Talán sosem jött volna Magyarországra az 1804-ben Miane városkában született olasz szobrász, ha nincs Pyrker János László egri érsek. A főpap 1833-ban hívta hazánkba Marco Casagrandét, hogy készítse el az épülő egri székesegyház külső-belső szobordíszítését, amit ő becsülettel el is végzett. Kettejük ismertsége még Velencében kezdődött az 1820-as években: a fiatal, de egyre ismertebbé váló, a velencei akadémia által is díjazott művész egy Szent János-szobrot készített az akkor pátriárkaként szolgáló Pyrkernek, aki igen elégedett volt az alkotással. A műértő és műgyűjtő Pyrker atya mecénási tevékenységére egyébként jellemző, hogy velencei tartózkodása alatt mintegy kétszáz festményt vásárolt, melyeket később a Magyar Nemzeti Múzeumra hagyományozott.
Marco Casagrande tehát hazánkba érkezett, s évekig dolgozott a végül 1836-ban felszentelt, Hild József tervezte egri bazilikán. A templom bejáratához vezető lépcsősor mentén két-két, egyenként 4 méter magas kőszobor fogadja a látogatót, melyek Szent Istvánt, Szent Lászlót, Szent Pétert és Szent Pált ábrázolják, érdekességük, hogy a két királyszobor nem a saját korára jellemző, hanem XIX. századi, magyaros viseletben látható. Casagrande munkája az épület attikáján álló három alak is, a Hit, a Remény és a Szeretet allegóriái, valamint a mellékhajók tetőpárkányán álló kerubszobrok is. Az olasz mester készítette a templom szentélyének angyalszobrait és kerubjait (amelyeket Huszár Adolf fejezett be) és 24 domborművet (reliefet) is.
Casagrande nemcsak a bazilikán dolgozott, több más alkotása is ismert ebből az időszakból, így egy Szent István-szobor, melyet az egri várban állítottak fel, és több mellszobor, melyek mások mellett Pyrker érseket, Casagrande édesapját, Lévay Sándor nagyprépost apját és Siskovics Mihály érseki mérnököt ábrázolják, akinek házában a szobrász az egri tartózkodása alatt lakott. Ezek a kisebb munkák jó jellemábrázoló képességről árulkodnak, Casagrande megfelelő részletességgel, realisztikusan jelenítette meg az alanyok arcvonásait, személyiségét.
A klasszicista egri bazilikát a kor egyik legnagyobb magyar építésze, Hild József tervezte, csakúgy, mint a pesti Ullmann-palotát, amely a mai Széchenyi István tér 7–8. szám alatt állt (a későbbi, közmegvetés övezte Spenótház helyén). Minden bizonnyal az egri munka alapozta meg a két alkotó ismeretségét, s az építész elégedett lehetett Casagrandéval, aki 1837-től már Ullmann Móric nagykereskedő-bankár palotájának díszítésén dolgozott, sőt itt is rendezte be műhelyét. Az 1962-ben lebontott palota dísztermében több Casagrande-alkotást is láthatott a korabeli vendég: a falakat a görög mitológiából vett jeleneteket ábrázoló domborművek ékesítették. A terem egyik végén a Parnasszus volt Apollóval a középpontban, múzsákkal övezve, másik végén az Olümposz, központi alakként Zeusz főistennel, a hosszanti falon pedig egy fríz futott végig. Az Ullmann-palota szobordíszeit sokan Casagrande legjobb alkotásainak tartják.
Az olasz szobrász neve egyre ismertebbé vált a hazai arisztokrácia köreiben, így Casagrande készítette a Fáy-kúria szobordíszeit Fáj községben, az andornaktályai Mocsáry-kastély domborműveit, de közben itáliai megrendeléseknek is eleget tett. Kopácsy József érsek megbízásából 1841-től már az esztergomi bazilika számára faragott szobrokat, illetve domborműveket. Az épület nyugati, Duna felőli homlokzatán egyik oldalt Szent Istvánt ábrázoló jelenetet láthatunk, amint felajánlja a koronáját Szűz Máriának, másik oldalt Szent László királyt, amint fogadja a keresztes hadak vezetésére vonatkozó felkérést. A domborművek fölött, az épület párkányán eredetileg öt nagy méretű szobor is állt: középen a Vallást jelképező allegorikus alak, kétoldalt pedig Szent István és László király, Szent Péter, illetve Pál apostol alakjai. Az eredeti, Casagrande-féle szobrok azonban hamar mállani kezdtek, ezért már XIX. század végén, 1900-as évek elején fémszobrokra cserélték őket, a II. világháború után pedig ezeket is leemelték, így máig hiányos a bazilika díszítése.
Más, hasonló léptékű munkákat vállaló alkotókhoz hasonlóan természetesen Casagrande sem egyedül dolgozott, és bár nem alapított mintaiskolát, segédei és tanítványai közül később többen is nevet szereztek maguknak, mint például Faragó József vagy Brestyánszky Béla.
Az olasz művész 1845-ben az egri érseki szabó lányát, Kovács Máriát vette feleségül, aki kitartott mellette haláláig.
Megvalósult művei mellett Casagrande látványos terveket is hagyott az utókorra: egy Mátyás király, illetve egy József nádor szobor, illetve a Szent György téri, a Nemzeti Hauszmann Programnak köszönhetően nemsokára megvalósuló Szabadság-oszlop terveit. Az 1840-es évek elején egy Mátyásra emlékező szoborra Ferenczy István mellett Casagrande is készített terveket. Az olasz művész fennmaradt három elképzelése inkább mauzóleumra emlékeztet, melynek tetején helyezkedett volna el a király lovas alakja, a műből azonban végül nem lett semmi. 1847-ben, József nádor elhunytakor rögtön felmerült egy őt ábrázoló szobor felállításának ötlete, melyre Casagrande is bejelentkezett. A Honderü című lap 1847. március 16-i számában Majer István atya méltatta Casagrandét, és érdemei felsorolása után őt ajánlotta a József-emlékegylet figyelmébe:
„Tizenhárom éve már hogy Casagrande a miénk, itt lakik, műkincseinket neveli, ő tanulta és magasztalja történeteinket, megtanulta nyelvünket, megszerette szokásainkat, hazánkat, s mind a mellett hogy hazafiai tudtomra is visszasürgetik őt, ő mégis itt él, szereti körünket, megszerette vérünket is , hymen rózsalánczával egy derék egri magyar lyánkát kötvén magához, igy ő testestül lelkestül magyar…”
Végül nem ő nyerte a megbízatást; az 1869-ben felavatott (a nádorról elnevezett téren máig látható szobrot) Johann von Halbig készíthette el.
Ilyen előzmények után talán nem meglepő, hogy Marco Casagrande az 1848-as magyar forradalommal is szimpatizált. A Szabadság-emlékműre készített terve szerencsénkre fennmaradt, hiszen azt a kassai Képes Ujság 1848. április 22-i száma képpel együtt közölte. Innen tudjuk, hogy a mester egy emlékoszlopot képzelt a budavári Szent György térre. Az építményt három fekvő oroszlán őrzi, tetején a bilincseit leszaggató Hungária szobra látható, oldalán pedig két sorban 6-6 allegorikus alak jeleníti meg a 12 pontot. Az oszlop tetejénél dombormű fut körbe, megjelenítve a forradalom fontos pillanatait. Mint tudjuk, a Szabadság oszlopa soha nem készült el, helyette a nép által csak szégyenoszlopnak nevezett Hentzi-emlékmű került a Szent György tér közepére 1852-ben. A húszméteres vasoszlopot kezdetektől közutálat övezte, hiszen a budai Várat a magyaroktól védő Heinrich Hentzi császári vezérőrnagynak állított emléket. Végül 1899-ben vitték el innen, helyére Erzsébet királyné szobrát szánták, amely azonban hosszas vitákat követően a mai március 15-e térre került (ma vele szemben, a Döbrentei téren áll). A Casagrande-féle Szabadság oszlopa azonban egészen a közelmúltig csak terv maradt. A Nemzeti Hauszmann Programnak köszönhetően azonban a közeljövőben a Szent György tér felújításának részeként a terület középpontjára kerül majd a 177 év után elkészülő alkotás.
Maga Casagrande a forradalom után magyar feleségével együtt visszatért Itáliába, s ott is halt meg 1880-ban. A Magyarországon töltött majd két, alkotással teli évtized nyomát azonban itt hagyta nekünk.
Nyitókép: A Szent György tér látványterve Casagrande oszlopával (Forrás: Nemzeti Hauszmann Program)
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció