Korb Flóris
A József főhercegi palota fordulatos története
2023. május 19. 9:00
Az 1906-ban elkészült József főhercegi palota elegáns, üvegtetejű előcsarnokával, pompás báltermével és annak színes, Róth Miksa-féle üvegablakaival a budavári Szent György tér egyik dísze volt. A historizáló épület Budapest ostromában nem szenvedett végzetes sérülést, ám 1967-ben a tűzoltóság oktatófilmet forgatott itt, hogy az oltást filmre vehessék, ezért felgyújtották, majd le is bontották. A helyén keletkezett hiányt több mint 50 évig nem sikerült pótolni, 2021-ben azonban megkezdődött az épület rekonstrukciója: az újjászülető palota pedig napról napra nyeri vissza az eredeti alakját.
Elérte a legmagasabb pontját a József főhercegi palota
2023. április 13. 17:00
Az újjáépítés alatt álló József főhercegi palota Szent György téri épülete elérte a legmagasabb pontját. Ebből az alkalomból a hagyományokat követve bokrétaünnepséget tartottak, bokrétafát helyeztek el a palota tetejére.
Két gyöngyszem a pesti Duna-parton – A Klotild-paloták
2022. április 8. 0:43
Az Erzsébet híd pesti hídfője építészetileg többé-kevésbé egységesnek mondható, hiszen hasonló történelmi korban, a XX. század elején épült ki. Az épületek közül kettő nem is csak hasonlít egymásra, hanem egymás tükörképei, tulajdonképpen ikerpalotákról van szó. Nevük is azonos: az építtetőjük után Klotild-palotáknak szokás hívni, ugyanis Habsburg József főherceg felesége rendelte meg őket. Bár a pesti népnyelv a délire előszeretettel használja a Matildot is, amit a benne tavaly megnyílt szálloda is átvett. Az északiban pedig idén nyílik új hotel – ebből az alkalomból érdemes visszatekinteni az épületek történetére.
Elegáns szálloda nyílt a felújított déli Klotild-palotában
2021. június 30. 10:30
Matild Palace néven nyílt luxuszálloda a déli Klotild-palotában, a Ferenciek terén. A köznyelvben Matild-palotaként emlegetett épület felújítása öt éven át tartott, a munkálatok eredményeként visszanyerte eredeti megjelenését.
Mi lesz veled, Gutenberg? – 115 éve kezdték építeni a nyomdászok székházát Józsefvárosban
2021. január 25. 9:00
A magyaros szecessziós stílusban tervezett lakóházak egyik remekét, a Gutenberg Otthont 1906-ban kezdték építeni. A hosszú ideig kulturális feladatokat is ellátó bérház ma is igazi különlegességnek számít annak ellenére, hogy az elmúlt évtizedekben sokat veszített értékeiből. Épületszobrait csaknem fél évszázaddal ezelőtt elbontották, homlokzati festményeit bevakolták, pedig a gyönyörű ház megérdemelné, hogy eredeti állapotában helyreállítsák.
Jövőre indulhat a József főhercegi palota újjáépítése a Várban – Mutatjuk a látványterveket
2020. augusztus 18. 9:00
József főherceg egykori Szent György téri palotáját, a hozzá tartozó neoreneszánsz kertet és az udvari istállót is rekonstruálják. Az épületegyüttes rendezvényeknek is otthont ad majd, eredeti formában újjászülető részeit pedig a jövőben a nagyközönség is látogathatja. A terveket idén véglegesítik, a munka ezt követően indulhat el – tudtuk meg a Várkapitányságtól.
Lebontották az állványokat a déli Klotild-palotáról, láthatóvá vált az épület
2020. július 12. 17:00
Lebontották az állványt a Ferenciek terén álló déli Klotild-palotáról, így teljes szépségében láthatóvá vált az épület. A Korb Flóris és Giergl Kálmán tervei alapján 1899 és 1902 között elkészült műemlék épületben szállodát alakítanak ki, a homlokzat rekonstrukciója mára nagyrészt elkészült.
Elhivatott orvosoknak és építészeknek köszönhetjük a pesti orvosi egyetem kórházait
2020. március 31. 18:00
Napjainkban szinte minden hír a koronavírussal kapcsolatos, emiatt egyhangúvá vált a sajtó és a média, illetve sokakban keltenek szorongást a témával kapcsolatos híradások. Ugyanakkor a járvány miatt az emberek nagyobb figyelmet fordítanak az egészségügyre. Ennek apropóján közöljük a fővárosi kórházakat bemutató sorozatunk újabb részét, amelyben a Semmelweis Egyetem Külső Klinikai Tömbjével foglalkozunk.
Neves építészek tervezték a Semmelweis Egyetem klinikáit – Külföldi tanulmányutat rendelt el a miniszter
2020. március 2. 12:00
Egy korábbi cikkünkben bemutattuk, miként kezdték meg a modern fővárosi kórházak a működésüket. De abban az írásban nem tudtuk megemlíteni a budapesti egészségügyi ellátás egyik legfontosabb résztvevőjét, a Semmelweis Egyetemet. Az Európa ötven legrangosabb felsőoktatási intézménye közé tartozó egyetem nemcsak a hazai orvosképzés csúcsát képviseli, hanem klinikahálózatával a fővárosi betegek tömegeit is ellátja. Cikkünkből kiderül: a Semmelweis Egyetemhez tartozó, úgynevezett belső klinikai tömb épületeit is neves építészek tervezték.
További cikkeink
A Budapest hajó első útja
A folyam-tengerhajózás Magyarország számára kitörési pont volt, esély arra, hogy a magyar áruk versenyképesebben jelenjenek meg a mediterrán piacon. Ez nem magyar találmány volt, de a korszerű magyar Duna-tengerjáró hajók Budapestet tengeri kikötővé tették.
Így építtetett székházat a Dísz téren a Vöröskereszt Egylet
Aki a Hunyadi János úton érkezik fel a budai Várba, már láthatja, hogy a Dísz tér két újjáépülő palotája közül az 1–2. számú saroktelken álló Vöröskereszt Egylet egykori székháza szinte teljesen elkészült. Az épület kívülről az 1945 után lebontott eredetinek hiteles helyreállítása, amely hét évtized után teszi ismét teljessé a Dísz tér egykori foghíjas keleti oldalát.
Műemlék templom középkori alapokon – 325 éve vannak jelen Cinkotán az evangélikusok
A mai Budapest területén, Cinkotán alakult meg 325 évvel ezelőtt a főváros legrégebbi evangélikus gyülekezete, így templomuk is a legrégebbi evangélikus templomnak tekinthető. A XII. században építeni kezdett, majd több ütemben bővített templom ma már műemlék, végleges formáját mintegy 250 éve nyerte el. Az évforduló alkalmából ennek az ősi épületnek a történetét mutatjuk be.