A Budavári Palotát övező kertek a hauszmanni időszakban, az előző századelőn igazán mesebeli látványt nyújtottak: a kanyargós ösvények mentén hazai és egzotikus növények, bukszusok, pálmák, citrusfélék, különleges fajtájú és formájú fák zöldelltek, ezernyi virág, gyönyörű, nemes rózsák virítottak, az üvegházakban még orchideákat és kaktuszokat is találhattunk volna. Voltak itt szökőkutak, sziklakert barlangszerű átjáróval, a tájba illeszkedő, kellemes ütemű lépcsők, pergolák és persze a kis kerti ház, melyben Erzsébet királyné, vagyis Sisi séta közben megpihenhetett volna, ha nem szól közbe a sors tragédiája, és nem hal meg 1898-ban. A már említett talajmunkák pusztítását jól mutatja, hogy az egykori pihenőházból egyetlen elem maradt fenn: a Várkapitányság munkatársai találtak rá arra a nőstény oroszlánt mintázó domborműre, amely az úgynevezett magyar ház homlokzatát díszítette.


A századelős várkert kerti háza a mai, középkorinak látszó, valójában az 1950-es években épült kaputorony helyén állt egykor (Fotó: Magyar Iparművészet, 1903., 4. szám) 


A kert igazán változatos volt, az ösvény minden kanyarulata tartogatott valami újat (Fotó: Vasárnapi Ujság, 1906. augusztus 26.)

Mátyás király óta csodálják a várkerteket az utazók

A várkertek története persze jóval régebben kezdődött. Toszkánán kívül elsőként Budán jelenik meg a kora reneszánsz kertművészet. A palota parkjait már bő ötszáz évvel ezelőtt, Mátyás idején is megemlítették a krónikások, hiszen a reneszánsz uralkodó palotájában és kertjeiben olyan egzotikus növények is megjelentek, mint a citrusfélék vagy a gránátalma. A budai palota szépségeiről a török uralom idején utazó Evlia Cselebi is elismeréssel szólt, az idillnek végül Budavár ostroma vetett véget. A török kiűzése utáni időszakban felépült barokk palota mellé aztán ismét hozzáillő kertet létesítettek. A legfontosabb változást azonban a Firenzében születő, a botanikában jártas, az itáliai kertkultúrát jól ismerő József nádor hozta el, aki több ezer növényt telepített ide. Az általa létrehozott kertet fejlesztették tovább a XIX. század végén kezdődő munkák során.

 

Átjárók, lépcsők, egzotikus növények: a századelős várkert igazán hangulatos volt (Fotó: Vasárnapi Ujság, 1906. július 22.)

A Déli várkert kapuja 1900-ban Divald Károly fotóján. Háttérben balra az akkor kilátópontként funkcionáló bástya látható, amelyet az 1950-es évekbeli átépítés óta Buzogánytoronyként ismerünk (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A historizmus korában, az Ybl Miklós, majd Hauszmann Alajos vezette épületbővítés nyomán újjáépült Budavári Palota kertjei magukba foglalták a megelőző korok örökségét is: a neoreneszánsz mellett a manierizmus, a barokk és a tájképi kert elemei egyaránt felfedezhetőek voltak benne.

„A historizmus tehát a kertművészetben is megjelenik, egyfajta összegzésként, magába foglalva az általa kedvelt elemeket. Ugyanilyen kerteket építettek Itáliában, de Franciaországban is; hasonló stílusjegyeket mutatnak azok a képek, amelyek a királyi kertekről maradtak fenn”

– mondta a Pestbudának Herczeg Ágnes, a Pagony Táj- és Kertépítész Iroda vezető tervezője, aki a Nyugati és Déli várkertek történetébe, illetve a Nemzeti Hauszmann Program keretében újjászülető kertek részleteibe is beavatta lapunkat. 

Kilátás a palota krisztinavárosi szárnyából dél felé: a bástyától jobbra egy sokszögletű oranzséria látható, mögötte a nagyobb üvegház (Fotó: Vasárnapi Ujság, 1913. január 5.)

A Déli várkertekről készült archív fotókon rögtön szembetűnnek a különböző formájú és elhelyezkedésű üvegházak, amelyek egyébként a barokk kor óta állandó elemei voltak a budai várkerteknek, és amelyeket mindig délre vagy nyugatra tájoltak. A századelős várkertekben több üvegház, illetve oranzséria is volt (utóbbi a fagyérzékeny növények, például a citrusfélék teleltetésére szolgált). Egy kisebb, sokszög alaprajzú üvegház a mai Buzogánytorony melletti részen helyezkedett el, a lejtőn lentebb, délebbre álltak a termesztő üvegházak, melyekben a palota belső dekorációjára szánt és a kertjét díszítő növényeket, virágokat nevelték. Mint Herczeg Ágnes elmondta, akkoriban a királyi várkertészet volt az egyik legnevesebb Magyarországon, amely a kor minden innovációját tartalmazta, és nem csak gyűjtemény volt, hanem növényszaporítással is foglalkoztak.  

A Déli várkert végén egykor a termesztő üvegházak álltak: itt nevelték a palotát és a kertjét díszítő növényeket (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1898. január 9.)

Drasztikus beavatkozás a II. világháború után

A palota déli szárnyai és a várfal által közrezárt bensőséges hangulatú Újvilág kert barokk hatást mutatott szabályos virágágyaival, szögletes kis szökőkútjával, fölötte pedig, a mai E épület előtti teraszon húzódott az Erzsébet-pergola. A palotától délre ekkor még szintén teraszok voltak, innen lehetett kisétálni a zárt télikertbe, majd onnan tovább a sziklakert és a kerti ház irányába. Azok a zárt udvarok azonban, melyeket a palotától délre ma láthatunk, csak a II. világháború utáni munkák során jöttek létre, amikor több méter magasságban termelték ki a földet a területről, feltárva ezzel a középkori épületrészeket. 


A télikert a palota mai E épületétől délre állt egykor (Fotó: Vasárnapi Ujság 1906. augusztus 26.)

A II. világháború utáni elképesztő mértékű földmunkák a kert más részeit is érintették. A várkerteket valójában nem is a bombázások pusztították el, hiszen a fotók és egyéb dokumentációk alapján egyértelműen kijelenthető, hogy a II. világháborút a várkertek viszonylagos épségben átvészelték. Mint Herczeg Ágnes elmondta,

„a mostani tervezést nagyon alapos kerttörténeti kutatás és régészeti feltárás előzte meg, mely során egyértelműen kiderült, hogy a háború után oly mértékben megváltoztatták a terepszinteket – valahol 4-5 méterrel mélyebbre került a talajszint –, hogy az eredeti állapotokat lehetetlen lenne visszaállítani.”

A fönt leírt, zárt palotaudvarokon kívül ilyen, jelentősen megváltoztatott helyszín a Szarvas térről a Déli várkertbe felvezető lépcső is: ez ugyanis az előző századelőn még nem létezett, helyén egy 5-6 méter magas támfal húzódott, közepén grottával, a talajszint pedig e fölött volt. 


Ahol ma a Szarvas tér felől a Déli kertekben fölvezető lépcső van, a hauszmanni időkben grotta zárta le a teraszszerűen fölötte lévő kerteket (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1898. január 9.)

A háború után a régészeti feltárásokhoz kapcsolódó, rendkívül nagymértékű talajmunkákhoz és középkort idéző építményekhez (például a Buzogánytorony és a kaputorony) képest a kertre jóval kisebb figyelem és pénz jutott annak idején. Az eredmény ezért meglehetősen sematikus lett, ezeket az állapotokat láthattuk az elmúlt évtizedekben is. Ez alól kivételt jelentenek az Ormos Imre által tervezett belső várkertek, melyek ma is megállják helyüket, szellemiségüket tekintve példaértékűek.

A Déli várkertek rajza Hauszmann Alajostól az 1900-as évek legelejéről: 1: a termesztő üvegházak, 2: oranzséria, 3: a mai Buzogánytorony, 4: Újvilág kert, 5: a Budavári Palota krisztinavárosi szárnya (F épület), 6: E épület, 7: Erzsébet-pergola, 8: télikertek, 9: a kis kerti ház, amelynek helyén ma a kaputorony áll, 10: a grotta a kert déli végén, innen indul ma a Szarvas téri lépcső (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény, jelmagyarázat: pestbuda.hu)

Budai örökség: gyümölcsös a Nyugati kertekben

Hasonló a helyzet az épülő József főhercegi palota alatt, a Nyugati kertekben is, ahol a háború előtti teraszos, könnyebben használható terepelrendezést meredekebb lejtő váltotta fel, a Déli kertekéhez meglehetősen hasonló sematikus beültetéssel.  Ez a terület, mint a mostani felújítást megelőző ökológiai vélemény is rávilágított, ebben a formában meglehetősen degradált, nehezen fenntartható kertrész. Pedig a XIX. század végi nagy filoxérajárvány pusztításáig, mint Herczeg Ágnes mondta, ezen a területen évszázadok óta mindig szőlőskert és gyümölcsös volt. A gyümölcsös a hauszmanni időkben is megmaradt, a területnek a királyi palota krisztinavárosi szárnyához közelebb eső részén, a Fehérvári rondella melletti részen pedig tájképi kert jellegű parkot alakítottak ki.

A tervek szerint, mint Herczeg Ágnes elmondta, a jövőben a Nyugati kertekhez kapcsolódóan visszaépítik az eredeti támfalat, így ismét vízszintesebb és jobban használható terület jön létre, melyre aktív, biodiverz és fenntartható zöld felületet terveznek. Ez a tájhasználati örökséget figyelembe véve kulturális, ismeretterjesztő, környezeti nevelésre alkalmas jellege mellett génbank is lesz, ahol a budai borvidékre és a Kárpát-medencére jellemző szőlőfajtákat be tudják majd mutatni. 

A Nyugati kertek a Palota út felől nézve az 1900-as évek elején (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Mint Herczeg Ágnestől megtudtuk, a Déli kertek tervezésekor is figyelembe vették a történeti örökséget, illetve a klímaváltozás miatt a fenntarthatóságot is: biodiverz zöld felületeket terveztek, amelyek ugyanolyan esztétikusak és méltók a környezethez, ám jóval ellenállóbbak a környezeti változásokkal szemben, mint a korábban megszokott parkok. Utóbbira jó példa, hogy a csapadékvizet teljes mértékben újrahasznosítják majd a kertben, nem hagyják elfolyni a csatornába. 

Kertséta a magyar történelemben 

A barokk korból eredő örökséget felelevenítve visszatérnek a Déli kertbe az üvegházak is: két oranzsériát az Újvilág kertbe terveznek, egy kicsi, de multifunkcionális üvegházat pedig a mai Nyúl kert területére, a várfal nyugati oldalára, ahová a Palota út felől lifttel is fel lehet majd menni a jövőben (az egész terület akadálymentesen bejárható lesz). A Várkertekben mindig is volt üvegház, már József nádor idején is, a jövőbeni építményben pedig ugyanolyan fajta szubtrópusi növényeket helyeznek majd el, amelyek a nádor idejében is itt voltak. Az üvegházak tájolása egyébként nem véletlen, mint Herczeg Ágnes elmondta, azokat mindig is a kertek déli, délnyugati, nyugati oldalára helyezték, hogy kellő napfényt kapjanak.


A meghitt hangulatú Újvilág kert, fölötte, a teraszon a lugasos Erzsébet-pergola (Fotó: Vasárnapi Ujság, 1906. július 22.)


A barokk kor óta mindig voltak üvegházak a várkertekben (Fotó: Vasárnapi Ujság, 1906. augusztus 26.)

„Az egész kert arról szól, hogy a növényeken keresztül elmeséljük a magyar történelmet, és a magyar kertművészet történetét, hiszen Magyarország mindig is bőven termő vidék volt, ezt a korabeli útleírásokból is ismerjük”

– mondja Herczeg Ágnes. A kertben tehát a középkortól kezdve ösvények mentén sorra bemutatják majd az egyes korok botanikai örökségét, jellegzetes növényeit, és a hozzájuk kapcsolódó érdekes történeteket is. Az, hogy a kertben milyen növények jelennek majd meg, szintén alapos kutatómunka eredménye: a szakértők több mint egy évig kutatták, milyen fajták nőttek egykori uralkodóink és József nádor kertjeiben. A hauszmanni időkből egyébként egyetlen olyan növény maradt meg, amely alatt akár még Sisi is ülhetett, a Nagy Rondella mellett álló japánakác, amely egyben Budapest egyik legidősebb fája is.

A századelős park utolsó megmaradt növénye a Nagy Rondella mellett álló japánakác (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A  magyar kertörökségeket bemutató kertrészen, mint Herczeg Ágnes megjegyzi, két kisebb építmény is készül, egy madárház, amely a korban minden európai kertben volt, ezt egy szinte láthatatlan háló alkotja majd a fák fölött, benne olyan énekesmadarakkal, amelyek már Mátyás korában is jelen voltak.  Épül egy kis kerti pavilon is, ami a liktáriumos házak világát idézi majd, melyek hajdan magyar nagyasszonyok kertészeti, növényismereti és gyógynövény használati ismeretét foglalták magukba, ott készültek a lekvárok, illatszerek. Hasonló funkciója volt a hauszmanni korszakban a kerti háznak is, amely a Nagy Rondellába vezető, II. világháború után épített kapuépítmény helyén állt. 

A kertlátogatáshoz szükséges kiszolgálófunkciókat, és a park hiányzó infrastruktúráját képes befogadni egy kisebb, támfalba bújtatott fogadóépület is.  Az épület a Szarvas tér felőli lépcső mellett lesz, ahol Hauszmann idejében még a hatméteres támfal állt a grottával, falát a Várban megszokottnak számító és számtalan helyen használt mészkő borítja majd.

A századelős, hauszmanni várkerteket tehát a háború utáni terepmunkák miatt visszaállítani már nem lehet, de a kertek szellemét visszaidézni nagyon is lehetséges. Az új parkok visszaidézik majd a történeti hagyományt, Mátyás, a barokk kor, József nádor és a hauszmanni időszak kertjeit, ugyanakkor fenntarthatóak is lesznek, megfelelve ezáltal a jelenkor követelményeinek és felkészülve a jövőre, hogy utódainknak is hirdethessék majd a várkertek gazdag örökségét. 

Nyitókép: A Déli várkert 1912 körül, háttérben a Budavári Palota (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)