
Görgei Artúr

2023. január 31. 16:00
Görgei Artúr honvéd tábornokra, hadügyminiszterre emlékeztek születésének 205. évfordulóján a sírjánál a Fiumei úti sírkertben. Elhangzott: Görgei olyan történelmi személyiség, akinek történelmi szerepét az árulótól a hősig vezető skála mindkét végletén megtalálhattuk az elmúlt 150 évben.
Egy közutálatnak örvendő emlékmű a Várban – Ma 170 éve avatták fel a Hentzi-féle „szégyenoszlopot”
2022. július 11. 13:00
Budapesten számos olyan emlékmű, épület állt a múltban és áll jelenleg is, amely az egykori megszállókra emlékeztet, a magyarok ellen bűnöket elkövetőket dicsőíti. A legnagyobb ezek közül a Citadella, amit az osztrák hadsereg emelt, kifejezetten abból a célból, hogy Pest és Buda lakosságát fenyegesse. A budai Várban pedig egy olyan ember emlékművét állították fel, aki indokolatlanul lőtte Pest városát és az ottani polgárokat 1849-ben. A Hentzi-emlékoszlopot éppen 170 éve, 1852. július 11-én avatta fel a magyar szabadságharcot leverő Ferenc József.
Újjáépítik a Fehérvári rondellát, Görgei Artúr lovasszobrát restaurálják
2021. június 17. 15:00
Megkezdődött a budai Várban lévő Fehérvári rondella újjáépítése és a környező várfalak felújítása. A munkálatok idejére elszállították Görgei Artúr honvédtábornok lovasszobrát, hogy restaurálják, majd eredeti szépségében visszahelyezzék az újjáépített kör alakú bástyára.
Az 1848–49-es szabadságharc hőseit jelképezte, de az 1944–45-ös ostromban elpusztult az Öreg honvéd
2020. március 14. 11:00
A Horvay János alkotta hófehér Kossuth-szoborcsoport, amely Kossuth Lajost az első felelős magyar kormány tagjainak körében ábrázolja, hosszú évtizedes kihagyás után ma újra az Országház előtt áll. A szoborcsoport viszontagságos történetébe egy olyan szoboralak is beletartozik, amelyről ugyan az alkotó kitüntetett figyelemmel és szeretettel beszélt a szobor elkészítésének éveiben, azonban a végleges kompozícióban mégsem kapott helyet. Az Öreg honvéd szobra végül a Buda ostrománál 1849. május 21-én hősi halált halt honvédek emlékműve lett.
Görgei Artúr főhadiszállásai Budán
2020. március 3. 9:00
A közelmúltban emléktáblát avattak Görgei Artúr egykori főhadiszállásának helyszínén, ahol jelenleg a Városmajori Szív- és Érsebészeti Klinika található. Ez volt Görgei első főhadiszállása a három közül Buda 1849-es ostroma idején. A szabadságharc történetének talán az egyik legfontosabb epizódja volt a május 4. és 21. közötti ostrom, amely alatt a magyar hadsereg fővezérének mindhárom irányítóközpontja a jelenlegi XII. kerület területén helyezkedett el.
Görgei-emléktáblát avattak a XII. kerületben
2020. február 21. 14:00
A Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán újraavattak egy eredetileg 1927-ben állított emléktáblát. Az épület helyén 1911-ig a Remetéhez címzett vendéglő állt, amely 1849-ben a budai Várat ostromló honvédsereg főhadiszállása volt.
Görgei Artúrról nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2019. január 19. 20:00
Az ismeretlen Görgei címmel időszaki kiállítás nyílt január 15-én a Magyar Nemzeti Múzeumban. A tárlaton több mint 400 műtárgy, multimédiás alkalmazások, filmek segítségével június 23-ig tekintheti meg a közönség a legendás tábornok örökségét.
A 200 éve született Görgei Artúrra emlékeznek
2018. február 23. 8:37
A magyar kormány, mintegy 130 millió forint támogatást biztosít a Görgei 200 című tárlat megrendezéséhez.
További cikkeink


