Luxemburgi Zsigmond az Árpád-házi királyok leányági leszármazottjaként került a magyar trónra, bár egy nagy hatalmú nemesi család sarjaként nem ez volt az első címe: már tízévesen 1378-ban brandenburgi választófejedelemnek tették meg. Magyar királlyá 1387-ben koronázták, és történelmünk második leghosszabb ideig regnáló királyaként fél évszázadon keresztül, egészen 1437-ig uralkodott. Ez nem zárta ki azonban, hogy 1411-ben német, 1419-ben pedig cseh királlyá is válasszák, majd hatalmának betetőzéseként 1433-ban a német-római császári korona is a fejére került.
Bár fél Európát uralta, sokat és szívesen tartózkodott Budán, ahová 1408-ra a magyar királyi székhelyet is áttette Visegrádról. Hatalmas építkezésekbe kezdett, hogy a gyönyörű fekvésen túl az épített környezet is méltó legyen az uralkodói központhoz. Nemcsak a Nagy Lajos által megkezdett királyi palotát bővítette ki, hanem attól északra egy templomot is emeltetett Szent Zsigmond tiszteletére. A névazonosság persze arra vall, hogy a király a saját lelki üdvére is szánta az épületet.
Gyermekkora óta nagy hatással volt rá a szent, aki egyébként maga is uralkodó volt a kora középkorban: 516 és 524 között vezette a burgund népet, melyet a frankok többször is megtámadtak. Vértanúhalált szenvedett, és a testével történt csodák hatására avatták szentté. Kultusza közel ezer évvel később erősödött meg, amikor IV. Károly német-római császár – Zsigmond apja – az ereklyéit 1354-ben Prágába vitette, és később született fiának is az ő nevét adta.
A templom építése 1410-ben már bizonyosan megindult, XXIII. János pápa egyik oklevelében ugyanis említést tett róla. Az alapításról egyébként később Tinódi Lantos Sebestyén is szólt egyik művében, de magáról az épületről nem maradt fenn képi ábrázolás. Mivel már a XVIII. században lebontották, minden róla szerzett információt a régészeti feltárásoknak köszönhetünk. A földből egy háromhajós templom alapfalait ásták ki, melyhez nyújtott és sokszögként záródó szentély csatlakozott. Úgy tűnik, hogy toronnyal nem rendelkezett, a róla készített látványrajzon falait támpillérek erősítik és nyeregtető zárja.
Teljes hossza ötvenöt méter, szélessége a későbbi ráépítések miatt sajnos nem állapítható meg, északi oldalának nyomai ugyanis eltűntek. Az utolsó, részben föléje kerülő épület egyébként a Kallina Mór tervezte Honvédelmi Minisztérium volt, melyet 1879-1881 között emeltek. A második világháborúban szerzett súlyos sérülései miatt lebontották, majd az ezt követő régészeti ásatások során tárták fel a templom maradványait.
Az alapfalak közül szerencsére értékes kőfaragványok kerültek elő: a kőrácsos szentélyrekesztő a töredékek alapján gótikus stílusú lehetett, a szenteltvíz-tartót pedig vörösmárványból faragták ki. Ezek mellett kisebb-nagyobb szobrok darabjait is a felszínre hozták, melyek közül egy Fájdalmas Krisztus és több angyal alakja érdemel említést. Utóbbiak stílusa Buzás Gergely megfigyelései alapján szoros rokonságot mutatnak a híres budavári szoborlelettel, mely 1974-ben került elő egy közeli polgárház betömött pincéjéből.
Zolnay László vezetésével a királyi palota előtti középkori lakóházakat tárták fel a régészek, mikor a szenzációs leletre bukkantak: több mint hatvan szobortorzó és több ezer töredék volt összehalmozva egy helyen. Nem tudni, miért használták a pince feltöltésére az alakokat – melyeket eredetileg a királyi palota, esetleg a Szent Zsigmond-templom díszítésére szántak –, mindenesetre az akkori méltatlan sorsuknak köszönhetően túlélték a budai vár számos ostromát, és ma már igazi kincsnek számítanak. Természetesen ismertették őket könyv formájában, sőt még dokumentumfilmet is forgattak róluk.
Pusztán koruknál fogva is értékesek, hiszen hatszáz évvel ezelőtt faragták ki őket, de igazából az általuk hordozott sok-sok információ teszi felbecsülhetetlenné a leletegyüttest. Tanúskodnak egyrészt a korabeli divatról és viseletről, de megfigyelhető rajtuk a szobrászok elsőrangú mesterségbeli tudása is. Az ábrázolt témák is meglehetősen sokrétűek, nőket, gyermekeket, angyalokat és szenteket is találni az alakok között. Ahogyan a műalkotásokat bemutató Budapesti Történeti Múzeum ismertetője fogalmaz:
„Mesterek nem egyszerűen másolták a kor szokásos ábrázolási formáit, hanem éppen ők alakítottak ki új művészi megoldásokat. Művészetük eredetét a francia királyi udvar szobrászai által a XIV. század végén kialakított stílusban találhatjuk meg.”
Szinte hihetetlen, de Szent Bertalan apostol nyolcvanöt centiméter magas mészkő szobra majdnem teljes épségben került elő, csupán a jobb kézfeje hiányzik, illetve azt sem tudni, hogy a jobb kezében pontosan mit tartott – bár általában késsel szokták ábrázolni. Bő, kámzsaszerű ruhája egészen a földig ér, derekán azonban övvel fogta azt össze. Ennek is köszönhetően igen mozgalmas redők jönnek létre, melyek az internacionális gótikára jellemzően lágy vonalúak. Arcán és kezén még a barna színű festés is látható.
Az együttes leghíresebb darabja azonban egy különleges fejfedőt, úgynevezett chaperont viselő férfifej, ennek képét ugyanis a Budapesti Történeti Múzeum hosszú ideig saját logójaként használta. Bár töredék, hiszen csak mellkasától felfelé látható, valamint hiányzik az orra is, mégis megfigyelhetők rajta egészen finom részletek: például a homlokon végigvonuló és a szem körüli ráncok, valamint a sapka alól előbukkanó hullámos hajfürtök. Pupilláján még felfedezhetők festéknyomok is. Tekintve, hogy önmagában is negyvenkét centiméter magas, az eredeti szobor életnagyságú lehetett. Bár a Múzeum már más emblémát használ, a páratlan gyűjteményére ma is büszke, és az előkerülésük ötvenéves jubileuma alkalmából megújították az állandó kiállításukat.
Zsigmond király időszakában tehát a legújabb művészeti tendenciák érvényesültek Budán, és minden bizonnyal nagyon sok külföldi is dolgozott a budai építkezéseken. A Szent Zsigmond-templom végül 1424-ben készült el, illetve ekkor szentelték fel. A későbbi uralkodók is nagy becsben tartották, Mátyás például ide temette el első feleségét, Podjebrád Katalint. Egy alkalommal biztosan tudunk a bővítéséről is: 1486-ban Bánffy Miklós adományából mellékkápolnát építettek hozzá. Bakócz Tamás esztergomi érsek 1514-ben e falak között avatta a török elleni keresztes hadjárat fővezérévé Dózsa Györgyöt, aki azonban a parasztháború élére állt. Bár Buda 1541-es eleste után mecsetté alakították, a legnagyobb csapást számára nem ez, hanem az 1686-os ostrom jelentette, amikor romba dőlt. Ezután ugyan még valamennyire helyreállították, de Mária Terézia utasítására 1767-ben végleg lebontották.
Maradványait első alkalommal az 1955-ös ásatás hozta felszínre, de igazán alaposan csak az 1980-as és 1990-es években tudtak dolgozni a régészek a területen. A munkálatok befejezése után az épület alapfalait kövekkel rajzolták ki, hogy a Várba látogató sok-sok turista számára is egyértelmű legyen: itt valaha egy templom állott.
A nyitóképen: A Szent Zsigmond-templom alapfalai (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció