Szent György tér

2023. május 19. 09:00
Az 1906-ban elkészült József főhercegi palota elegáns, üvegtetejű előcsarnokával, pompás báltermével és annak színes, Róth Miksa-féle üvegablakaival a budavári Szent György tér egyik dísze volt. A historizáló épület Budapest ostromában nem szenvedett végzetes sérülést, ám 1967-ben a tűzoltóság oktatófilmet forgatott itt, hogy az oltást filmre vehessék, ezért felgyújtották, majd le is bontották. A helyén keletkezett hiányt több mint 50 évig nem sikerült pótolni, 2021-ben azonban megkezdődött az épület rekonstrukciója: az újjászülető palota pedig napról napra nyeri vissza az eredeti alakját.
2023. május 15. 12:30
A Budavári Palotanegyedben a Szent György tér rendezésének előkészítéseként mától régészeti feltárásokat végeznek, amelyek várhatóan a nyár végéig tartanak. A Várhegynek ezen a részén a második világháború óta nem volt hasonló mértékű feltárás, így a szakemberek sok fontos leletre számítanak.
2023. április 5. 16:00
Szerencsénk van, hogy a középkorban a Várhegyen lakók a sérült, feleslegessé vált tárgyaikat a pincék üregeibe vagy kiszáradt kutakba dobálták, mert a régészeti feltárások során felszínre lehet hozni ezeket. Ma felbecsülhetetlen értéket képviselnek, mert általuk még több ismeretet kaphatunk arról, milyen volt az élet a régi Budán az 1200-as évek végén vagy a későbbi századokban. A közelmúltban a Szent György tér északi részén kerültek elő a föld alól középkori régészeti leletek, többségük hat-hétszáz éves.
2022. augusztus 9. 11:30
Negyven évig, 1944-ig élt a budai Várban, Szent György téri palotájában, a magyar közéletben aktív szerepet játszott, az Országgyűlésben felsőházi tag volt, még az Akadémia is elnökké választotta. Habsburg–Lotaringiai József, aki József nádor unokája volt, 150 éve született. Emlékét beárnyékolja, hogy felesküdött a Károlyi-féle népköztársaságra, és a nyilasokkal is megfért. Földi maradványait 1992-ben hozták haza és a Budavári Palota kriptájában temették el.
2022. július 11. 13:00
Budapesten számos olyan emlékmű, épület állt a múltban és áll jelenleg is, amely az egykori megszállókra emlékeztet, a magyarok ellen bűnöket elkövetőket dicsőíti. A legnagyobb ezek közül a Citadella, amit az osztrák hadsereg emelt, kifejezetten abból a célból, hogy Pest és Buda lakosságát fenyegesse. A budai Várban pedig egy olyan ember emlékművét állították fel, aki indokolatlanul lőtte Pest városát és az ottani polgárokat 1849-ben. A Hentzi-emlékoszlopot éppen 170 éve, 1852. július 11-én avatta fel a magyar szabadságharcot leverő Ferenc József.
2021. december 4. 09:30
A honfoglalás ezredik évfordulója számos híres műalkotás és épület létrejöttének adott alapot, hiszen a múltjára egyébként is büszke nemzet egy gazdasági virágkorban élt. A magas kultúra emlékei azonban csak egy szeletét képezték az akkori változatos szórakoztatóiparnak, a szélesebb közönség könnyedebb szórakozásra is vágyott, amelynek kiszolgálására számos mulató jött létre. Érdekes, hogy azok néhány tekintetben mennyire hasonlítottak egymásra.
2021. szeptember 24. 16:00
Megkezdődtek József főherceg egykori palotájának az alapozási munkálatai a budai Várban, a Szent György téren. Az épületet a Nemzeti Hauszmann Program keretében, az eredeti tervek szerint építik újjá.
2021. február 19. 09:00
Restaurálják a Budavári Sikló Szent György téri végállomásánál lévő, Hauszmann korából származó díszes kaput, a hozzá tartozó kerítést és lépcsőt, valamit Donáth Gyula 1905-ös alkotását, a várost vigyázó turulmadarat is.
2021. január 5. 10:00
Megnyílt az egykori Királyi Istálló eddig elzárt romterületének egy része a Szent György téren, a budai Várban. Megújították a tér zöldfelületeit és növényágyásait is, a terület új burkolatot és díszkivilágítást kapott.
2020. december 22. 09:00
Hatalmas kupolájával százhúsz éve még a Dísz tér éke volt, hetven éve azonban visszabontott torzóként keresi funkcióját a budai Vár egyik legviharosabb sorsú épülete, a Honvéd Főparancsnokság egykori székhelye. De már nem sokáig: a 2012 és 2014 között részben felújított építmény ugyanis a jövőre kezdődő rekonstrukció során megszűnik torzónak lenni, visszakapja eredeti formáját, és a jövőben a Várba látogatókat szolgálja majd.
2020. augusztus 18. 09:00
József főherceg egykori Szent György téri palotáját, a hozzá tartozó neoreneszánsz kertet és az udvari istállót is rekonstruálják. Az épületegyüttes rendezvényeknek is otthont ad majd, eredeti formában újjászülető részeit pedig a jövőben a nagyközönség is látogathatja. A terveket idén véglegesítik, a munka ezt követően indulhat el – tudtuk meg a Várkapitányságtól.
2020. április 17. 14:00
Átfogó koncepció készült a budai Vár legfontosabb terének rendezésére. A várhatóan nyáron kezdődő munkák során felújítják a Szent György tér töredezett burkolatait, és rengeteg új növényt is ültetnek az ágyásokba, de megújul a gyepfelület is.
2019. szeptember 5. 14:00
Bemutatjuk, milyen nagyszabású építkezések készülnek a Budavári (volt királyi) Palota környezetében. Ebben segítségünkre volt a Nemzeti Hauszmann Program honlapja, amely a közelmúltban indult, és részletes tájékoztatást nyújt a tervezett beruházásokról, felújításokról és a közösségi területek szépítéséről.
2019. augusztus 18. 09:30
Turisták és budapestiek hada sétál el mellettük nap mint nap, de kevesen tudják, honnan bukkant fel egyszer csak a két különleges szobor a budavári Szent György téren.
2019. május 7. 07:57
Eddig csak a fehér kerítés résein át leskelődhettek az arra járók, most azonban már bárki körbejárhatja az egykori Karmelita kolostor épületét. Megnéztük, milyen lett.
2018. augusztus 8. 10:51
Az egykori Karmelita kolostor átépítése a végéhez közelít, a Lovarda kívülről már majdnem kész, és a Főőrség is mind jobban felismerhetővé válik.
2017. július 13. 17:42
Felkerültek a történelmi zászlók a Szent György téri zászlósorra.
2017. július 3. 09:35
Lezárult a budavári Szent György tér és Dísz tér megújítására, urbanisztikai-építészeti újrafogalmazására kiírt tervpályázat; a nyílt pályázaton hét pályamunka részesült elismerésben, összesen 22 millió forint értékben.