Budapest vízellátása ma kitűnő, hisz a városban tiszta ivóvíz folyik minden vezetékes csapból. A budapesti vízminőség híresen jó. Ennek alapjait 155 éve tették le, de a mai vízellátási rendszer teljes kiépülése évtizedekig tartott. Ugyan az első pesti modern vízmű szolgáltatása 1868. december 30-án, azaz 155 éve indult meg, mégis csak 1899-ben hagytak fel véglegesen Budapesten a nyers Duna-víz használatával.
Nézzük meg, hogy az első vízműtől hogyan is alakult ki Budapest vízellátása! A kezdetetekben, a török idők előtt vagy a Duna adta Pest és Buda részére a vizet, vagy a források. Budán már Zsigmond korában kiépült az első olyan vezeték, amely egy szivattyúval a Duna vizét vitte fel a városba, majd Mátyás alatt svábhegyi kutak, a Svábkút, a Városkút és a Béla kút vizét csővezetéken juttatták el Budára. Pesten is volt vezetékes kútvíz, az Illés kút vizét vezették be a városfalakon belülre. Ezek a rendszerek azonban a török kiűzése után tönkrementek, igaz a XVIII. században Budán részlegesen újraépültek, majd a XIX. században kiegészítették azokat.
Pest azonban a Dunára hagyatkozott. Igaz, hogy a folyóba akkoriban ipari vizeket nem vezettek, de a szennyvizek, a felszíni vizek természetesen kezeletlenül folytak be a folyóba. Persze lehetett szűrni, forralni a vizet, de a tiszta víz hiánya nagyon sok járványhoz hozzájárult. Pesten ráadásul 1831-től rendszerese megjelent a kolera is, pusztított a szabadságharc alatt is, majd 1866-ban.
Az első, 1868 végén üzembe helyezett pesti vízmű történetéről – ami tulajdonképp eleve egy ideiglenes, a helyzet gyors kezelésére alkalmas megoldás volt – a PestBudában korábban már írtunk. Nézzük meg, hogy mi történt ez után!
Egyrészt egy nagy szakmai vitának kellett lezajlania, amely arról szólt, miképp nyerjék ki a vizet a Dunából. Az ideiglenes vízmű megalkotója az angol William Lindley a mesterséges víztisztítás mellett tette le a voksát, azaz a Dunából kinyert vizet mesterséges tisztító- és ülepítőmedencéken keresztül javasolta eljuttatni a felhasználókhoz. Az ideiglenes vízmű is így működött. Ezt a nézetet képviselte a nemzetközileg legalább annyira tekintélyes fia is, William Heerlein Lindley.
Azonban egy magyar mérnök más elképzelést vázolt fel. Wein János bányamérnök – az első állandó pesti híd felépítésére pályázatot benyújtó, újszerű hidakat építő zseniális magyar mérnök, Maderspach Károly veje – forradalmi gondolattal állt elő. Szerinte ugyanis a Duna kavicsos medre eleve, természetes módon megszűri és megtisztítja a vizet, azt kell kinyerni. Elméletét rengeteg próbafúrással, komoly tudományos felkészültséggel támasztotta alá. Wein ráadásul eleve abból indult ki, hogy a főváros növekedni fog, ezért olyan rendszert tervezett, amely ki tudta szolgálni a növekvő igényeket. A kutatásai során Káposztásmegyer térségében javasolta a végleges pesti vízmű felállítását.
Az ötletet – amely valójában szembement sok külföldi szakember véleményével – nehezen fogadták el, de végül is Wein tervei szerint bővítették ki 1878–1879-ben a meglévő vízművet, megépült egy 597 méter hosszú vízszintes csőrendszer, ami a természetes módon szűrt vizet gyűjtötte. A kapacitásbővítés kellett is, hiszen a vízvezeték-hálózat Pesten elérte a 170 kilométert. Ezzel egy időben épült fel Budán a budaújlaki vízmű Wein elképzelése szerint.
Azonban ekkor még megoldatlan volt a pesti oldal végleges vízellátása, hiszen az 1868-ban felépített és 1878-ban kibővített vízmű eleve ideiglenes volt, a területet ráadásul egész más célra kívánta használni az ország, nevezetesen a vízmű területét is érintette egy hatalmas beruházás, az új országház felépítése. Azaz új, végleges vízműre volt szükség. Erre 1884-ben tett javaslatot Wein.
Itt megint összecsapott a Wein-féle természetes szűrés és a külföldi szaktekintélyek által javasolt mesterséges tisztítás módszere, és az utóbbi rendszerű vízműre William Heerlein Lindley is adott be pályázatot. A fővárosi tanács a tervezeteket külföldi mérnököknek adta ki szakértésre, azok Wein módszerét javasolták, ám a Fővárosi Közmunkák Tanácsát még nem győzte meg a sok szakvélemény.
A végleges döntéshez egy drezdai mérnök, Salbach Bernát szakvéleménye járult hozzá, mert a Fővárosi Közmunkák Tanácsa javaslatára a fővárosi tanács ezt a férfiút, a drezdai vízmű igazgatóját kérte fel, hogy adjon egy átfogó szakvéleményt. Salbach – aki már 1877-ben a budai vízmű felépítésére is adott be pályázatot, tehát itthon ismert volt – nemcsak szakvéleményt adott, hanem annál továbbment. Alapjaiban Wein véleményét támogatta, de a magyar mérnök elképzeléseivel szemben, ahol a vizet a földbe épített vízszintes gyűjtőcsövekkel gyűjtötték össze, ő függőleges kutak fúrását javasolta.
Ez, illetve az 1892-ben kitört kolerajárvány, ami miatt Hieronymi Károly belügyminiszter erélyesen fellépett, hogy a vitát a különböző módszerekről a szakértők és a városi tanács, valamint az FKT végre fejezze be, így végre megszületett a döntés, mégpedig a Wein–Salbach-tervezet mellett. Ennek eredményeként Káposztásmegyeren indult meg 1893-ban egy új vízmű építése Kajlinger Mihály vezetésével (Wein időközben nyugdíjba vonult). A teljes vízmű kiépítése 1904-ben fejeződött be, ezzel lezárult egy közel 40 évig tartó folyamat. Budapest vízellátását azóta is ez a rendszer biztosítja, persze többször is bővítették, korszerűsítették, de az alapelv, amit Wein János dolgozott ki, változatlan.
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció