Újpesten 125 éves a Városháza, amely nemcsak építészetileg különleges, hanem a város történelmének meghatározó szimbóluma is. Az évforduló alkalmából változatos programokkal és különleges eseményekkel várják az érdeklődőket, hogy együtt idézzék fel az épület és a város gazdag múltját – olvasható az ujpestmedia.hu honlapon.

Felidézik a kerület múltját: Újpest 1840-ben vált önálló községgé, a kezdeti Új-Megyert gyors fejlődés jellemezte: a lakosság száma és az ipar tíz év alatt jelentősen nőtt, miközben a közlekedés is fejlődött. Az első községháza 1845-ben, a helyiek adományaiból épült fel, majd húsz évvel később a hivatal egy nagyobb épületbe költözött. A XIX. század végére Újpest lakossága már elérte a 40 ezret, így szükségessé vált egy korszerűbb, tágasabb községháza megépítése.

Az újpesti Városháza az 1930-as években (Forrás: Hungaricana)

Az új épület helyszínéül az István tér szolgált, melynek tulajdonjogáról gróf Károlyi Sándor nagylelkűen lemondott. Az 1898-ban kiírt pályázaton Hegedűs Ármin és Böhm Henrik „Évszázados múlt után” című terve nyerte el a zsűri tetszését. A kivitelezést 1899 májusában kezdték meg a helyi Schreiber Gyula épületfa-kereskedő irányításával, aki a munkálatok lebonyolítását Dániel György építőmesterre bízta. Az építkezésen döntő többségében újpesti munkások dolgoztak, így az épület valódi, helyi alkotásként született meg.

A Városháza 1900. augusztus 21-én készült el, és október 1-jén kezdődött meg benne a hivatali munka. Az épület a XIX-XX. század fordulójának eklektikus-szecessziós stílusában épült. Két tornyával, gazdag díszítésével az épület a helyi polgárok igényességét és lokálpatrióta szellemiségét tükrözi. Eredetileg téglavörös vakolattal és világos mészkőborítással készült, tetőzetét pedig vörös cseréptető fedte. A főbejárat tölgyfából faragott, díszes ajtaja előtt egykor bérkocsiállomás működött, míg a Szent István tér felőli hátsó oldalon egy erkély nyújtott lehetőséget a közösséghez intézett beszédek megtartására – tájékoztat a kerület honlapja.

A homlokzaton jól látszik az épület gazdag díszítése (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Megtudjuk azt is, hogy az épület egyik legkiemelkedőbb része a második emeleti díszterem, ahol az önkormányzat képviselő-testülete tartja üléseit, és amely otthont ad a város fontos ünnepségeinek, díjátadóinak, illetve zenei rendezvényeinek is, köszönhetően kiváló akusztikájának. Az épület már 1993-ban helyi műemlékvédelem alá került, így megőrzése kiemelt fontosságú a város számára. (A Városháza történetéről korábban írtunk a Pestbudán.)

A Városháza díszterme (Fotó: ujpestmedia.hu)

Felhívják a figyelmet, hogy az Újpesti Városnapok programjai között számos érdekes esemény várja majd a látogatókat, amelyek közül több közvetlenül a 125 éves városháza történetéhez kapcsolódik, mint például augusztus 31-én, vasárnap 10 órától Városházi sétára invitálják az érdeklődőket, melyet Szöllősy Marianne helytörténész vezet majd. Ez a különleges túra különösen ajánlott mindazoknak, akiket érdekel az építészet, a helytörténet vagy éppen a Városháza múltja. Augusztus 30-án, szombaton pedig 10 és 14 óra között a Városháza épületében „Az óra titka” címmel szabadulószobás, épületismereti nyomozójáték várja a résztvevőket, ahol játékos formában fedezhetik fel az épület titkait és rejtélyeit.

Forrás: Újpest Média

Nyitókép: A Városháza főhomlokzata az István út felől 2020 augusztusában (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Korábbi cikkünket is figyelmébe ajánljuk: 120 éves az újpesti Városháza – Városvédő Roland lovag szobra is díszíti az impozáns épületet