Az utódállamokból kiutasítottak, menekülők jelentős része 1918-tól kezdve Budapesten próbált meg lakhatást szerezni, új egzisztenciát építeni. Őket kezdetben csak a nagyobb pályaudvarokon leállított vagonokban tudták elhelyezni. Részükre 1921–1922-től elsősorban a külvárosokban, a Pongrácz úton, a Madarász utcában, a Juranics utcában és az elővárosokban, Pestszentlőrincen és Sashalmon hoztak létre lakótelepeket. Az építkezéseket a Népjóléti Minisztérium és az Országos Lakásépítési Miniszteri Biztosság irányította.
A minisztérium azonban felismerte, hogy a középosztály a város szélén épülő lakásokat nem tudja kihasználni, és a távolság miatt a villamosköltség is nagy terhet ró a belvárosba ingázó hivatalnokokra. Éppen ezért elhatározták, hogy a város belsőbb, frekventáltabb részén jobb, békebeli kivitelben építenek nagy méretű bérházakat a középosztály számára. Ezek egyik első példánya volt az akkori Attila körútra tervezett bérpalota, melynek felépítése nemcsak lakásokat, de sok száz embernek munkaalkalmat is adott.
A mai Attila út 2. számmal jelölt, az akkori Attila körút és Árok utca (ma Krisztina körút) találkozásánál lévő tömbben lévő négy telekre – a Tabán tervezett szanálása miatt – már 1907-ben bejegyeztették a kisajátítási jogot, melyet a Fővárosi Közmunkák Tanácsa 1911-ben érvényesített. Az itt lévő lakóházakat azonban az 1920-as évek elejéig nem bontották le, a korábbi tulajdonosok lakták. A földszintes, rozoga, nedves házak állapotát jól jelzi, hogy 1903-ban az egyiknek a fala is bedőlt, összezúzva az ott lakó bútorait.
Az akkori címzés szerint Attila körút 15–17–19–21. számú épületek tulajdonjogát a Népjóléti Minisztérium 1923 augusztusában szerezte meg a Közmunkatanácstól, ám az ide tervezett hatemeletes bérház hamar a sajtó kereszttüzébe került. Már 1912 óta ismert volt Warga László műszaki tanácsos nagyszabású terve a Tabán újjáépítésére, és mind a főváros, mind a Közmunkatanács attól félt, hogy ennek kivitelezését akadályozhatja az idő előtt megvalósuló magas épület, éppen ezért tiltakoztak az építkezés ellen. Problémát jelentett a lakók kitelepítése is. Húsz-huszonöt ember lakott itt, kisegzisztenciák, iparosok, akik ezer szállal kötődtek a Tabánhoz. Először a Juranics utcában ajánlottak fel számukra lakásokat, majd ősszel – mivel az említett lakások nem készültek el – felmerült az Auguszta barakktelepre vagy a messzi Pestszentlőrincre költöztetésük is. Végül november közepére sikerült csak megnyugtató módon rendezni az elhelyezésüket, így a lakók tiltakozó mozgalma miatt csak 1923 decemberében indult a lakóházak bontása – az építési anyagokat a gyors bontás miatt olcsón továbbértékesítették.
A világháború utáni első állami bérház építkezése 1924 februárjában indult, az 590 négyzetméter alapterületen földmunkások százai ásták a ház két szint mély alapját. Amikor a mozgó homokrétegben nyolc méter mélységbe jutottak, betört a talajvíz, majd a nyári esőzések hátráltatták a munkát, így négy hónap után jutottak el az alapozáshoz. Szükséges volt a kétszintes, jól szigetelt pince, mert az Árok utca alatt folyt el az Ördögárok, valamint ezen a helyen valamikor tó volt, és tartani kellett a vízbeszivárgástól. Júniusban a magasabb bért követelő állványozó munkások sztrájkjai is hátráltatták az építkezést.
Október 25-én már a bokrétaünnepséget tartották, az épületet zöld gallyakkal és zászlókkal díszítették fel. Számos államtitkár, tanácsos jelent meg az ünnepségen, akiket Németh László műépítész, az építkezés vezetője vezetett körbe. Az alkalmon Petrichevich-Horváth Emil államtitkár, a lakásépítési biztosság vezetője a miniszterelnököt és a népjóléti minisztert képviselte. Rajta kívül Rákosi Jenő író, illetve a főváros nevében Ripka Ferenc kormánybiztos mondott beszédet. Egy hónappal később Bethlen István miniszterelnök is megtekintette az épületet, elismerését fejezve ki a gyors építkezéssel és a jó minőségű kivitelezéssel kapcsolatban. Ezt követően a belső munkák kezdődtek meg, ám a hideg hónapokban szünetelt az építkezés. Az átadást augusztusra ígérték.
