A Szent György tér a budai Vár egyik leglátogatottabb helye, nincs olyan turista, aki ne sétálna át rajta a Budavári Palotába menet, de az állami reprezentáció szempontjából is fontos, hiszen itt található az állam- és a kormányfő hivatala, a Sándor-palota és a Karmelita kolostor épülete is. Ez ugyanakkor a Vár egyik legfiatalabb tere is, jóval később alakult ki, mint például a mai Dísz tér.
Budát 1243-ban alapította IV. Béla király, ekkortól kezdődött a város tervezett felépítése és betelepítése. A királyi központ ekkor még nem Buda volt, de itt is épült egy uralkodói szálláshely, a Kammerhof, más néven Magna Curia Regis, amely épületegyüttes azonban még nem a mai palota környékén, hanem a város északi részén, a mai Táncsics-börtönként ismert épület helyén volt. A Várhegy déli végén az 1300-as évek második felében kezdett felépülni a királyi palota. Nagy Lajos királyunk és Luxemburgi Zsigmond építkezéseinek köszönhetően az épületegyüttes lassan igazi uralkodói központtá formálódott, Buda fokozatosan átvette a királyi székhely szerepét Visegrádtól, mígnem 1408-ban Zsigmond teljes udvarát és minden hivatalát Budára költöztette.
A királyi rezidencia felépülésével természetesen a Várhegy déli része is átalakult, felértékelődött. A XX. század végi ásatások feltárták, hogy az egész területre kiterjedő tereprendezés zajlott ekkor, a betömött kutak, emésztők, szintemelések arról árulkodnak, hogy a régiek helyére fokozatosan új házak épültek. Míg korábban egyszerű polgárok lakták a félreesőnek számító területen, ezután mindinkább megjelentek a magas állami hivatalt viselő lakosok, nemesi családok is. A királyi palota területét azonban élesen elválasztották a polgárvárostól: körülbelül a mai Hunyadi udvar (a Mátyás kútja) vonalánál szárazárkot létesítettek, amelyen csak hídon lehetett átkelni. Az előtte lévő részen álló házakat is lebontották, így alakult ki az a térség, amely a mai Szent György tér előképének tekinthető, bár attól kissé délebbre helyezkedett el.
A terület jelentőségének növekedését jelzi, hogy északi részén, a mai Színház (akkor Szent János) és Szent György (akkor Zsidó) utcák által közrefogott terület legmagasabb pontján, négy korábbi polgárház helyén új uralkodói templom épült Szűz Mária és az uralkodó védőszentje, Szent Zsigmond tiszteletére. Az új épületet két, 1410-ben kelt pápai oklevél is említi, az augusztus 3-án kelt dokumentum szerint az akkor már zajló építkezésre a király addigra több ezer forintot költött.
A templom szomszédságában, körülbelül a mai, újjáépülő Honvéd Főparancsnokság épületének helyén Zsigmond király bizalmasa, Stiborici Stibor építtetett palotát, de fennmaradtak iratok a Szécsényi és a Rozgonyi család, Kanizsai Miklós tárnokmester, Mikcsfi Ákos szlavón bán és György veszprémi éneklőkanonok házbirtoklásairól is, ők szintén a környéken, az akkori Zsidó utcában rendelkeztek ingatlannal. Az utca korabeli nevét adó budavári zsidóság azonban, amelynek tagjai IV. Béla óta a mai Fehérvári kaputól délre eső területen éltek, s ahol zsinagógájuk is volt, valószínűleg kiszorult a területről, utcájukat ekkortól Szent Zsigmond néven találhatjuk meg.
A Szent Zsigmond prépostság templomának jelentősége az egész középkor folyamán megmaradt: Mátyás király ide temettette el első feleségét, a gyermekágyi lázban meghalt Podjebrád Katalint, ugyanúgy, ahogy később II. Ulászló is hasonló okból elhunyt hitvesét, Candale-i Annát, akit azonban a király halálakor, 1516-ban Székesfehérváron újratemettek. A templom a török korban dzsámiként szolgált, de Buda visszafoglalása után már csak rom volt. Új prépostja, Putanich Márton János 1699 körül azonban kisebb kápolnát emeltetett a helyén, amely alig tizenöt évvel később leégett, ám Putanich újra felépíttette. Igen ám, de 1723-ban egy lőporrobbanás miatt ismét elpusztult, ám az új prépost, Götzel Ferenc ismét felépíttette: 1732-ben már két oltára és orgonája is volt. Götzel a csillagkeresztes rend tagja volt, amely végül 1770-ben elérte, hogy Mária Terézia rájuk bízza a prépostságot, valamint a frissen visszaszerzett ereklye, a Szent Jobb őrzését is. A volt udvari templom szerepét így a Budavári Palota Szent Zsigmond-palotakápolnája vette át (Szent István ereklyéje mellett ott őrizték 1944-ig a Szent Koronát is), míg a prépostsági templomot lebontották.
A területen a középkorban nem a Zsigmond király által emeltetett templom volt az egyetlen, hiszen tőle keletre, (a mai Karmelita kolostor egykori templomának) helyén már a XIII. század vége óta állt a ferencesek Szent János-temploma, tőle délre pedig a rendházuk. Az épületegyüttes helyén később, a török korban a pasák palotája állt, majd ennek pusztulásával, a XVII. század vége felé alakult ki a mai Sikló előtti beépítetlen terület, amely valójában az L alakú Szent György tér legrégebbi része. A ferences épületek helyén Buda visszafoglalása után, 1734-re épült fel a karmeliták (később Várszínházzá alakított) temploma, majd 1763-ra a kolostoruk.
