A honvédek 175 éve foglalták vissza Buda várát az osztrákoktól

Az 1849 áprilisában lezajlott tavaszi hadjárat folyamán a magyar honvédcsapatok Görgey Artúr tábornok vezetésével, a Duna–Tisza közétől egészen Ausztria határáig szorították vissza az osztrák császári haderőket. Eközben győztes ütközeteket és csatákat vívtak a honvédek Hatvan, Tápióbicske, Isaszeg, Vác, Nagysalló mellett és felszabadították az ostromlott komáromi erődrendszert. Április végén a honvédfőseregnek arról kellett döntenie, hogy milyen irányban folytassa a háborút. Az a döntés született, hogy Buda várát kell visszafoglalni az azt kézben tartó császári csapatoktól.

Ennek az ostromnak, amely 175 évvel ezelőtt magyar győzelemmel zárult, a hadtörténelemben elfoglalt helyén túl azonban van egy másik oldala is. A kettős főváros építészetében súlyos rombolásokat okozott, ami a pesti Duna-part arculatát meghatározó új építkezésekhez vezetett. A szemben álló vezérek fontos emlékműveket nyertek haláluk után, illetve az ostrom következményeként emelték a ma turistalátványosságként funkcionáló Citadellát is.

Május első napjaiban a Görgey tábornok vezette honvéd hadtestek megérkeztek Buda alá. Itt hamar be kellett látniuk, hogy a védők az elmúlt hónapok folyamán megerősítették a várat és annál komolyabb ostromra lesz szükség, semhogy a magyar tábornokok gondolták volna. Budát Heinrich Hentzi von Arthurm császári és királyi vezérőrnagy védelmezte négy gyalogos – két horvát és két olasz – zászlóaljjal és körülbelül kilencven ágyúval. Ő kezdetben a forradalom mellé állt és a péterváradi erődítmény parancsnokává nevezték ki Kossuthék, majd gyanúba keveredett, hogy a rábízott erősséget át akarja adni az ellenségnek, mire letartóztatták, az osztrákok szabadították ki a szabadságharcosok őrizetéből, és rögtön jelentkezett is náluk szolgálatra. Ilyen háttérrel a császári fővezér, Windischgrätz tábornagy úgy gondolta, hogy elszánt védője lesz a várnak, hiszen egyénileg számíthatott a magyarok bosszújára, ha a kezükbe kerül. A várparancsnok képzett műszaki tiszt volt, és hónapok alatt alaposan megerősítette a rábízott, de hadászati értelemben valóban elavultnak számító budai várat.

A magyar főparancsnok levélben szólította fel Hentzit, hogy adja fel az erősséget, és arra is figyelmeztette, hogy Pest felől nem fog támadni, de a védők ne számítsanak kegyelemre, ha ennek ellenére mégis ágyútüzet zúdítanak Pestre. „Ha pedig ön az úgynevezett Budavárának végsőkig való megvédésével összekötendi a Lánchíd megrontását, vagy Pestnek bombázását, honnét ön megegyezésünk folytán megtámadástól egyáltalán nem tarthat, s mely tett nyilván csak alávalónak lenne mondható, akkor önnek becsületszavamat adom, hogy a vár bekövetkezett megvétele után az egész várőrség kardra fog hányatni" – írta fenyegetőleg Görgey.

A honvédek a vár körüli budai hegyek oldalában felállított ostromtüzérséggel lőtték a falakat május 16. hajnalától. Elrettentésből Hentzi tábornok több alkalommal is bombáztatta Pest városát. Ürügyként azt hozta fel, hogy a honvédek tüzérséget állítottak fel Pesten, de a császáriak nem csupán ezekre lőttek, hanem izzó golyókat is használtak, amelyek egyértelműen a gyújtogatás szándékával lettek bevetve. Hentzi tüzérei rendkívül pusztító munkát végeztek, Pest Duna-parti klasszicista épület- és palotasora nagyrészt leégett, súlyos károkat szenvedett, egyes épületek, összesen harminckettő megsemmisült. Elpusztult a mai Vigadó helyén álló és hasonló funkciót betöltő Redoute, kigyulladt a Lipót-templom és a Diána fürdő, valamint az úgynevezett Mázsaház. A várágyúk lövedékei egészen az Angol Királyné Szállóig elhatoltak és romboltak. Az érintett városrész polgárai a mai Városligetbe menekültek az ostrom napjaiban. A védtelen polgárváros utolsó ágyúzásakor öt órán keresztül összesen 2966 lövedéket lőttek ki a császári tüzérek.

Az kevésbé ismert tény, hogy a császári várparancsnok nem csupán Pestet, hanem a Vízivárost is ágyúztatta. Az egyetemes hadtörténelemben nem állt példa nélkül, hogy a várvédők a környező város ágyúzásával állnak bosszút az ostromlókon. Azonban Görgeyt annyira felháborította az eset, hogy a döntő roham előtt parancsba adta a honvédeknek, a várőrséget hányják kardélre, és senkit ne kíméljenek, foglyokat ne ejtsenek.

Az ostrom folyamán nemcsak Pest városának folyó menti épületei szenvedtek nagy kárt, hanem a várban álló házak és a királyi palota is kigyulladtak az ostromló honvédek miatt. 

Hentzi tábornok nemcsak Pest ágyúzásával reagált az ostromra, hanem kitervelte azt is, hogy felrobbantatja a Lánchidat is. A várparancsnok helyettese, Alois von Allnoch ezredes végre is akarta hajtani e tettet. Amikor a május 21-i támadás során értesült arról, hogy Hentzi elesett, berobbantotta az előkészített aknákat, de azok a hídban nem tettek kárt, csak az ezredes testét tépték szét. A robbantási terv mögött nem a kulturális pusztítás vágya állott, hanem a hídra, mint az egyetlen állandó dunai átkelőre, utánpótlás-szállítási szempontból tekintettek a császáriak, és ebben akarták akadályozni a forradalmi honvédseregeket.

A várat elfoglaló honvédek nem tartották magukat Görgey parancsához, és nem mészárolták le a helyőrséget, de több katonatisztet meggyilkoltak, megsebesítettek, már a vár eleste után. „Minthogy a magyar nemeslelkűségét még bosszújában sem tagadhatja meg, a fegyvertelen várőrség többé nem bántatott” – írta hadijelentésében a győztes hadvezér. És tisztességesen viseltetett a haldokló Hentzivel szemben is. A magyar katonák közül azonban sokan a sikeres ostrom utáni diadalittas hangulatban fosztogattak a várbeli házakban, és lerészegedtek. A huszárok, akik részt sem vettek a rohamban, besétáltak a várba, és összeszedték maguknak az ott található lovakat.

A szabadságharcot leverő ifjú Ferenc József maga terjesztette elő az egyik bécsi kormánytanács ülésén, hogy a budai vár védelmében elesett Hentzi vezérőrnagy tiszteletére emlékművet emeljenek. A császár még a pontos helyszínt is meghatározta. Azon a helyen álljon, ahol a vezérőrnagyot a halálát okozó lövés érte.

Az emlékmű bronzból készült, huszonkettő méter magas obeliszk volt, neogótikus építészeti stílusban alkották meg. Háromlépcsős emelvényen, hatszög alapon állt a tömör fémoszlop, amely a középkori katedrálisépítészet hagyományait követve egyszerre fejezte ki a katolikus Habsburgok vallásosságát és Hentzinek azt az önfeláldozó mártírszerepét, amelyet a császári kormányzat propagandája a generálisról sugallni akart. A talapzaton német nyelven írt felirat állított emléket a védősereg elesettjeinek: „Hentzi tábornok, Allnoch ezredes és 418 hős halt itt mártírhalált a császárért és a hazáért”. Az emlékmű toronyfülkéjében egy angyal emelkedett a haldokló vezérőrnagy alakja fölé.

A császár személyesen vett részt az emlékmű felavatásán 1852. július 11-én, ahol az ünnepélyes megemlékezés részeként találkozott az egykori helyőrség több tagjával, akiknek köszönetet mondott a vár védelméért és a dinasztia érdekében tett szolgálataikért.

Az elnyomott magyar nemzet gyűlölettel fogadta a mementót. Az 1867-es kiegyezés után számos botrányra és felháborodott tüntetésre adott lehetőséget, hogy ez az oszlop a Budavárban, a miniszterelnöki rezidenciának és hivatalnak egyaránt otthont adó Sándor Palota és a régi fegyvertár övezte Szent György téren, a királyi palota közelében helyezkedett el. Az ellenzéki pártok követelték eltávolítását, de a budapesti helyőrség osztrák parancsnokai és tisztjei is tettek kedélyborzoló lépéseket, amikor a helyszínen az ostrom évfordulóján katonai megemlékezést tartottak. A két oldalról ilyen kellemetlen helyzetekbe szorított mindenkori magyar királyi kormányok nem győztek magyarázkodni. Ferenc József pedig ragaszkodott az emlékműhöz, és csak 1899-ben járult hozzá, hogy kevésbé frekventált helyre helyezzék át – ahol szintén indulatokat generált a megjelenése.

Ferenc József az elesett tábornokának 1850-ben posztumusz a Katonai Mária Terézia Rend lovagkeresztjét adományozta, fiát pedig bárói rangra emelte.
A honvédseregek győztes ostromából a császári hadvezetés azt a tanúságot is levonta, hogy a budai vár védművei már nem alkalmasak a modern hadviselés korában arra, hogy huzamosabb ideig ellenálljon az ostromágyúk tüzének és aztán egy általános támadásnak. Ezért Haynau táborszernagy parancsára a Gellért-hegyen egy új erőd, a Citadella építéséhez fogtak, hogy szükség esetén ez az erőd tartsa sakkban a fővárost katonai és politikai értelemben egyaránt.

Néhány nappal a diadalmas ostrom után Kossuth Lajos kormányzó-elnök és a forradalmi kabinet visszatért Debrecenből a fővárosba, ahová diadalmenetben vonultak be. A kormányzat Görgey Artúr vezérőrnagyot altábornaggyá léptette elő és a Magyar Katonai Érdemrend első osztályával tüntette ki. Nagy összegű pénzjutalomban is szerették volna részesíteni, de a puritán stílusú hadvezér ezt visszautasította és szerényen – mivel civilben kémiával foglalkozott – a pesti egyetemen kért magának kémiatanári katedrát. Buda bevételének évfordulóján, 1916. május 21-én hunyt el, kilencvennyolc esztendős korában.

Gömbös Gyula miniszterelnök nagy tisztelője volt Görgey Artúrnak, ezért sokat fáradozott azon, hogy a hadvezérnek méltó mementót állítsanak a budai várban. Erre 1935. május 21-én került sor, amikor Horthy Miklós kormányzó jelenlétében, nagyon ünnepélyes keretek között vörösmárvány alapzatra egy nagy méretű, bronzból készült lovas szobrot állítottak emlékére a Hadtörténeti Múzeum épülete előtt. Az anyagköltségekre és az alkotói tiszteletdíjra a kormányfő a magyar királyi Honvédség és Csendőrség tisztikarában szervezett sikeres adománygyűjtésből szedte össze a szükséges fedezetet és művészek versenypályáztatásának mellőzésével Vastagh György szobrászművészt kérte fel az emlékmű elkészítésére.

Ez a műalkotás Budapest 1944–45-ös szovjet ostroma során súlyosan megsérült, és mintegy tizenöt mázsányi bronztöredékeit elszállították, illetve a márványalapzatát 1951-ben elbontották. Feltehetően Sztálin vagy Kossuth Lajos szobrának elkészítésekor újrahasznosították a Görgey-szobor érceit.

Az 1990-es évek második felében Katona Tamás hadtörténész, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc egyik legjelesebb kutatója volt a budapesti első kerület, így a Vár polgármestere is, akinek köszönhetően 1998. május 21-én a honvédtábornoknak újabb – az előzővel mindenben megegyező – lovas szobrot emeltek, Marton László alkotását, de nem az eredeti helyén, hanem a Fehérvári-kapu fölött.

1992-től, az Antall József miniszterelnök vezette kormány határozata alapján 1992-től május 21. a Magyar Honvédelem Napja.

Nyitókép: Hentzi tábornok megsebesülése a Szent György téren (Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum Grafikai Gyűjtemény)