Heinrich Hentzi volt a budai Vár parancsnoka, akkor, amikor Görgei Artúr vezetésével a magyar csapatok ostromolták az osztrák kézen lévő Várat. A harcokban az osztrák tábornok halálos sebet kapott, Ferenc József pedig a saját pénzén emeltetett neki emlékművet a budavári Szent György téren 1852-ben.

Heinrich Hentzi halálos sebet kap (Josef Anton Strassgschwandtner festménye, Wikipedia) 

Heinrich Hentzi életútja igen sajátos, ugyanis családja svájci eredetű, aki menekültként érkezett a Monarchiába, ugyanis a család belekeveredett egy, Svájc alkotmánya elleni összeesküvésbe a XVIII. század közepén. Hentzi maga Debrecenben született 1785-ben, ugyanis katonatiszt apja itt állomásozott. Maga Heinrich Hentzi is 20 évesen lépett be a hadseregbe, ahol az egyébként tehetséges és műszakilag is rendkívül képzett katona 1847-ben már vezérőrnagyi rangban szolgált. Királyi parancsra 1848-ban esküt tett az új magyar kormányra, és Pétervárad parancsnoka lett, de a magyar hatóságok gyanakodtak arra, hogy áruló lesz, idejekorán lefogták, és Pesten házi őrizetben tartották. Miután 1849 januárjában Pest osztrák kézre került, Windisch-Grätz a katonai erődítések építésében és védelmében igencsak jártas – és nála szolgálatra jelentkező – főtisztet kinevezte Buda parancsnokának.

A Hentzi-emlékmű a Szent György téren, háttérben a Zeughaus (katonai szertár), jobbra elöl a Teleki-palota (később József főherceg palotája), mögötte a királyi istálló Rudolf Alt rajzán (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény) 

Amikor Görgei csapatai megérkeztek a Vár alá, a magyar tábornok megüzente, hogy Pest felől nem fog támadni, védendő a várost és a szinte kész Lánchidat. Ennek ellenére Hentzi folyamatosan lövette Pestet, ahol nagyon sok épület, szinte a teljes dunai palotasor áldozatul esett az ágyúzásnak. A tábornok a Vár végső rohamában a Szent György téren esett el.

Három évvel később az akkor még a magyar trónon jogtalanul ülő, az országot elnyomva kormányzó Ferenc József látogatást tett a legyőzött országban, és e látogatás keretében állították fel a Szent György téren az emlékművet.

A gótikus emlékoszlopot maga Ferenc József fizette a saját pénzéből, annyira fontosnak tartotta, hogy a Várnak ezen a jelképes pontján megemlékezzen az elesett tábornokáról, aki korábban már posztumusz megkapta a Katonai Mária Terézia-rend kiskeresztjét, a fia pedig a bárói rangot.

Az emlékmű a Szent György téren, mögötte a Honvédelmi Minisztérium, balra a József főhercegi palota kertje helyén állt barokk lakóházak (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény) 

A felállítandó, 20 méter magas vas emlékművön, a „Harcos Emlék”-en volt még egy pofon a pest-budaiaknak, ugyanis a német felirat így szólt: „Hentzi tábornok, Allnoch ezredes és 418 hős halt itt mártírhalált a császárért és a hazáért”. Allnoch ezredes „hőstette” az volt, hogy megpróbálta felrobbantani a Lánchidat, a robbanásban a hídnak sok kára nem esett, de az ezredes belehalt a kísérletbe.

A hatalmas, hatszögletű gótikus emlékoszlopon hat mellékalak fogta közre Hentzi haldokló alakját. A művet Paul Eduard Sprenger, Franz Bauer és Hans Gasser bécsi udvari művészek készítették, teljes ára 38 690 konvenciós forint volt.

Az átadást hatalmas ünnepségként szervezték meg, amelyet szintén Ferenc József saját pénzéből fizetett. Már hajnali ötkor a Dunán horgonyzó hadigőzösről díszlövéseket adtak le, majd katonazenekarok vonultak fel a Várba, a Szent György teret virágfüzérbe, zászlódíszbe öltöztették, a népet kiparancsolták a tribünökre, és a tér tömve volt a kivonuló, díszbe öltözött katonai alakulatokkal. A 1849-es ostrom végére 4000 osztrák katona maradt életben, közülük kétszázat hoztak el ismét Budára, és ott volt Hentzi özvegye, Bertalan Eleonóra és fia is.  

A szobrot misével szentelték fel, amit az esztergomi érsek celebrált, számos más főpap közreműködésével, és természetesen Ferenc József jelenlétében, akit 40 főtiszt kísért. Az avatást díszlövésekkel koronázták, majd díszvacsora következett, ahol a 200 idehozott egykori katonát látták vendégül. Ők még egy emlékérmet is kaptak, egyik oldalán Ferenc Józseffel, a másikon az emlékmű képével. Buda tanácsa is közreműködött az ünnepben, a helyőrség részére 100 akó bort osztott szét.