A Neuschloss-Knüsli Kornél és ifj. Gyenes Lajos által tervezett, négy utcafronttal rendelkező bérpalotába egy-egy szinten kilenc darab kétszobás, négy darab háromszobás, két darab négyszobás lakást helyeztek el. A hat emeleten összesen kilencven modern lakás volt parkettával, fürdőszobával, két portás- és két segédház-felügyelői lakással, a manzárdtetőben négy műteremmel, a földszinten tizenkét üzlethelyiséggel. A négy utcafront miatt minden lakószoba – melyek belmagassága három méter – az utcára nézett, csupán az első emeleten kaptak a lakások apró erkélyt. Az épületben az Attila út és későbbi Krisztina körút felé egy-egy bejáratot, két udvart – a Krisztina körút felőli A, az Attila út felőli B udvart –, két lépcsőházat és két liftet terveztek. Az úgynevezett ölelkező lépcsőházakat keresztlépcsőkkel kötötték össze. Egyedül a kis üvegtáblákból álló ablakokon és a redőnyök helyett beépített belső spalettákon látszott meg a világháború utáni ínség.
Az épület több mint egy év alatt, 1925 nyarára készült el, az avatóünnepséget július 28-án délután tartották, a délelőtti sajtóbejáráson Németh László és Petrichevich-Horváth Emil vezette körbe a negyven újságírót. Ez alkalommal báró Kray István, a Népjóléti Minisztérium osztálytanácsosa a menekültek nevében köszönte meg az államtitkárnak, hogy a hajléktalanoknak ezt a bérpalotát emelte. „Egyelőre még munkások százai dolgoznak rajta, az utolsó simításokat végzik, sikálják az udvar, a szobák padlóit. A lépcsők karfáit még csak most erősítik fel, az aszfaltot csak most öntik a ház köré és elől a kőművesek dolgoznak a kocsiút rendbehozásán” – tudósított az eseményről Az Est.
A belső homlokzaton, a főbejárat fölött kivésték a „Gróf Bethlen István-udvar” feliratot, a kapu alatt márvány emléktáblákat helyeztek el: „Ezen állami bérpalota, épült nagybányai Vitéz Horthy Miklós kormányzósága, gróf Bethlen István miniszterelnöksége, dr. Vass József magyar királyi népjóléti és munkaügyi minisztersége, idejében, báró Petrichevich-Horváth Emil dr. államtitkár vezetése alatt álló országos lakásépítési tevékenység keretében 1924–1925. évben.”
Ugyanilyen márványtábla tartalmazta az építészek és építőmesterek neveit is: „Vasváry Géza és Török Gyula min. osztálytanácsosok ellenőrzése mellett Neuschoss Kornél és ifj. Gyenes Lajos műépítész tervei szerint építette Németh László műépítész, építőmester.”
A visszafogott utcai díszítésből – a korabeli lapok a Várra és a Tabánra utaló Mária Terézia-korabeli barokk stílust emlegettek – kiemelkedett az épület két sarkán az Árok utca helyén újonnan szabályozandó budai körútra néző két magyar királyi nagy címer.
Az avatásra a házat gallyakkal, virágokkal, zászlókkal díszítették fel, a környéket rendőrkordon zárta le. Megjelent Vass József miniszterelnök-helyettes, népjóléti miniszter, Nádosy Imre országos rendőrfőkapitány, Rakovszky Iván belügyminiszter, Mauer János földművelésügyi miniszter, valamint számos államtitkár és hivatalnok. Horthy Miklós negyed hatkor érkezett meg szárnysegédje, Hardy Kálmán sorhajóhadnagy kíséretében.
Őket Vass József fogadta, majd az üdvözlőbeszédek után Petrichevich-Horváth vezette körbe Horthyt az épületben, aki minden lakástípusból megnézett egyet. A kormányzó a Vár ablakából figyelhette az építkezést, és habár szerinte a munka lassan haladt, elismerését fejezte ki a tervezők, az építők, valamint a lakásépítési bizottság két vezetője, Vasváry Géza és Török Gyula felé.
A kapu – miként az épület is – hófehér volt, az előcsarnokot zöld márvánnyal borították. A négyszobás lakások voltak a legszebbek: tágasak, parkettával, üvegajtóval, spalettával, kék vagy zöld cserépkályhával. Az ajtók szürkére, a falak két méterig világosszürkére vagy zöldre voltak festve, színes girlanddal díszítve. A kőkockás konyhába a gáz, a lakásba a villany be volt vezetve, a fürdőszobák olajjal voltak mázolva a zománcos kád körül. Már 1924 végén több ezer jelentkező volt a közel száz lakásra. Még az első világháború idején bevezették a fővárosban a kötött lakásgazdálkodást, így csak nehezen lehetett megfelelő bérlakáshoz jutni. Úgy tervezték, hogy – a ’20-as évek horribilis építési költségei ellenére – a jobb belvárosi lakások nívóján mozgó lakbérből kifizetődik a ház ára. Ami ugyanis ugyancsak elszállt, 1924 decemberében még 30 milliárd koronás költséget írtak – ez a háború utáni infláció miatt a tíz évvel korább kétmillió koronának felelt meg – , az átadás után a miniszter hivatalosan 42 milliárd koronás költséget jelentett be.
Az építési nehézségek és a viták ellenére a Tabán szélén felépített hatemeletes Bethlen-udvar boldog bérlőkre talált, és ma is kiemelkedik környezetéből – igaz ma már nem a Tabán ódon házai, hanem a városrész helyén létrehozott park övezi.
Nyitókép: A Bethlen-udvar a Tabánnal és a Várral (Forrás: Fortepan/Képszám: 15169)
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció