Mi vitt rá egy gazdag családból származó úrinőt, hogy megalapítsa az első magyar óvodát? Miért nem támogatta az alapítót a reformkori magyar elit? A Brunszvik Teréz által alapított első magyar óvoda 195 évvel ezelőtt, 1828. június 1-jén nyitotta meg kapuit.
Pest legrégebbi, ma is működő kórháza a mai Rákóczi út mentén álló Rókus Kórház, amely 225 éve nyitotta meg kapuit. A telken egykor járványkórház állt, amelyben a pestises betegeket különítették el. Ennek helyére épült fel 1798-ban az új intézmény, amely kezdetben nem csupán a kórházi kezelésre szoruló betegeket látta el, de szegényházként is működött.
Attila hun király megkerülhetetlen alakja az európai történelemnek és a hun–magyar rokonság hívei szerint népünkhöz is szorosan kapcsolódik. Szobra azonban még a húszas évek végén sem állt az országban, a hiány pótlására ezért 1929 májusában – 94 évvel ezelőtt – nagyszabású tervet készítettek, mely a Vérmező jelentős részét elfoglalta volna.
Egykor elegáns üzletház volt, amelyet megnyitásakor palotának neveztek, majd hűtőháznak, konzervdoboznak, alumíniumkasztninak csúfolt tucat nagyáruházzá vált a Corvin a Blaha Lujza téren. Évtizedes „bedobozolás” után lassan-lassan visszanyeri régi fényét, a tervek szerint a nyár végén fejeződik be a felújítása.
A főváros egyik legrégebb óta lakott budai városrészét, a Tabánt az évszázadok során sokszor érték különböző sorscsapások, de a területen mindig új élet fakadt. Az utolsó, XX. századi városrendezést azonban nem élte túl. A Tabán ma a főváros belső részének egyik legnagyobb zöld felülete, amelyre senki nem akar építkezni.
Krúdy Gyula a XIX. század végén érkezett az akkor rohamosan fejlődő Budapestre. Lenyűgözte őt az ezredévi kiállítás, a kávéházak, szerkesztőségek, szállodák, színházak világa. Csodálta a várost: a nyüzsgését, új épületeit, a modernségét. Albérletekben, szállodákban lakott, majd a Margit-szigeten élt, utolsó éveit pedig Óbudán töltötte. Életének színtereit a műveiből is megismerhetjük: írásaiban különös hangulatú képet festett a fővárosról és a lakóiról. A kilencven éve elhunyt Krúdy Gyula kedves budapesti helyeire látogattunk el.
Az 1906-ban elkészült József főhercegi palota elegáns, üvegtetejű előcsarnokával, pompás báltermével és annak színes, Róth Miksa-féle üvegablakaival a budavári Szent György tér egyik dísze volt. A historizáló épület Budapest ostromában nem szenvedett végzetes sérülést, ám 1967-ben a tűzoltóság oktatófilmet forgatott itt, hogy az oltást filmre vehessék, ezért felgyújtották, majd le is bontották. A helyén keletkezett hiányt több mint 50 évig nem sikerült pótolni, 2021-ben azonban megkezdődött az épület rekonstrukciója: az újjászülető palota pedig napról napra nyeri vissza az eredeti alakját.
Hatalmas vasúti baleset volt Budapesten 150 évvel ezelőtt, a városegyesítés évében. Sok tanulságot lehetett levonni a történtekből a vasúti üzem biztonságossá tételéről. Akkoriban a vasúttársaságoknak nem volt kártérítési felelősségük az utasok felé, erről csak egy évvel a baleset után fogadtak el egy törvényt.
A belvárosi Egyetem téren a névadó intézmény központi épülete 1900-ban épült neobarokk stílusban, belsejét viszont gazdag, szecesszióba hajló díszítés borította. A szemet gyönyörködtető kialakítás azonban nem volt tekintettel a használhatóságra, amit harminc évvel később már nagyon zavarónak ítéltek. Az egyetem fennállásának 300. évfordulójára ezért modernizálták, és 1935. május 12-én ünnepélyes keretek között át is adták.
A Tabán 1933-ban kezdődő lebontása meghatározó dátum a városrész történetében. De fontos dátum ez két olyan személy esetében is, akik a Tabán krónikásai voltak. Az egyiküknek ekkor ért véget, a másikuknak ekkor kezdődött a művészi pályája.
Hamarosan megkezdődik az alapításának 200. évfordulójára készülő Magyar Tudományos Akadémia Széchenyi István téri székházának felújítása. Az első ütemben rendbe hozzák a tetőt, korszerűsítik és restaurálják az ablakokat, felújítják a dísztermet, a képtárat, a kiállítótereket. A Friedrich August Stüler tervezte, 1865-ben elkészült neoreneszánsz palota előtti teret a jubileumi évre, 2025-re szeretnék átalakíttatni.
A XIX. század vége óta szinte megszakítás nélkül szolgálja a kulturális életet egy kicsi, háromszög alakú tér Erzsébetváros szívében, amelyet a magyar színháztörténet egyik jelentős személyéről neveztek el. A Hevesi Sándor tér kétségkívül a színházának köszönheti hírnevét, de más érdekességeket is találhatunk itt: e téren áll Rejtő Jenő szülőháza is.
A budavári Bécsi kapu téren minden az erőt hivatott kifejezni: a kapu vastag falai és az Országos Levéltár neoromán stílusa is védelmet sugároznak, a bejárattal szemben őrködő evangélikus templomon pedig szavakba is öntötték: Erős vár a mi Istenünk! Ez utóbbi a hitbeli rendíthetetlenséget jelenti, maga az épület kecses tornyával és neobarokk stílusával inkább tervezőjének, az éppen 110 éve elhunyt Kallina Mórnak a gazdag fantáziáját fejezi ki.
A XX. században kétszer is nagy esély volt arra, hogy a metróvonalakon magyar gyártású szerelvények közlekedjenek, ne csak a Kisföldalattin. Először az 1950-es években készült egy prototípus, majd az 1980-as években egy másik, azzal a céllal, hogy modernebb járművel váltsák fel az addigra már meglehetősen elavult metrószerelvényeket.
Alpár Ignác építész 95 éve hunyt el. Munkássága a historizmus stílusában fogant, bizonyítva, hogy a régi korok művészetét megbecsülve, azok egyes részleteit hol pontosan, hol csak hangulatukban megidézve lehet értékes életművet létrehozni. Legfontosabb alkotásai Budapesten valósultak meg, mégpedig egy olyan világvárosban, ahol a megrendelők részéről a múlt tisztelete és a korszerűség, a jól használható terek iránti igény egyidejűleg jelentkezett.
Budapest egyik fő látványossága az Andrássy út, amely a világörökség része: csodálatos neoreneszánsz paloták sorakoznak itt. A közepén, az Oktogontól nem messze, egymás mellett található a Régi Műcsarnok és a Régi Zeneakadémia épülete, melyek a helyszínen túl az alkotójuk személyében is rokonok: mindkettőt az éppen 110 éve elhunyt Lang Adolf tervezte.
Teljeskörűen felújították az Eötvös Loránd Tudományegyetem XI. kerületi, Bogdánfy úti sportcsarnokát. Az 1987-ben épült 2400 négyzetméteres csarnokban hosszú idő után méltó környezetet kap az egyetemi él- és versenysport, ugyanakkor a hallgatók a szabadidejükben is sportolhatnak itt.
Budapestet évtizedekkel ezelőtt autóbarát várossá akarták alakítani, és ebben nagy szerepet szántak az Erzsébetváros és Józsefváros között húzódó Rákóczi útnak. Az itteni épületek árkádosítása, a gyalogosforgalomnak a házak alá vezetése tette lehetővé az út kiszélesítését, majd a villamosközlekedés felszámolása a jelenlegi hatsávos út kialakítását. Ötven évvel ezelőtt hatalmas eredménynek számított, hogy a villamossínektől megszabadított Rákóczi úton kétszer annyi autó tudott áthaladni, mint korábban.
Hatalmas robbanás rázta meg 60 éve Budapestet, egy 60 ezer köbméteres gáztartály semmisült meg a XIII. kerületben. A robbanás oka villámcsapás volt, az első feljegyzett eset a világon, amikor egy gáztartályt villám pusztított el.
Tőry Emil a századfordulón tevékenykedő építészek derékhadának elismert tagja volt: nem teremtett ugyan új stílust, és nem gyűjtött maga köré követősereget, de épületeit magas színvonalon tervezte meg. Oktatói tevékenységét is lelkiismeretesen végezte a Műegyetemen, de nemcsak szavakkal, hanem számos könyvvel és tanulmánnyal is hozzájárult a jövő építészgenerációinak képzéséhez.