Természtesen az emlékmű Budapesten közutálat tárgya volt, egyszerűen „szégyenoszlopnak” nevezték. A kiegyezés után különösen érdekessé vált az emlékmű helyzete, hiszen a magyar kormány épp azok örökösének tekintette magát, akik elleni harcra emlékeztetett az oszlop a Vár közepén, de az addigra törvényesen megkoronázott uralkodó saját pénzén emelt oszlopról volt szól. (Ferenc József később azért más szobrokat is fizetett Budapesten a saját pénzéből, nem csak ezt.)

A 20 méteres neogót vasoszlop, mögötte a Teleki-palota, amelyet később átépítettek József főherceg számára  (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény) 

Hentzi emlékezete nem volt mentes a botrányoktól sem, például Ludwig Jansky tábornok 1886. május 21-én egy műszaki alakulat tisztikarával megkoszorúzta az elesett osztrák katonák sírját (nem az emlékművet), és a beszédében méltatta Hentzit. A botrányt fokozta, hogy a kormány megpróbálta elbagatellizálni a dolgot, de Ferenc József nyíltan Jansky mellé állt, elő is léptette, ezzel jelezve, hogy Hentzi emléke és így az oszlop sorsa nem mellékes számára. Később is voltak kisebb-nagyobb skandalumok miatta, főleg akkor, amikor megfelelési vágyban szenvedő tisztek vagy hivatalnokok a megbékélés jegyében közös koszorúzásokat vagy megemlékezéseket vetettek fel. A magyar közélet furcsa tudathasadását jól mutatja a Fővárosi Lapok 1891. március 12-i számában név nélkül megjelent véleménycikk, amely alapvetően a szabadságharc emlékoszlopáról szólt:

„Nekem legelsőbben is valami szokatlanul meleg bálaérzet futotta át lelkemet, ama vezérférfiainkra gondolva, akik, a magyar chauvinizmus ismételt támadásaival szemben, helyt állottak és soha sem engedték, hogy a Hentzi-szoborhoz nyúljunk s hogy azt, mint historikus emléket a budai Szt György-teréről, bármi ürügy alatt, eltávolítsák. Ennek a bölcs mérsékletnek, ennek a lovagias tapintatnak most vesszük jutalmát. Ha nem is egyedül, de főleg ennek köszönjük azt a naivságában nagyszabású történelmi csodát, hogy 1848–49-diki szabadságharcunk dicső emlékének, közadakozásból s az illegalitásnak minden gyanújától mentten már ma,  I.Ferenc József dicsőségesen uralkodó királyunk alkotmányos kormánya alatt oszlopot emelhetünk.”

Persze voltak szélsőséges vélemények és akciók is, 1895-ben Szeles Adorján újságíró megpróbálta felrobbantani, sikertelenül.

A szobrot végül áthelyezték, egy szomorú eseményhez kapcsolódva. Miután Erzsébet királynét 1898-ban meggyilkolták, Budapest vezetése úgy döntött, hogy a szeretett királynénak emléket állít, amire a tanácsnokok a széles fővárosban egyetlenegy helyet találtak megfelelőnek, pont azt, ahol a Hentzi emlékmű állt. Ferenc József hálásan elfogadta a felajánlott emlékművet, és beleegyezett, hogy a negótikus emlékoszlopot áthelyezzék, így az 1899-ben a Hűvösvölgyi út – Pasaréti út közötti budai hadapródiskola zárt kertjébe került, ahol a növendékeken kívül nem látta senki. Ott az akkor már 50 évvel korábbi ostromban elesett katonák (akiknek földi maradványait a felszámolt vízivárosi temetőből szállították ide) közös sírja fölé helyezték.

Az áthelyezett emlékmű a budai hadapródiskola kertjében (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény) 

Az emlékművet végül az őszirózsás forradalom alatt részben lebontották, majd a Károlyi-kormány odaajándékozta a Jövő Nemzedék nevű gyermekvédelmi egyesületnek, akik elárverezték. Mára a „szégyenoszlopból” három mellékalak maradt meg, egy a Budapesti Történeti Múzeumba, kettő a Hadtörténeti Múzeumba került.  

Bár a Hentzi-emlékművet Erzsébet-emlékműre kívánta cserélni a főváros, és erre hivatkozva elég gyorsan át lehetett helyezni a gyűlölt vasoszlopot, de az Erzsébet-emlékmű végül nem került annak a helyére. Azt csak több mint 40 évvel később avatták fel a Március 15-e téren (ma a Döbrentei téren található).

Nyitókép: Az emlékmű a Szent György téren, jobbra a Honvédelmi Minisztérium, balra a Teleki-palota, amelyet később József főherceg számára építettek át