A mai Szent György tér helyén és attól nyugatra a középkor folyamán jobbára lakóházak álltak, a királyi palota előtti terület azonban más miatt említésre méltó: minden bizonnyal itt végezték ki Hunyadi László horvát bánt, Mátyás király bátyját. A Thuróczy-krónikában olvashatjuk, hogy Hunyadit a „megszokottól eltérően” nem a Szent György téri piacon, hanem a királyi palota előtt fejezték le. A középkori Szent György tér ugyanis nem azonos a maival: nagyjából a török uralomig a mai Dísz teret hívták így, az ott álló kápolna után, mai neve csak az 1700-as évek elején jelent meg. A XVIII. században tévesen azonosították a területet és ragasztották rá a régi nevet, amit azonban a mai napig használunk: így vándorolt eredeti helyéről jóval délebbre Szent György tere.
A mai tér területe tehát csak a török kor legvégén kezdett kialakulni, majd Buda visszafoglalása után az ott álló korábbi házak lebontásával egyre növekedett. A főszerepet a katonai funkció vette át: keleti oldalán két kaszárnyaépületet emeltek, déli oldalán pedig felépült egy katonai szertár, a Zeughaus. Ez azonban 1723-ban leégett, de már 1730-ra újjáépítették: ez lett az a barokk épület, amely egészen az 1800-as 1900-as évek fordulójáig uralta a tér képét, csak a Budavári Palota Hauszmann-féle bővítésekor bontották le.
Később a tér egyre inkább a reprezentáció színterévé vált, a katonai és egyéb épületek helyén sorra jelentek meg a főnemesi paloták, a keleti oldalon a már említett karmelita épületegyüttes, vele szemben, a nyugati oldalon a Teleki grófok palotája 1789-ben, majd a Sándor-palota 1806-ban. Utóbbi 1867 és 1945 között a miniszterelnöki rezidencia volt, 2003-tól pedig a köztársasági elnök hivatala működik benne. A szomszédos Karmelita kolostor pedig 2019 óta a kormányfő és legközelebbi hivatali szervezete munkahelyeként szolgál, míg egykori színházterme komolyzenei koncerteknek ad otthont .
A tér közepére 1852-ben állították fel a gyűlölt Hentzi-emlékművet az 1849-es várostrom során elesett osztrák tábornok emlékére, ezután a teret egy ideig Hentzi Platznak nevezték. A közutálatnak örvendő szobrot többször is megpróbálták megrongálni, 1895-ben még fel is akarták robbantani, végül 1899-ben bontották le.
Ezzel együtt ez az időszak már a Szent György tér fénykorának kezdete volt, hiszen északi részén 1879 és 1881 között felépült a Magyar Királyi Honvédelmi Minisztérium historizáló palotája, amelyet Kallina Mór tervezett és amely az első, kifejezetten minisztérium számára emelt épület volt Magyarországon. Ehhez csatlakozott később északról, a Dísz tér felől a Honvéd Főparancsnokság 1896-ra elkészült épülete. A Teleki-palotát a XX. század elején tulajdonosa, Habsburg József főherceg teljesen átépíttette Korb Flóris és Giergl Kálmán tervei szerint, és jókora kerttel bővíttette észak felé, ez az épületegyüttes foglalta el a Szent György tér nyugati oldalát. Tőle délre a Királyi Istálló hosszan elhúzódó tömbje volt, a Szent György tér igazi fénypontja azonban a déli részén volt, innen nyílt ugyanis a Budavári Palota gyönyörű, díszes főbejárata. Ez a palota mai északi szárnya (a korábbi A épület), amelynek újjáépítése a József főhercegi palotával és az egykori Honvéd Főparancsnoksággal egyetemben, a Nemzeti Hauszmann Program keretében jelenleg is zajlik.
A palotákkal körülvett Szent György tér tehát a XX. század elejétől a XX. világháborúig valódi főtérként működött, itt haladtak át a palota vendégei és a Szent Jobb-körmenet, ide érkeztek a Várba látogatók a még 1870-ben átadott Budavári Siklóval. Itt emelték 1916-ban az ország vármegyéiből küldött földből azt a Kós Károly tervezte koronázódombot vagy királybdombot, amelyen az utolsó magyar király, IV. Károly elvégezte a szokásoknak megfelelően a négy kardcsapást a négy égtáj irányába.
A tér aranykorának Budapest ostroma vetett véget, a harcokban számos épület jelentősen megsérült. De egyik sem végzetesen, így bontásukat nem állapotuk indokolta, hanem tudatos politikai döntés a kommunisták által hangoztatott, „a múltat végképp eltörölni”-elv jegyében. Emiatt alakult ki az általunk évtizedeken át jól ismert, csonka Szent György tér a lebontott József főhercegi palota helyén lévő romkerttel, az előbb részben, majd teljesen lebontott Honvédelmi Minisztériummal, a lecsupaszított homlokzatú, teljesen átalakított Budavári Palotával és a tér közepére helyezett műromokkal, amelyek a középkori Szent Zsigmond-templom alapját jelenítették meg, csak éppen nem pontosan ott, ahol az épület eredetileg állt.
A Szent György tér mindezek miatt nem is nézett ki térnek, és nem is működött akként, ezt a funkcióját csak a mostani újjáépítéssel, a József főhercegi palota rekonstrukciójával és a tér újjászületésével fogja visszakapni.
Nyitókép: A Budavári Palota főbejárata, előtte a koronázódomb a Szent György téren 1916. december 30-án Erdélyi Mór felvételén (Fotó: Magyar Nemzeti Múzeum)
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció