk az Olvasót, melyben keresztülvezetjük az udvaron, utunk végpontja pedig a szintén újjáépített, elbűvölő Stöckl-lépcső lesz.
2021. október 31. 09:00
A Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben hazánk legjelesebb alakjai alusszák örök álmukat. Köztük számos építész is található, hiszen munkásságukkal tevékenyen hozzájárultak az ország fejlődéséhez, köztiszteletben álló személyek voltak. Halottak napjának közeledtével kilátogattunk a temetőbe, hogy megnézzük síremlékeiket, amelyek maguk is valódi műalkotások.
2021. október 20. 09:00
Hauszmann Alajos neve az utóbbi időben a várbeli építkezések miatt elsősorban a királyi palota építészeként forog a köztudatban, de számos más alkotás is fűződik a nevéhez Budapesten. Az egyik legnevezetesebb és legjobban sikerült műve a Kúria Kossuth téri épülete, melyet éppen 125 évvel ezelőtt, 1896. október 20-án adtak át ünnepélyes keretek között, a millenniumi ünnepségek keretében.
2021. augusztus 31. 09:00
A régi képek láttán nem győzünk rácsodálkozni Budapest változására: az egykori Lovardára a Nemzeti Múzeum mögött, a városrésznyi Újépületre a Szabadság tér helyén, a pesti és budai belváros eltűnt házaira, a Budavári Palota egykori pompájára és a Duna-parti szállodasor helyén valaha álló szép historizáló épületekre. Mi változott, és mi állandó? Hat kép segítségével megmutatjuk.
2021. augusztus 20. 10:00
Építészként újrarajzolta az augusztus 20-án megnyíló Szent István-terem minden részletét, a királyi palota déli összekötő szárnyának ablakait, történeti ajtóit, parkettáit. Angyal Tibor hat éve foglakozik a II. világháború után megsemmisített történelmi díszterem újraalkotásával és a tapasztalatok birtokában azt állítja: történelmi lehetőség a királyi palota rekonstrukciója, amelyet a háború után eszelős dühvel és módszerességgel vertek szét, hogy egyetlen négyzetméternyi eredeti tér se maradjon belőle.

összesen: 77 db | 30 db/oldal

első vissza 1 2 3 következő utolsó