Nemrég írtunk arról, hogy az I. világháború utáni első nagyszabású, hatemeletes, kilencvenlakásos állami bérházat 100 évvel ezelőtt kezdték el építeni a Tabán szélén, a mai Attila út 2. szám alatt. Most annak jártunk utána, kik voltak e különös sorsú, hatalmas bérkaszárnya befolyásos lakói, és hogyan sikerült megakadályozni, hogy nem sokkal felépítése után elbontsák az 1925. július 28-án felavatott lakóházat.
A ház átadásán a kormányt Vass József miniszterelnök-helyettes képviselte, akinek Kray István népjóléti miniszteri osztálytanácsos beszédben köszönte meg, hogy az épületet a Magyarország 1920-ban meghúzott határain túlról menekülők számára a kormány felépítette. Az eseményen megjelent Horthy Miklós kormányzó is, aki méltatta az építkezés részvevőit, köztük a lakásépítési bizottság két vezetőjét, Vasváry Géza és Török Gyula népjóléti miniszteri osztálytanácsosokat.
Emlékükre márványtáblát is elhelyeztek a kapubejáróban: „Vasváry Géza és Török Gyula min. osztálytanácsosok ellenőrzése mellett Neuschoss Kornél és ifj. Gyenes Lajos műépítész tervei szerint építette Németh László műépítész, építőmester.” A belső homlokzatra a miniszterelnök nevét is felvésték: „Gróf Bethlen István-udvar”.
Az átadást követően a bérház a sajtó kereszttüzébe került: boncolgatták a költségeket, valamint hogy ki kap itt lakást – a népjóléti miniszternek volt lakókijelölési joga. Az épülettel kapcsolatban a nemzetgyűlésben interpellálták Vass József népjóléti minisztert 1925 őszén. Bírálták az elhelyezését, ugyanis keresztülhúzta a Tabán rendezésére szőtt nagy ívű terveket, illetve a nedves talaj miatt kettős pincerendszert kellett építeni. Sokallták az árát, különböző számításokkal próbálták igazolni, hogy a bérház egy légköbmétere jóval többe került, mint a korszak más magánépítkezései esetében, illetve a minisztérium által az egy-egy szociális lakásra szánt keretet is jóval túlhaladta. Egy építész végzettségű kormánypárti képviselő, Petrovácz Gyula azt hangoztatta, hogy ebből a pénzből akár két bérházat is felépített volna. Feledtetve a szociálislakótelep-építéseket, még évekkel később is az indokolatlanul költséges állami építkezés mintapéldájaként emlegették.
Valóban volt panama az építkezésnél, de nem a hagyományos értelemben. Ahogy a kitervezte.hu oldalon Jankó András visszaemlékezéséből kitűnik, a lehető legjobb és legtöbb alapanyagot építették be, 85 centiméteres falakat emeltek, szerkezetileg háromszorosan túlméretezték.
A kezdetben „Attila-udvar”-nak nevezett fehér bérkaszárnya közel száz kislakásába természetesen elsősorban a menekültek és a lakás nélkül sínylődők elhelyezését tervezték. Csak 1925. augusztus 5-én hirdették ki a szerencsések nevét. Ilyen volt Csernovics Didorné, egy aradi jószágigazgató özvegye, aki korábban szükséglakásban lakott, vagy Hunyady József gimnáziumi tanár, aki a tisztviselőtelepi gimnázium szertárából költözhetett nagyszámú családjával a háromszobás lakásba. Az immár „Bethlen-udvar”-ra keresztelt épület két-három-négyszobás lakásait azonban a fentiek mellett többek között képviselők, tábornokok, államtitkárok, tanácsosok kapták meg. Vasváry Géza és Kray István, a népjóléti minisztérium két osztálytanácsososa már 5-én itt lakott, a többi lakó tízes csoportokban költözhetett be augusztus 8-tól. Engedély nélkül senki nem léphetett az épületbe, erre a házmester ügyelt.
Az épületben lakhatást nyert négyszobás lakásban a II. emeleten Preszly Elemér, Pest–Pilis–Solt–Kiskun vármegye főispánja, országgyűlési képviselő, a III. emeleten Kray István, a IV. emeleten Török Gyula, az V. emeleten Vasváry Géza miniszteri osztálytanácsosok, valamint háromszobást kapott Hardy Kálmán sorhajóhadnagy is. Az egyik műtermet Vaszary János ismert festőművész foglalhatta el – a teljes névsort az Esti Kurir hozta le az 1925. augusztus 5-i számában. Köztük volt egy Magyarországon lakó angol úr is, Edward Shires, aki a Bethlen-udvarbeli lakását már egy hónap után ügynökségnél hirdette. Augusztus hónap folyamán negyvenketten költöztek be. Szeptemberben aztán a fentieknél is híresebb lakó költözött a házba, négyszobás lakást utaltak ki Bajcsy-Zsilinszky Endrének. Preszly főispán, idősebb doktor báró Kray tanácsos, Török és Vasváry, Bajcsy-Zsilinszky, több katonatiszt – például Soós Károly tábornok, volt honvédelmi miniszter – és tanácsos mellett tíz évvel később is a ház lakója volt. Az első beköltözők közül Hunyady József három lánya, illetve Bogáthy Bogen Albert katonatiszt özvegye még 1950-ben is itt lakott, a lakóközösség összetétele ekkor még keveset változott, jellemzően tisztviselők lakták a bérlakásokat.
Az elején sok érdeklődő kereste fel az épületet, hogy megcsodálja a 1920-as évek egyik leghíresebb budai bérházát. Még 1925 augusztusában is folytak a munkálatok a ház körül, kocsifeljárót építettek, padlózták és üvegezték az üzleteket. Minden volt itt, ami a modern élethez szükséges: az üzletekbe borbély, hentes, festékes, virágos, asztalos, lakatos, vaskereskedés, illetve pipereüzlet és cukorkabolt költözött. A trafikot Csernovics Didorné vezette, ide kötötték be az egyetlen telefont. Hutter Zsigmond és Paulheim József luxusétterme 1925. augusztus 20-án nyílt meg 262 négyzetméteren, szeptemberben csatlakozott Vass József népjóléti miniszter akciójához, és olcsó, egy aranykoronás menüt is kínált – egy évvel később azonban a berendezést már a végrehajtó hirdette, aki ezekben a válságos időkben a Bethlen-udvar lakásaiba is bejáratos volt. Itt működött a Honvédelmi Sajtóvállalat Rt. 1925 szeptemberétől, a 14. számú postahivatal 1926. február 16-án költözött ide, de volt itt kalapszalon, illatszertár, sütöde és mozi is.
A Korona mozgót 1926. február 27-én nyitották meg díszes külsőségek között. A művészi berendezésű terem felvette a versenyt a pesti oldal előkelő mozgóképszínházaival, a nyitó előadáson két amerikai filmet játszottak, a zenei aláfestést katonazenekart szolgáltatta. A mozgó nagy népszerűségnek örvendett – nem csak amiatt, mert egy fal választotta el csupán a szomszédos postától, már augusztusban egy kasszafúró – a hírhedt Fabricius Sándor – törte fel a mozi ajtaját, hogy a fal kibontásával jusson a postahivatalba. Munkájában azonban megzavarták, így pénz nélkül távozott.
„A trianoni magyar társadalom keresztmetszete volt ez a Bethlen-udvar. […] És a lakói! Mintha zanzásítva ide gyűlt volna, ide préselődött volna a Ferenc József-i aera, a trianoni korszak, és az azt követő zivataros idők minden társadalmi prototípusa! […] Külön színt jelentett az Attila körúti front fodrászüzlete és a mellette álló Korona mozgó. […] E fodrászüzletnél engem jobban érdekelt a Korona mozgóképszínház. Nem is annyira filmjei – bár azok is –, mint az a csodálatos, lehelletszerűen szép kislány, a »cukorkás kisasszony«, aki a mozi látogatóinak különféle édességeket árusított” – jellemezte 1984-ben a Kortárs hasábjain az épületet egykori lakója, Zolnay László régész.
A postát 1934-ben áthelyezték az Attila körút 14–16. alá. A mozit 1930 februárjában hangos filmszínházzá alakították át. Utoljára 1943 év végén említik, később lakásokat alakítottak ki a helyén.
Az 1930-as évek közepén öt évig teljes bizonytalanságban voltak a lakók: talán nem volt Budapesten ennél jobban utált épület, melynek a lebontását a legtöbbször vetették fel és követelték. 1933–34 folyamán szanálták a Tabán nagy részét, és a Bethlen-udvar lebontása is felmerült, ugyanis belezavart a kiépítendő felvonulási díszút nyomvonalába, illetve a Tabán helyére tervezett fürdőváros terveibe. A ház befolyásos lakói természetesen tiltakoztak a bontás ellen.
Az épület – illetve az alig tíz évvel korábban beléfektetett pénz, munka, építőanyag – megmentése érdekében merész tervek születtek: 1935 nyarán azzal kacérkodtak, hogy az Attila úti fronton a járdát két és fél méterrel lesüllyesztik, az épületet árkádosítják, a felső egy-két emeletet visszabontják. Decemberben az merült fel, hogy modern, 190 szobás gyógyszállóvá alakítják, a felső emeletet lebontva, a földszintet a gyalogos forgalom számára árkádosítva, hogy a körutat az épület lábáig lehessen vinni. A pincében garázst alakítottak volna ki, ahova lifttel vitték volna le a vendégek autóit.
Miközben arról elmélkedtek, hogy a Tabánnal együtt tűnjön-e el az egyik legnagyobb állami bérház, az építés után tíz évvel, 1935–36-ban tatarozták az épületet: a lépcsőházat kicsempézték, az ajtókat újrafestették. Ekkor már itt működött a Bajcsy-Zsilinszky által vezetett Előőrs Lapkiadó Rt. és szerkesztősége, valamint a tabáni egyházközség kultúrotthona is. A sajtó 1937–38-ban újra erőteljesen követelte a magányos bérkaszárnya-kolosszus lebontását, és a Közmunkatanács el is határozta a bontást. Végül a Tabánt parkosították, a Bethlen-udvar megmaradt – a fürdőváros terveit pedig elmosta a történelem.
A Bethlen-udvar mellett 1942-ben világító díszkutat állítottak fel, majd a kút mellett 1944-ben nyilvános óvóhelyet létesítettek. 1944 előtt az épület 103 lakásában 430-an laktak. 1944 végén a 4. huszárezred ebben az épületben rendezte be a parancsnokságát. A főváros ostroma során a pincében és a házban sok ember meghúzódhatott a harcok elől, itt vészelte át a háborút Gerevich Aladár olimpikon is, és ide menekítették a technológiai könyvtár állományát is. A túlméretezett építésnek köszönhetően az Attila úti bérház szerkezete ellenállt a belövéseknek, mégis jelentős károkat szenvedett, több főfala beomlott, a tetőszerkezet egy része leszakadt, az épület életveszélyessé vált.
Az iparügyi miniszter előterjesztésére 1945. szeptember 20-án három millió pengőt hitelt adtak az épület állagának biztosítására. 1947-ben a ház helyrehozásához tervezőnek Körmendi Nándort választották ki, a munka azonban csak 1948 nyarán indult, 44 lakás helyreállítását irányozták elő. Egy évvel később, 1949 márciusában az oldalszárnyban helyreállított egy- és kétszobás lakásokba beköltöző munkások eltávolították az arany feliratos építési márványtáblákat.
Az 1940-es években működött itt kocsma, fűszerüzlet, autójavító műhely, dobozgyár, rovarirtószer-gyár és vegyiáru-kereskedés, és 1950-ben ide költözött az I. kerületi tanács anyakönyvi hivatala. Az 1950. őszi rendezési tervekben a Vár lejtőjének rendezése keretében ismét a lebontandó épületek közé sorolták a Bethlen-udvart is, és még 1959-ben is távlatilag a bontásával számoltak. Később a nagy méretű lakásokat felosztották, a legtöbb földszinti üzlethelyiséget megszüntették, lakássá alakították.
Az 1970-es években itt lakott Vál Valéria ötvösművész és Radnai Lóránt építészmérnök is, aki a Tabánról írt könyvet. Az épülettel szemben, a Krisztina körúton lévő Spartacus teniszpálya 1972-ben klubházat kapott, így a Bethlen-udvar pincéjében a teniszezők klubhelyiségét és öltözőit a tájékozódási futók kapták meg – ma is itt működnek.
A Tabánt kilencven éve elbontották, viszont a tisztviselők részére a városrész szélén száz éve felhúzott, és többször bontásra szánt Bethlen-udvar – nevét is megtartva – ma is áll az Attila út páros oldalán, egyedüli épületként a Horváth-kert és a Döbrentei tér között.
Nyitókép: Kilátás 1936 körül a frissen parkosított Tabánról, előtérben Bethlen-udvar (Forrás: Fortepan/Képszám: 57163)
Korábbi cikkünket is figyelmébe ajánljuk: Állami bérház: 100 éve kezdődött a Bethlen-udvar építése az Attila úton
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció